Három évtized alatt hihetetlen változásokon ment át az újságírás technikai háttere

Pontosan harminc esztendeje annak, hogy az újságírás közelébe keveredtem. Akkoriban a – Homa János szerkesztésében megjelenő – Észak Magyarországi Extra elnevezésű hetilapban jelent meg időnként írásom. Akkortájt indult megyénkben egy új napilap is, ahová viszont barátom – korábban főiskolai oktató kollégám – elszegődött. Mi tagadás, Halmai Istvánnak nagy szerepe volt abban, hogy magam is be-betévedtem a Trinitárius utcai szerkesztőségbe, mígnem végül ott is ragadtam.

A személyes élményeket ezúttal főként a technikai háttér és a szerkesztőségek akkori működése felől próbálom először megközelíteni. A Heves Megyei Nap szerkesztősége egykoron abban az épületben működött, amelyikben ma a Heves Megyei Hírlap szerkesztősége található. A cikkek megírását már számítógépen végeztük, bár én még láttam úgynevezett flekkpapírt. Ez az alig pár évvel korábban még kizárólag írógépen végzett munkánál volt használatos, s különféle vonalak jelölték ki az egy flekknyi, vagy annak valamilyen töredékét jelentő terjedelmet.

Azok a fiatalok, akik ma azt hallják, hogy "számítógépen dolgoztunk", valószínűleg nem gondolnak bele, hogy mai szemmel mennyire primitívek is voltak ezek az eszközök és a rajtuk futó programok. Illusztrálásul elmondom első saját számítógépem beszerzésének a történetét: Egerben, a Rózsa Károly utcában volt egy Észbontó nevű, használt gépeket kínáló bolt, Weil Zoltán tulajdonában. Első gépemet az akkori minimálbér összegéért vettem, s meghajtója – írd és mondd! – 80 megabájt (nem giga!!!) volt. Weil Zoltán segített is hazaszállítani a gépet. Letette az íróasztalomra, és mikor megkérdeztem, hogyan működik, azt válaszolta: "Minden hülye megtanulja előbb-utóbb", majd magamra hagyott.

A szerkesztőségben rendszerbe állított számítógépeken dolgoztunk, többnyire reggel kilenctől késő délutánig, s akinek otthon is volt ilyen eszköze, írhatott cikket azon is, majd floppyn, – az akkori adathordozón – bevihette magával. Egy floppynak 1,44 megabájt volt a tároló kapacitása. TXT kiterjesztésű file-okba írtunk akkor még, de 1994-ben kijött már a Windows 3.1, amennyiben jól emlékszem a nevére. Kész csodának számítottak és hamar átírták a számítógép használatot a Windows egymás után érkező változatai.

Az újságírók eseményekre való eljutása is érdekes volt. A megyei napilapok szerkesztőségeiben a kilencvenes években nem voltak már hivatásos gépkocsivezetők. Lévén azonban, hogy saját kocsija szinte egyetlen újságírónak sem volt még, a vidéki események helyszínére többnyire taxival jártunk. A lap szerződésben állt egy taxisofőrrel, jelesül Mischinger Györggyel.

De másak voltak a kommunikációs eszközök is. A legfőbb kellék a vonalas telefon. Ekkoriban még szinte sorba kellett állni a magánszemélyeknek is azért, hogy beköttethessék otthonukba a Matáv telefonvonalát. Aztán szépen, lassan megjelentek a "bunkófonok" is. Így nevezte el az irigyek köznyelve az akkor még kizárólag gombos mobiltelefonokat. Emlékezhetnek az ötvennél idősebbek a Westel 600-asra, illetve 900-asra, vagy a Pannon GSM-re, valamint arra, hogy városszerte milyen buzgalommal keresgéltük a helyeket, ahol jobb a térerő.

Az SMS-ek sem voltak hasonlatosak a maihoz. Szöveges üzenetek fogadása először külön készüléken, egy erre szakosodott központi rendszer által továbbítottan volt lehetséges, 60 karakter erejéig. Az első újságíró, akinek volt ilyen kütyüje – emlékeim szerint – a Nógrád megyéből Hevesbe költözött Balázs József volt. 

Aztán megjelentek a "csodamasinák", azok a telefonok, amelyekkel már fotó is készíthető volt. Persze a 360x640 pixeles méretet előállító objektív nem a könnyen értelmezhető fényképek gyártására volt alkalmas. Személy szerint nekem annak idején, úgy 2000 táján sikerült megvásárolnom az első olyan készüléket, amiről azt mondták: a fényképező telefon. Sony-Ericson gyártású volt, két megapixelt tudott és még külön vakuja is volt. A véletlennek köszönhetően még négyhasábos címlapfotót is sikerült készítenem vele már a Hírlapba: történt, hogy áradt a Laskó és éppen Füzesabonyon haladtunk át. Észrevettük a gáton homokzsákokat pakoló embereket és én lefényképeztem a vasút fölött áthaladó hídról.

És akkor a fotókról és fotósokról. A kilencvenes évek közepén ők még negatív filmtekercsekre dolgoztak, azon belül is a fekete-fehér felvétel dominált. Az elkészült negatívokat a szerkesztőség saját laborjában hívták elő. A Napnál az ismert fogorvos, dr. Ecsédi Dénes felesége volt a laboráns. Amikor megjelentek az első digitális fényképezőgépek, azok egy vagyonba kerültek, s okoztak némi tanácstalanságot a fotós kollégák körében. Bátran állítható, hogy az első gépek tudása kisebb volt, mint egy mai középkategóriás okostelefoné. A három évtized alatt számos fotóssal volt alkalmam és szerencsém együtt dolgozni. A szakmát ma is űző Szántó Gyurival és Gál Gabival a kezdetektől. De dolgoztam a Hírlaptól már távozott Ötvös Imrével – ő egyébként gépkocsivezetőként kezdett a lapnál – Lénárt Marcival, az igen fiatal Berán Danival, a földi létből is távozó Perl Marcival, a nyugdíjba vonult Pilisy Elemérrel, s dolgozok ma is Huszár Márkkal. Na és persze a vidékiek, elsősorban Czímer Tamás és Albert Péter se hiányozzék a felsorolásból.

Számunkra anno az internet is meglehetősen hirtelen, szinte a semmiből jött. Emlékszem a Trinitárius utcai szerkesztőség azon termében, ahol a tördelés folyt, mutatta meg Décsei Pepe – később a Neumann középiskola informatikusa –, valamint Kármán Zoli, hogy mi is az az internet. Akor még nagyon primitív volt persze, amit ott mi a haladás csodájaként éltünk meg. Otthonra is szereztem aztán saját internetkapcsolatot, ami a matáv telefonvonalán, speciális modem beiktatásával volt elérhető. Az átviteli sebesség – készüléktől függően – 14 és 56 kilobájt között volt lehetséges, s mint valami szenzációt jelentették be később a 112 kilobájtos ADSL modemet.

És ha már interet, jöjjenek azok a felületek, amelyekkel munka okán kapcsolatom volt. A kezdetek az Agriacomputer agria.hu oldalához kötődnek. Ide töltöttem fel napi rendszerességgel helyi híreket, cikkeket társadalmi munkában. Ellenszolgáltatásul ingyenes internethozzáférést és e-mail címet kaptam. Aki ez utóbbin megütközik, jó ha tudja: akkoriban fizetős szolgáltatásokkal lehetett csak elektromos levélcímre szert tenni. Követte ezt a Heves Megyei Hírlap weboldala, ami a mai heol.hu-hoz képest gyermekjátszótéri homokozó volt. A Hírlap akkori főszerkesztője, Stanga István mindenesetre rám bízta a gondozását. 

Végül pedig a legnagyobb falat: a Heol. Itt Heves vármegyében 2007-ben – csaknem egyidőben a szerkesztőségnek a Barkóczi utcából való kiköltözésével – indult el a portál. Az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem az új portál, a heol.hu első projektmenedzsere. Szép időszak volt, és szinte a semmiből kellett felépíteni, s megtanulni jól működtetni a hírportált. Látszólag mellékszál, de ez időtájt indult a mezőkövesdi származású énekesnő, Csézy karrierje, s kis promóció érdekében személyesen kereste meg a Heol munkatársát, Lovász Anikót, akivel később hosszú időn keresztül jó kapcsolatot ápoltak.