Geyer Flórián

Geyer Flóriánt a perforált emlékezet pillanatnyilag épp úgy nem tartja számon, mint az aktualitásokat kereső múltba révedés. Nincs hát szégyenkeznivalójuk azoknak, akiknek a név nem mond semmit, de azoknak sem, akiknek az általános iskola énekóráiból azért beugrik néhány melódiafoszlány, csak nem tudják hová tenni. Segítek a refrénfoszlánnyal: sej, haj, hahó. 

A fiatalabbak és a szelektív memóriájúak kedvéért tehát vegyük át, ki is volt hősünk. Lutherista katona és parasztvezér a középkor felfelé ívelő szakaszában; ebből nyilván az következik, hogy majdnem félezer év múltán a nácik SS-hadosztályt neveztek el róla, a kommunisták pedig róla szóló gyermekdallal próbálták csábítóbbá tenni ingatag utópiájukat. Logikus, nem? 

Pont úgy, mint Dózsa György vagy Petőfi Sándor életműve, amelyekbe minden, szélről támadó rezsim belemagyarázta önmaga belemagyarázni-valóját. Lám csak, mekkora zsugás a történelem, vagy milyen rafkósak annak saját képükre kalapálói... (A parafrázisért bocsánat, Dsida Jenő!) A lényeg, mint Arany János versében: a filemile, bármely zsebem irányából is, csak nekem fütyöljön. 

Geyer Flórián ily módon példakép, legfeljebb elmismásolt nosztalgiával. Vannak, akik jó szívvel gondolnak rá, mások – a többség – hajlamosabbak a feledésre. Szeretném, ha az utóbbiak közé tartoznék, de nem tehetem. Legfeljebb sajnálkozhatok, hogy viszonylag ép a memóriám, sej, haj, hahó.