A hódok jelenléte nem probléma, sokkal inkább kihívás – vallja az egri környezetvédő + videó

– Külföldi szakirodalom alapján valószínű, hogy a hódgát elbontása nem jár a hódok elköltözésével, sokkal inkább rágnak és építkeznek újra, ez Egerben már bizonyított. A bontással élő hivatal nem kapja meg a várt hatást, csak a pénze fogy. A gát mostanra tervezett, téli elbontása ráadásul az éppen almot nevelő hódcsaládtól veszi el az élelmet és biztonságot. Az eurázsiai hód Európa és Magyarország legnagyobb, vízi életmódhoz alkalmazkodott rágcsálófaja. Régóta vadászták húsáért és prémjéért ezért egész Európában kipusztult, nálunk 1854-ben ejtették el utolsó példányát. 1996 után kezdték el tudatosan visszatelepíteni, de már 1990 körül is érkeztek hódok, spontán módon, a már betelepített Ausztria és Szlovákia felől. Ma minden magyarországi folyón és számos kisebb, de erre alkalmas vízfolyás területén is jelen vannak – ismertette Csathó Tibor. Magyarázata szerint a hód kulcsfontosságú faj, az angol szakkifejezés tükörfordítása szerint „zárókő”-faj.

– A létszámához képest jóval nagyobb hatással van környezetére, nélküle az adott élőhely drámaian máshogy nézne ki, más lenne a fajok összetétele és gazdagsága. Mint a zárókő egy boltívben: nélküle az egész épület összedől. Egy zárókő-faj hosszú távon még a domborzatra, vízviszonyokra, a táj felszíni alakulására is hatással van. Például pár tucat farkas visszatelepítése után 20 évvel a Yellowstone Park folyói sokkal kanyargósabbak, a partszakaszok sokszínűbbek, a partmenti erdők-mezők gazdagabbak lettek. Ez azért van, mert a farkasok miatt a jávorszarvasok megváltoztatták legelési és az ivó-helyekhez vezető útvonalaikat, nem éltek olyan „kényelmesen”, mint csúcsragadozó nélkül. Ráadásul a jávorszarvasok életmódjának megváltozása a part menti füzesek növekedését is magával hozta, ami a hódok visszatelepülését segítette ott, ami erre újabb hatalmas és pozitív változásokat indított el a teljes park életében, talajvíz viszonyaiban, szárazság-tűrésében is. Ezt az egymásra épülő „kaszkádhatást” eddig 5-6 esetben tudták csak pontosan felmérni és dokumentálni az ökológusok, de a környezetvédelmi-klímavédelmi és a biológiai sokszínűséggel foglalkozó tudományokra gyakorolt hatása már ez alapján is óriási – magyarázta az összefüggéseket.

Elmondta, ezért is szomorú, hogy miközben az egész világ a hód visszatelepítésének és jó környezeti hatásainak lázában ég, itthon még negatív a megítélése.

– Főleg a hatóságok, a vízügy, a fakitermelők és erdészek, gazdálkodók és helyi földtulajdonosok között, védettsége ellenére bolygatni, irtani, de legalább áthelyezni szeretnék. Sok esetben a lakosság, az önkormányzat riaszt, a fairtás mint „kártétel” miatt. Ám a természet nem az emberi fekete-fehér, hasznos-káros elveken működik – húzta alá. Hozzátette, a hódok tevékenységével kapcsolatban általában két nagy problémát emlegetnek.

– Fák pusztítása, rágása, ahogy itt Egerben is. A lakosoknak kedves, általuk ültetett fák vannak veszélyben. Tény, hogy a hód nem távolodik el messzire a vízfolyástól, de a közelében lévő fákat teljesen el tudja pusztítani. Ez a természet szempontjából azonban nem tekinthető károkozásnak, a faanyagból épített hódvár sok, egymásra épülő, hatalmas mértékű pozitív hatással van az élővilágra. Ami jó a természetnek, az nem tetszik persze az embernek, a földhasználónak, az erdőtulajdonosoknak. Pedig az egyes, lakosok által védendő fák egyéni horganyzottacél-védőhálóval egyszerűen megvédhetők, egy 60-80 cm magas körbekerítés már elegendő a védekezésre. A kisebb ligetek pedig ugyanilyen magas kerítéssel szintén megvédhetők, a hód ugyanis nem szeret kerítést mászni. Fontos, hogy a hód találjon elegendő rágnivalót, ennek érdekében gyorsan növő fűz-fajokat telepíthetünk a vízfolyás közelében. Ha lenne országos hód-támogató koncepciónk, abban például helyet kaphatna a károkozás megtérítése, hasonlóan a vadkárhoz. A tulajdonosok így nem negatív, hanem pozitív vagy semleges elemként tekintenének a hódokra. Ugyanez megoldható lenne a belvíz-károkkal, mert biológia szempontból azok is gazdag ideiglenes vizes élőhelyek lehetnek – mutatott rá Csathó Tibor. Mint folytatta, az árvíz- és belvízveszély a nagyobbnak tartott probléma, legalábbis a vízügy, hivatalok szeretnek erre hivatkozni.

– A mederbe döntött fa vízfolyásgátló akadályt képez, többlet fenntartási teendőt generál, hivatkozik a vízügy. Igen, de ezt az összeget be lehet tervezni, kis odafigyeléssel, megfelelő gépválasztással, emberi, akár önkéntes munkával ez megoldható – persze tudjuk, hogy erre jelenleg a vízügyi társaságoknak se pénze-se ereje. Összefoghatnának civil szervezetekkel esetleg. Mikor is volt utoljára árvíz Egerben? Az is a belvárosban keletkezett a hatalmas térkövezett, lebetonozott felület és a városi csatonarendszer elégtelensége miatt, nem? Eger felett, akár a Bükkben a vízgyűjtő-területen, sok olyan védművet hozhatnánk létre, amely megakadályozza a villámárvizeket. Hány ilyet építhetnénk a hódgátak bontására szánt pénzből? Ha a Bükkben több vizet tartottunk volna meg, idén mennyivel kevesebb állat halt volna szomjan az erdőben? – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta,  az aszály még velünk lesz egy darabig, árvizekre nem számíthatunk.

– Van egy országos vízrendszerünk, ami hatékonyan elvezeti a vizet az országból, Európában a legjobb szerintem, szakmailag igen magas színvonalon, de most évek óta nincs mit levezessen, aszályban nem teljesíti feladatát. Az, hogy a hódgát visszaduzzasztja a vizet, már nem probléma, hanem áldás lesz a következő száz évben. Ám arra is hivatkoznak, hogy a hódgát felgyorsítja a hódgát fölötti meder feliszapolódását, ami jelentős többlet fenntartási költséget okoz. Ha a víz minél gyorsabb elvezetése lenne a célunk, akkor ez valóban probléma. Széchenyi idejében ez még fő szempont volt, de a jelenben a víz megtartása a célunk, akkor nem baj a magasabb meder, az iszap ráadásul méregtelenít és élőhelyet ad. Ha az iszap kotrása szükséges lenne, erre pénzeszközök tervezhetők, a hódok egyéb haszna miatt „megéri”. A mederkotrás szükségessége azonban már nem tisztán vízügyi kérdés, azt csak környezetvédőkkel együtt lehetne mérlegelni. Írta még a vízügy azt is, hogy töltésszakadáshoz vezethet, s az árvízvédelmi fővédvonalakon, különösen a Tarnán és betorkoló vízfolyásai mentén lévő árvízvédelmi töltések esetében jelentős kockázati tényezőt jelent az elszaporodott hódpopuláció. De ezek szerint ez főleg a Tarna problémája és nem Egeré, vagy a Tarna miatt költözzenek az egri hódok is? Tény, hogy a hódjárat 10-15 méter is lehet, bent a gátban. Egerben ez nem probléma, nincs gát. De máshol is megállapítható a lakóüreg iránya, mélysége, veszélyessége. Mekkora földmunka kell ahhoz, hogy a gátat az adott helyen megerősítsük úgy, hogy közben a hódcsaládot ne veszélyeztessük? Hajlandók vagyunk-e költeni erre, ismét csak felmérve és értékelve mindazt a jót, amit egy hódcsalád jelent. Ráadásul az egri hódvár könnyen elérhető oktatási lehetőséget kínál a tanulóink számára, kutatási projekteket az egyetemnek, fejlesztheti – már fejleszti is – a város polgárainak környezettudatosságát. A jelenlegi lakossági – itt az egri – vélemények is mutatják, hogy a probléma nem csak hivatali és vízlefolyás-ügyi. A hódok megvédése és káros hatásaik enyhítése többletmunkát igényel – de a közhangulat elegendő muníciót adhat, hogy ezeket a munkákat akár önkéntesekkel meg lehessen oldani. Az Életfa Környezetvédő Szövetség nagyon szívesen szervezne vízvisszatartó munkákat az Eger patak felső folyásán, együttműködnék a vízügyi, erdészeti szervekkel, kamarákkal – zárta szavait.

Elmondta, hogy két héten belül szeretnének egy egyeztetést szervezni az érintett szakemberekkel és szervekkel a hódok érdekében.