Hét embere

2022.07.20. 20:00

Százakat segített talpra állítani közel három évtized alatt az egri ápolónő

Egy diplomás ápolónő a hazai egészségügyben felbecsülhetetlen érték. A megszerzett tudással és a többéves szakmai gyakorlattal szinte mindent tud, ami a betegek felépüléséhez nélkülözhetetlen.

Barta Katalin

Forgó Mariann szerint mindennél fontosabb a jó munkahelyi légkör

Forrás: Fónad Ildikó/beküldött

Forgó Mariann, az egri Markhot Ferenc Kórház alkalmazottja naponta gyöngyösi otthonából indul el gyógyító útjára. Azt mondja, szép hivatást választott, s bár voltak nehézségek, soha nem bánta meg döntését. Pályája állomásairól, kihívásokról, sikerélményről beszélgettünk vele. 

Meséli, eredetileg kozmetikusnak készült, a továbbtanuláskor így esett a választás az egri Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolára. 

– Egy kozmetikus rokon ajánlotta az iskolát. Itt megszerezhettem az alapokat, másrészt az érettségi mellett egy szakmát is elsajátíthattam – emlékszik a kezdetekre. – A kötelező szakmai gyakorlatok során jöttem rá, hogy ez a munka nekem való. 1993-ban a sebészeti osztályon kezdtem dolgozni, jó csapatban, változatos feladatokat végezve. Ez idő alatt végeztem el a munka mellett a felnőtt szakápolói tanfolyamot, s szereztem OKJ-s szakápolói bizonyítványt. Rá néhány évre, 2004-ben alakítottak ki egy VIP-részleget a kórházon belül, ami tíz évig működött, és ezalatt az idő alatt öt évig megbízott részlegvezetőként dolgoztam. A főnővér ajánlatára kerültem a részlegre. Ezek alatt az évek alatt tanultam talán a legtöbbet a hivatásomról, gyakorlatban és elméletben egyaránt. Minden osztályról fogadtunk betegeket, így átláttam a kórház működési struktúráját. Remek kollégákkal, jó körülmények között dolgozhattunk. Ez idő alatt szereztem meg a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán a szakirányú diplomámat, közben tanfolyamra járva angol nyelvvizsgára is szert tettem. 

Mariann elmondása szerint nem volt könnyű összeegyeztetni a tanulást a munkával, a gyermekneveléssel, de utólag visszatekintve megérte tovább képezni magát. A kórház VIP részlegének megszűnése után a traumatológiai osztályon folytatta munkáját, s azóta is ott gyógyítja, segíti a betegeket. 

A megye számos településén személyesen is jól ismerik, mivel másodállásban, egy szolgálaton keresztül otthonukban ápolásra szoruló betegeket is rendszeresen látogat, immár tizenkét éve. Szakszerűen ellátja sebeiket, a gyógytorna kiváltása céljából speciális mozgásterápiával segíti őket abban, hogy újra önálló életet élhessenek. Emellett helyettesítési feladatokat lát el a szolgálatnál, a Medicina a Gyógyulásért Alapítványon belül pedig szűréseket és tanácsadást végez. 

Mivel egy ideig Bélapátfalván élt családjával, Szilvásváradon és a környékén is sokan ismerik. Válását követően költözött Gyöngyösre új párjával, ahonnan mindennap ingázik betegeihez. Arra a kérdésre, miért maradt Egerben, holott Gyöngyösön is van kórház, egyszerű válasza van. 

– Az egri kórházhoz mindig is kötődtem. Állíthatom, hogy Egerben jó szakmai színvonalon, felkészült szakemberekkel folyik a munka. Soha nem bántam meg, örülök, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a csapatban dolgozhatok. 

Kíváncsiak voltunk, hogy ennyi munka mellett mi jelenti számára a kikapcsolódást, feltöltődést. – Elsősorban a családommal töltött idő. A fiam Ausztriában dolgozik, nemrég nősült meg, és van egy másfél éves, tüneményes unokám, Hanna. Rendszeresen találkozunk. Ők is hazajárnak, ha tehetik, és mi is meglátogatjuk őket, ha időnk engedi. A párom gyermekeivel – akik ugyancsak felnőttek már – is nagyon jó a kapcsolatunk. Amolyan mozaikcsaládként éljük az életünket, szerencsére nagy szeretetben és összetartásban. Idős, özvegy édesanyámhoz is igyekszem naponta eljutni és egy kis időt vele tölteni. 

Mindemellett nagyon szeretek táncolni. Évekkel ezelőtt alakult Szilvásváradon egy kisebb hastánccsoport. Minden próbával és fellépéssel töltött idő ajándék számomra. 
 

Forgó Marianna 

Született: Eger, 1975. 
Tanulmányok: Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola, Eger. Debreceni egyetem Egészségügyi kara. 
Munkahelyek: 1993-tól napjainkig az Egri Markhot Ferenc Kórház, másodállásban tizenkét éve a Medicina Komplex Házibeteg Ápoló Szolgálat Kft. 
Beosztás: diplomás szakápoló. 
Család: 25 éves fia jelenleg Ausztriában él, és dolgozik feleségével és másfél éves Hanna unokájával. Élettársával, Attilával és annak immár felnőtt gyermekeivel kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban él. 
Hobbi, kikapcsolódás: Hastánc, utazás. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában