Kenguruk nélkül: Selypen folytatódott az „ausztrál kapcsolat”

Pedig kintlétük óta több hónap eltelt… Alig ért véget a tavasz, amikor májusban Budapesten landolt a gép, hogy több napos utazást követően élményeiket portálunk olvasói is megismerhessék. Jártak, ugye, esőredőben, az óceán partján, Krokodil Dundee kocsmájában, láttak olyan élőlényeket – egyebek közt kengurut, kígyókat és félméteres denevéreket –, amikről itthon legfeljebb az útleírásokban találkozhatunk, szóval, nem mindennapi kalandokkal telt az akkori három hónap.

… És most Tündéék viszonozták a látogatást! Igaz, kevesebb idő állt rendelkezésükre, mint Juditéknak annak idején, mi több, ezt a néhány hetet is feszesen kellett beosztaniuk, hiszen Németországban is akadtak kötelezettségeik. De azért jutott néhány napjuk arra is, hogy itthon felkeressék a rokonokat és az ismerősöket.

És ha már Judit és Tünde, esetükben a diákkori barátság ez alkalommal is ott folytatódott, ahol abbahagyták. Nem véletlen, hogy együttléteiket öltözékükkel is demonstrálják, hiszen az újhatvani középiskolás évek nem múltak el nyomtalanul azt követően sem, hogy csaknem másfél évtizeddel ezelőtt Tündéék új hazát választottak maguknak. Ahogy lenni szokott, beszélgetéseik a régi mederben folytatódnak tovább. Persze nemcsak a megannyi közös téma, hanem a kalandvágyuk is megmaradt: motoros túrával, tokaji „ereszd el a hajammal”, mátrai és hollókői kirándulással is turbózták adrenalinszintjüket, de jutott idejük békés otthoni nyársalásokra, sütésre-főzésre és egy kis vendéglátásra is.

Így kerültem én is a képbe. És ha már nem is oly rég írtam róluk, most személyesen is megismerhettem Tündét; persze, hamar kiderült, hogy nem is volt ez igazi ismerkedés, mivel ő az évtizedek távlatából is emlékezett rám, elmondása szerint nem egyszer mellettem álldogált a templom hátsó padjainál. Kicsi a világ, ami nagy frázis ugyan, de attól még igaz, főleg, ha nem Ausztráliából nézzük.

Búcsúzásuk napján futottunk össze. Selypi emlékként magukkal viszik a fotót az óriásbetűk előtt, meg a pavlováról készültet is, amivel a krónikásnak kedveskedtek. Igen, ez egy édesség, amit rajtam kívül bizonyára sokan ismernek; eddig azt sem tudtam, hogy létezik, nem hogy eredetileg ausztrál különlegesség. Persze, azóta utánanéztem, rengeteg recept található a sütiről az interneten.

Elköszönéskor sok újat nem is tudtunk mondani egymásnak, hiszen közvetlenségük lehetővé tette, hogy mi is úgy beszélgessünk, mintha épp tegnap hagytuk volna abba. Juditot még megkérdeztem, nem vágyik-e vissza. Azt mondta, hogy bár a vízuma még érvényes, s az ottani hónapok is feledhetetlenek voltak, most másfajta kaland elé állította az élet: hamarosan megszületik a harmadik unokája, aki az előbbi kettőhöz hasonlóan ugyancsak kislány lesz… Azt hiszem, a helyében én is itthon maradnék.