Egererdő: Helyre kell tenni a tarvágás kifejezést a köznyelvben

– A fakitermelések semmilyen esetben sem veszélyeztetik a megye erdeit – válaszolta kérdésünkre az Egererdő Erdészeti Zrt. Arról érdeklődtünk, hogy mikor lép életbe a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet, s valóban veszélyezteti-e ez megyénk erdeit. 
– Az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság. Ez nem változik, hiszen az erdőkre hosszú távon van szükségünk. A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag vészhelyzet idejére készült: arra az esetre tehát, hogy amennyiben az energiaellátási krízis miatt a lakossági és a közületi tűzifaigény indokolja, a fenntarthatósági kereteken belül az előre tervezettnél nagyobb mennyiségű fát tudjunk biztosítani. Ha ilyen vészhelyzet nem következik be, akkor a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik. A rendelet az erdőgazdálkodást szabályozó jogszabályok (Erdőtörvény, Természetvédelmi törvény) tartamosságot, fenntartható erdőgazdálkodást érintő alapvető szabályain nem változtat. Köszönhetően az évszázados múltra visszatekintő tartamos erdőgazdálkodásnak jelentős tartalékok halmozódtak fel a hazai erdőállományokban. Az ország erdeinek éves gyarapodása, ami a fák vastagodási és magassági növekedésének az összege, csaknem 13 millió köbméter évente, amiből az erdőgazdálkodás során évente 7,5-8 millió köbméter hasznosul. A fennmaradó majdnem 5 millió köbméter minden évben hozzáadódott a Magyarország „zöld tőkéjét” jelentő erdőállományok élőfa-készletéhez – részletezte az erdészeti társaság.

Arra a kérdésre, hogy konkrétan mennyi fát, többet vagy kevesebbet termelnek-e ki idén, mint korábban, az válaszolták, hogy jelenlegi ismereteik szerint a már korábban betervezett mennyiségek elegendőek lesznek a lakossági igények kielégítésére. 

– Továbbra is az erdőtörvény és a természetvédelmi törvény szabályai szerint, az idei fakitermelési ütemtervünk alapján, az erdészeti és természetvédelmi hatóságok engedélyével, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) munkatársaival egyeztetve zajlanak az erdőgazdálkodási munkák és annak keretében a fakitermelések. A fenntarthatósági követelményeket a rendelet nem írja felül – emelték ki.
Arról is érdeklődtünk, hogy a költési időszakot megzavarja-e az új rendelkezés.

– A fakitermelések fő időszaka a törvényi szabályozások szerint szeptember 1-jétől március 31-ig tart, ez az úgynevezett vegetációs időszakon kívüli időtartam – válaszolták. – Tekintettel a hazai erdőkben is tapasztalható aszályos időjárásra, korábbra tehető az erdőállományainkban a vegetáció leállása, tehát augusztusban 2-3 hét időnyereséget jelent a fakitermelések számára a rendelet könnyítése, hiszen szeptember 1-jén egyébként is indultak volna a fakitermelési munkák. Mivel minden fakitermelési munkát folyamatosan egyeztetünk az erdészeti hatóság és a BNPI szakembereivel, szóba sem kerülhet védett értékek veszélyeztetése. A fakitermelés nem jelenti azt, hogy bárki „kivágná” az egész erdőt. A fakitermelésnek számos módja van, amely miközben hasznosítja a faanyag egy részét, fenntartja az erdőborítást a területen. Védett és Natura 2000-es erdőkben is az adott erdőterületre vonatkozó – erdészeti és természetvédelmi szakemberek által elkészített – erdőtervek alapján végezhető erdőgazdálkodási tevékenység, melyet az erdészeti és természetvédelmi hatóságok ellenőriznek. Ezekben a magas ökológiai értékű erdőkben minden esetben hosszas előkészítő, tervező munka előzi meg a fakitermelési beavatkozásokat, melyben az erdész és természetvédő kollégák szorosan együttműködnek – húzta alá a társaság.

Utolsó kérdésünk az volt, hogy a fentiekre figyelemmel mégis honnan erednek a tarvágásról szóló hírek, mi az alapjuk.

– A legális fakitermelések bármelyik fajtájától alaptalan félteni az erdőt – szögezték le. – A tarvágás szó nyelvileg drasztikusan hangzik, de a szakmai gyakorlatban megvan a maga helye. Sajnos, a köznyelvben gyakran kevernek és helytelenül használnak egyes erdészeti szakkifejezéseket. Ezeket fontos helyre tenni, hiszen az erdőkre és ezáltal az erdészeti tevékenységekre is egyre fokozódó lakossági figyelem irányul. A tarvágás az a tevékenység, amikor az idős erdőállományt egy adott területen letermelik, majd az így kialakuló vágásterületre más erdőkből gyűjtött makkból – makkvetéssel –, vagy csemetekertekben megtermelt csemeték elültetésével hozunk létre új erdőállományt. Az ilyen típusú beavatkozásra akkor kerül sor, ha a letermelt idős erdőállomány nem képes a saját magjáról megújítani önmagát. A mi vidékünkön jellemzően a pusztulóban lévő idegenhonos fenyvesek esetében alkalmazzuk, amikor a letermelt fenyvesek helyén őshonos, az adott termőhelynek megfelelő lombos erdőket telepítünk. Az őshonos fafajú erdeinkben (tölgyesek, cseresek, bükkösök), amelyek képesek saját makktermésükről felújulni, eleve nem a tarvágás, hanem fokozatos felújítóvágás módszerét alkalmazzuk. Ezzel a módszerrel tíz-harminc év alatt történik meg az idős erdőállomány letermelése, amelyekben kezdetben bontóvágásokat (köznyelvben ritkításokat) végzünk, aminek köszönhetően az idős anyaállomány alatt megtelepednek a saját magból kikelő csemeték. Ezek megerősödése után történik meg az úgynevezett végvágás, amit az erdőben kirándulók gyakran összekevernek a tarvágással, hiszen a néhány tíz centiméteres csemeték még nem szembetűnőek, de az idős állomány letermelése annál inkább. Elsősorban védett és Natura 2000-es erdőkben egyre gyakrabban alkalmazzuk a folyamatos erdőborítást biztosító szálalóvágásos és szálalásos (örökerdő) módszereket is. A köznyelv gyakran általánosítva az erdőgazdálkodás részeként végrehajtott fakitermeléseket erdőirtásnak bélyegzi, ez azonban szintén téves megállapítás. A tartamos erdőgazdálkodás keretében kivitelezett fakitermelések után minden esetben erdőfelújítási kötelezettsége van az erdőgazdálkodónak, az erdőirtás ezzel szemben tartósan fátlan állapotot eredményez – mutatott rá az erdészeti társaság.