15 éve temették újra a várkapitányt, az évfordulóra Eger polgármestere elvitte Dobó kardját

Mirkóczki Ádám a sírfeliratról vett idézettel – "Itt fedi sírja Dobó Istvánt, ki az egri falaktól visszaveré hajdan sok ezernyi hadát a töröknek, s ellenségei felett ülvén kitűnő diadalmat, véle Magyarhon végveszedelmét messze elűzte.“ – kezdi bejegyzését, majd közli, hogy megtiszteltetés volt számára jelen lenni a hős Dobó István 2008-as újratemetésének 15. évfordulóján a szlovákiai Dobóruszkán.

"Az egri várkapitány kardjával érkeztem az ünnepségre és adtam át az emlékét határon túl őrzők részére. Dobó István öröksége és annak ápolása fontos hidat képez a két település, valamint a felnövekvő generációk között." – írja posztjában vármegyeszékhelyünk polgármestere.

Bár Dobó a legnagyobb magyar hősök névsorában szerepel, a kiváló katonatiszt és törökellenes hős elő- és utóélete azonban kevesbé ismert. Az 1552-es ostrom idején 50 éves várkapitány életét végigkísérte egy ostoba pereskedés, melynek során még halálos ítélettel is sújtották. Szomszédjával lett összetűzése, ami úgy kezdődött, hogy 1544-ben a Dobó fivérek palóci várának és uradalmának szomszédja, bizonyos Tegenyei Tamás (saját vallomása szerint) Szent György napján elküldte két ökrös szekerét fáért a közeli erdőbe, a szállítmányon azonban rajtaütöttek Dobóék emberei, s elkobozták a fát. Tegenyeit ez annyira felbőszítette, hogy örök ellenségeskedést fogadott Dobóék ellen.

A korabeli nemesség körében nem volt ritka, már-már szabadidős tevékenységnek számított a folyamatos pereskedés, a különböző vitás ügyek kipattintása − egy ebbe a sorba illő, lényegében pitiáner viszály üldözte évtizedeken át Dobót. Tegenyei 1548-ban beperelte a későbbi hős várkapitányt. A történészek szerint a vádak többsége kitaláció – Tegenyei azt állította: a földesúr és testvérei szántóföldeket foglaltak el tőle, ökröket hajtottak el, sőt, még az udvarházát is megtámadták – lehetett.

A törvény előtt Dobó azért maradhatott alul, mert a birtokviszályok miatt Dobóékkal régóta ellenséges viszonyban lévő Perényi család sarja, Abaúj vármegye főispánja és a környék egyik legvagyonosabb embere, Perényi Gábor segítette a felperest. Perényi meggyőzte az ügyben eljáró Révay Ferenc nádort, ítéljen Tegenyei javára. A bíróság Dobó Istvánt bűnösnek találta, és fő- és vagyonvesztésre ítélte, de szerencsére Ferdinánd király még a halálos ítélet végrehajtása előtt úgy döntött, a Dobó testvéreknek egy év haladékot ad, hogy mindenestül kártalanítsák a felperest. Dobó a peres ügy elől „menekült” Egerbe, és lett 1548-ban Zay Ferenccel, később Mekcsey Istvánnal az egri vár parancsnoka. A halasztást is várkapitányi szolgálatára hivatkozva sikerült kieszközölnie az uralkodótól.

Az egri vár 1552-es ostromakor Dobó − akinek eközben végig ott lebegett a nyaka felett a halálos ítélet − mintegy 2000 főnyi védelmet irányítva szállt szembe a 40 ezres oszmán sereggel, és aratott hihetetlen győzelmet, melyet Tinódi Lantos Sebestyén örökített meg két históriás énekében, később pedig Gárdonyi Géza regényének köszönhetően vált igazán ismertté.

A király a hőstettért erdélyi vajdává nevezte ki Dobót, s úgy tűnt, a peres ügy és a halálos ítélet örökre feledésbe merül. Nem így történt: a Dobó család ugyanis Sárospatak birtoklása miatt kezdett pereskedni Perényi Gáborral, aki bosszúból elővette az aduászt, vagyis a korábbi rendezetlen ügyet a pakliból, és meggyőzte az addigra már elhunyt Tegenyei Tamás özvegyét, folytassa a pert.

Az ügyben 1560-ban újabb ítélet született, s a Dobó családot arra kötelezték, birtokainak egyharmadát adja át a felperesnek. Az ügy odáig fajult, hogy 1568-ban Dobót Pozsonyban letartóztatták, az akkor már aggastyán katonaember azonban megszökött, és a lévai várba menekült. Egy évvel később azonban egy trükkel csapdába csalták, meghívták a pozsonyi országgyűlésre, ahol, ezúttal már felségárulás vádjával, letartóztatták, megfosztották főispáni rangjától, és börtönbe zárták.

Életének utolsó éveiben a pozsonyi várban raboskodott, s csak rendkívül megromlott egészségi állapota miatt kegyelmeztek meg neki, és engedték haza. Nem sokkal később ott, a szerednyei várában érte a halál, 70 évesen. Földi maradványait a családi birtokon, a Kassához közeli Ruszkán – ma Dobóruszka – helyezték örök nyugalomra.