Avató

2023.09.01. 12:45

Új tornatermet kapott az Andrássy, az egri érsek áldotta meg

Fél évszázadig szolgált a régi tornaterem, mostanra új épült az egri Andrássyban.

Molnár Helga

Czibere Zsolt, az Egri Főegyházmegye plébániai kormányzója és Dr. Ternyák Csaba, egri érsek

Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Felavatták az új tornatermet az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégiumban pénteken. Rozmán Éva, az iskola igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy még 1971-ben épült az udvaron a tornaterem, mely fél évszázadig szolgálta az iskolát és a gyerekeket.
– A 2010-es években viszont már egyre nagyobb problémákkal szembesültünk, már-már életveszélyessé vált. 2016-ban érkezett egy pályázati lehetőség új tornaterem építésére, melyre 670 millió forintot nyertünk el. Mára itt állunk, elkészült, s 710 diák mindennapi testmozgását hivatott szolgálni – hangsúlyozta.

Az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium tornaterme
Az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium tornaterme
Forrás:   Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Dr. Ternyák Csaba érsek kiemelte, a múltban is fantasztikus teljesítményt nyújtott az intézmény, de tekintetünket vessük a jövőbe.
– A tornaterem látványa örömmel tölt el minket, pláne azért, mert kétszintes. Hamarosan a tetőszerkezet is megújul – tette hozzá.

Ezt követően az érsek megáldotta a létesítményt, majd a diákok kis műsora zárta az ünnepélyt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában