Betörés bombariadókkal: porig égett a kastélyszárny Hatvanban 28 éve + fotók

Azon a péntek hajnalon a vonalas telefonom csörgése ébresztett. Szinyei András akkori polgármester hívott. – Képzeld, teljesen leégett a művház… Ez a szép épület – mondta remegő hangon, én pedig hirtelen azt sem tudtam, miről van szó. Persze, hamar kiderült: a Grassalkovich-kastélynak a postapalota felőli szárnyáról, amit nemrég újítottak fel, mégpedig oly módon, hogy fagerendákkal tették barátságosabbá az épületbelsőt.

Amikor odaértem, még lángolt a tetőszerkezet, döbbenetes látványt keltettek az olvadó csatornák, az izzó elemek, s – amikor már lehetővé vált a bejutás – az elüszkösödött faszerkezetek. A hatás olyan volt, mintha nagy erejű bomba csapott volna az épületbe – írtam a tudósításomban.

A történteket egy taxis fedezte fel 0 óra 24 perckor. Újhatvan felé tartott, amikor észrevette a gomolygó füstöt. CB-rádióján azonnal értesítette a tűzoltókat. Perceken belül két fecskendős autó érkezett a helyszínre, s tíz ember azonnal hozzálátott a lángok megfékezéséhez. A legnagyobb gondot a vastagon szigetelt tető megbontása jelentette: mintegy két órába telt, mire sikerült elvégezni a feladatot.

Természetesen Szinyei András is a helyszínen volt, s úgy hallotta, a szakemberek szerint nem zárható ki a gyújtogatás lehetősége sem. A jelek legalábbis erre utaltak: például az egyik utcafrontra néző ablakot valaki kívülről kinyitotta, egy hátsó zsalugátert pedig – feltehetően menekülési szándékkal – belülről feszítettek ki.

A lángok észlelését követően több furcsaság is okot adott a találgatásokra. Például a rendőrjárőr elfogott egy, a közeli szovjet emlékműnél bujkáló férfit, akiről kiderült, hogy a helyi cukorgyárban dolgozó francia állampolgár. Az illetőt két héttel korábban a hatvani bíróság ittas vezetésért elítélte. A mostani ellenőrzés közben nekitámadt a kötelességüket végző rendőröknek, s még a megbilincselése után is rugdosta volna őket. Azt akkor még nem lehet tudni, köze van-e a művelődési ház leégéséhez, mindenesetre a hivatalos szervek felvették a kapcsolatot az Interpollal.

Az is borzolta a kedélyeket, hogy déli 12 óra 27 perckor a városháza titkárságának a telefonján egy rekedt férfihang közölte: „Öt perc múlva robbantok!” Az egész épületet kiürítették, a dolgozókat az utcára küldték, mígnem a tűzszerészek mindenkit megnyugtathattak. A rendőrség rövid időn belül azonosította a hívót, egy negyvenéves helyi lakost, aki azért folyamodott az idétlen ötlethez, mert elutasították a segélykérelmét.

A bejelentést vevő titkársági csoport munkatársa még a rendőrségen számolt be a történtekről, amikor újra megcsörrent a távbeszélő. Háromnegyed háromkor egy női telefonáló csak annyit mondott: „Nem robbant a bomba? Majd a következő!” Ez az üzenet is vaklármának bizonyult.

Hosszabb idő kellett ahhoz, hogy is felmérjék a tűz következményeit, de azt már akkor is tudni lehetett, hogy a helyiségekben a berendezéssel együtt elégtek a számítógépek, elektronikai és híradástechnikai felszerelések is, továbbá minden ügyirat. Az intézmény helyet adott az idősek klubjának és számos szakkörnek. A gyerekeket ideiglenesen szükségtantermekben kívánták elhelyezni.

A kár nagyságára való tekintettel a nyomozást a megyei főkapitányság vette át, s 100 ezer forintos díjat tűztek ki a nyomravezetőnek. Alig öt nap múlva pedig már arról számolhattak be, hogy elfogták azokat a személyeket, akik alaposan gyanúsíthatok a betörés elkövetésével és a 80 millió forintos kárt okozó tűz előidézésével.

A járőrök még a lángok pusztítása idején, pénteken hajnalban igazoltattak négy, az utcán kószáló helyi férfit, akik ennek alapján kerültek a nyomozók látókörébe. Elsőnek S. László 30 éves hatvani lakost vitték be a kapitányságra. Az illető elmondta, hogy május 12-re virradó éjjel ő és három társa járt a kastély új szárnyában lévő művelődési központban. Számítógépeket, komputereket pakoltak össze zsákmányként. Az ellopott tárgyak nagy részét egyébként a rendőrség a házkutatás alkalmával megtalálta és lefoglalta.

A gyanúsított közölte azt is, hogy a bűntény elkövetésekor valamennyien erősen ittasak voltak, s dohányoztak is. Az égő cigarettákat eldobálták, valószínűleg ettől keletkezhetett az épületrészt csaknem porig romboló tűz.

Ugyancsak bekísérték a kapitányságra a 33 esztendős G. Attila helyi lakost, aki szintén beismerő vallomást tett. Mindketten hangsúlyozták: nem állt szándékukban az épület felgyújtása. A 39 éves Sz. Istvánt is előállították, így csak a 32 esztendős Cs. György ellen adott ki körözést a rendőrség.

Javában zajlott a romok eltakarítása, amikor megérkeztek Egerből a megyei rendőr-főkapitányság helyszínelői, hogy a vezetőszárral kísért gyanúsítottakkal együtt rekonstruálhassák az emlékezetes éjszaka történéseit. A fiatalembereket külön-külön vezették végig az események útvonalán. Az eljárás végeztével a városi kapitányság alagsorában találkoztam az egyik gyanúsítottal, G. Attilával, akivel alkalmam nyílt rövid interjút is készíteni. A 33 éves, szikár, bajuszos férfi megtörten ült a széken. Kérdéseimre udvariasan és feltűnően értelmesen válaszolgatott, noha az eltelt órák izgalmai erősen látszódtak rajta.

– Csütörtök este jócskán iszogattunk. Ekkor találtuk ki, hogy az épület alagsorában, a légópincében katonai felszerelések, ruhák, konzervek is lehetnek, jó lenne szerezni ezekből néhányat – mondta. – Még nem volt éjfél, amikor elindultunk, hogy megkeressük a lejáratot. Ezt ugyan nem találtuk meg, ám egyikünk kifeszítette az ablakot, s így sikerült bejutnunk.
– Mit találtak az épületben?
– Írószereket, Commodore 64-es számítógépet monitorral együtt, erősítőt, mechanikus írógépet és egy audiomagnót szedtünk össze. Ezeket lepedőbe és plédbe tettük, majd távoztunk.

– Mennyi időt tölthettek odabent?
– Talán fél órát sem. Ittasak voltunk, eszünkbe sem jutott, hogy rajtakaphatnak minket.
– A gyújtogatásra emlékszik?
– Nem tudom, mikor és hogyan üthetett ki a tűz. Szándékosságról szó sem volt, az biztos. Elképzelhető, hogy valamelyikünk eldobott egy égő cigarettát, ebből keletkezhetett a baj.
– Volt már büntetve?
– Többször elítéltek csirkelopásért. Biztos, hogy most hosszabb büntetésre számíthatok... Rendszeresen olvastam az újságot, és egyre jobban féltem, amikor azt tapasztaltam, hogy csend van az ügy körül. Számítottam rá, hogy elkapnak, így is lett. A lakásomon fogtak el, hajnalban.
– Miért volt szükség a betörésre? Nincs munkája? Kellett a pénz?
– Eredetileg targoncás a szakmám, de állástalan vagyok. Az ital volt a hangadó. Nem tudom megmagyarázni... Olyan, mintha nem is én követtem volna el. Átkozom a percet, amikor kijöttem az utcára.
Az újabb kérdéseket félve tettem fel. Nem alaptalanul.
– Családja van? Mit szól majd a felesége?

Hosszasan hallgatott, könnyezett. – Muszáj erről beszélni?
– Csak ha akarja...
– Van három gyermekem. A feleségem a mai napig semmiről nem tudott, de azóta biztosan eljutottak hozzá is a hírek. Gondolom, hogyan fogadta...
– Üzen nekik valamit?
Szinte zokogva válaszolt:
– Rettenetesen szégyellem magam...