Ha az egri drótőrnagy a szökésről mesélhetne

Volt egyszer egy Katkó… Tucatnyi egykori katonai kollégista jött össze nemrég, hogy egymás társaságában idézzék fel a régi szép időket. Mert azok voltak, mondogatták, amikor a nosztalgikus esemény kezdetén évtizedes fotók, szuper 8-as amatőr filmfelvételek tűntek fel előttük a vetítővászonként szolgáló fehér falon. 

Az 1988-as ballagási és kibocsátóünnepség elevenedett meg éppen, amikor egy katonásan rövidre vágott hajú férfi állt fel a családja mellől, s lépett a vetítőgép mellé. Szemüvegét igazgatva nézte a katkós egyenruhát viselő ballagókat, mígnem belépett a képbe az a vékony, jóképű, boldogan mosolygó végzős diák, aki valójában ő volt annak idején. 

– Hihetetlen – csóválta a fejét, mert nem gondolta volna, hogy jó három évtized után létezik ilyen felvétel. Akkoriban ugyanis még nem készültek futószalagon a fotók, a videófelvételek és a filmek, mint ma a mobiltelefonok korszakában. 

Az azóta eltelt évtizedek alatt ez az egykori diák, Pál László végigjárta a ranglétrát, s őrnagyként fejezte be katonai pályafutását. 
– Szép emlékként maradtak meg bennem a katkós évek – mondta. – Meglehetősen zárt élet volt, de kárpótolta azt a jó közösség, a széles körű képzés és a sport. Úszó- és atlétikai versenyeken vettem részt, tagja voltam a járőr- és a katonai öttusacsapatnak. S bár az érettségi mellett elektronikai műszerész szakmát szereztem a GMSZ-ben, gépesített lövész szakon tanultam tovább a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán – mesélte a Budapestről érkezett férfi, aki érdeklődve járta végig a folyosókat, termeket, ahol valaha az iskolapadot koptatta. 

Pál Lászlót, valamint az egykori 1. Számú Honvéd Kollégium, a Lenkey János Honvéd Gimnázium és Kollégium, illetve a Lenkey János Honvéd Középiskola és Kollégium növendékeit, dolgozóit a Lenkey-s Bajtársi Egyesület invitálta meg erre a nemzedékek éve jegyében zajló családi napra. A mai Kossuth Zsuzsanna technikumnak otthont adó volt katonai tanintézet bejárása előtt Munkácsi Sándor nyugállományú alezredes, a bajtársi egyesület elnöke idézte fel a régi iskolai élet néhány mozzanatát. Ezt követően a felnőttek különböző programokon – múltidéző kiállításon, lövészeten – vehettek részt, a gyerekek pedig játszóházban szórakozhattak. Az iskola folyosóin, s az alagsori részen régi osztálytablók, múltidéző fényképek borítják a falat. Nem véletlen, hogy ezek előtt időztek el leginkább a találkozó résztvevői. 

Az épp 1986-ban végzett Csökönyi Ferenc is felfedezett egy felvételt, amelyen kollégiumi osztály- és szobatársaival látható. – Ilyenek voltunk – mutatott az egyenruhás társaságra. – Az életre neveltek itt bennünket, rendet, fegyelmet, kitartást vártak el tőlünk, s mi megálltuk a helyünket. Egy kivételével mind katonai pályára kerültünk. Volt, akiből katonai attasé lett, s van, aki a kollégiumi osztályunkból ma tábornokként szolgál a Magyar Honvédségnél. Én harckocsizó szakon végeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán – mesélte a fővárosból visszalátogató férfi, aki alezredesként fejezte be a hivatásos szolgálatát. 
A volt katkósok egyetértettek abban, hogy a nevelőik nem akartak gyerekkatonákat faragni belőlük, de tény, hogy keményen fogták őket. Ám, nem is lettek volna igazi diákok, ha nem próbálták volna meg kijátszani a szigorú szabályokat. 

– Ha a palánkparancsnokság vagy a drótőrnagy mesélni tudna... – közölte sejtelmesen Pál László, aki ezzel a kerítésen át történő „dobbantásokra” utalt. – A nevelőtanárok óránként ellenőriztek, de volt, akiről tudtuk, hogy ki-kihagyja a körutat. Ilyenkor léptünk le, volt egy harminccentis botunk, azzal feszítettük szét a szögesdrótot, hogy el ne szakítsa a ruhánkat, mert az egyenlő lett volna a lebukással. Azután irány a város. Rég volt, talán igaz sem volt.