Merjünk segíteni!

2023.06.16. 16:15

Akár újra is élesztik most már az ügyfeleket a gyöngyösi kormányablakban

Újraélesztést gyakorloltak a gyöngyösi városházán az ügyintézők.

Guti Rita

Dr. Assani Alexandra mutatta be a helyes módszert az érdeklődőknek

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Tudomány, tradíció, egészségkultúra és társadalmi összefogás. Ezen a négy pilléren nyugszik az idén 185 esztendős gyöngyösi Bugát Pál Kórház hitvallása. Ehhez illeszkedve nemrégiben elindítottak egy kezdeményezést, melynek célja, hogy mind többen merjenek segíteni nyilvános terekben, ha valaki összeesik, esetleg megáll a szíve.

Minderről T. Bokros Mária, a Bugát Pál Kórház sajtóreferense beszélt a heol.hu kérdésére azt követően, hogy pénteken a gyöngyösi polgármesteri hivatalban ügyfelekkel foglalkozó ügyintézőknek tartottak újraélesztési oktatást. Megtudtuk tőle, hogy három részletben összesen 60 hivatalnok, a polgármesteri hivatal, illetve a Gyöngyösi Járási Hivatal munkatársai kaphattak első kézből ismereteket az újraélesztésről. Dr. Assani Alexandra, a gyöngyösi kórház rezidense közvetlen, nyitott személyiségével sokaknak adott bátorságot, hogy kérdezzen, s ki is próbálja az újraélesztés technikáját.

– Nem baj, ha szívmasszázs közben esetleg eltörik egy borda, hiszen az egy visszafordítható folyamat, a csont összeforr. Ha viszont nem cselekszünk időben, s nem kezdjük el azonnal az újraélesztést, ahogy észleljük, baj van, akkor sajnos elveszítheti valaki az életét. Legyünk bátrak, cselekedjünk! – bátorította a résztvevőket a doktornő, aki már egyetemista évei alatt is segítette az ismeretterjesztést ebben a témában.

T. Bokros Máriától megtudtuk egyébként azt is, hogy a kórház több gyöngyösi cégnek, intézménynek ajánlotta fel a lehetőséget, hogy házhoz viszik az újraélesztési ismereteket és gyakorlatot, s örömükre szolgál, hogy mind többen élnek is vele. Dr. Tanárki-Fülöp István, a Gyöngyösi Járási Hivatal vezetője is szívesen fogadta a kórház biztosította lehetőséget, olyan kollégákat delegált az oktatásra, akik ügyféltérben látják el feladatukat, baj esetén ők tudnak a leggyorsabban reagálni. Elmondta: a gyöngyösi kormányablakban van defirbrillátor, annak használatára is fel vannak készítve a kollégák, ám szerencsére eddig még nem volt rá szükség.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában