Egy vérből valók

2024.03.07. 20:40

Megvan, mikor és merre zenélhet majd a 21-es út

A 21-es főút Heves vármegyei szakaszán épülhet meg hazánk 3. zenélő útja, amely az Ismerős Arcok Nélküled című dalát fogja „játszani”. Már vizsgálják a lehetséges helyszínt, ahol zenélhet majd a 21-es út.

Szabadi Martina Laura

Az Építési és Közlekedési Minisztériumnál érdeklődtünk miután hétfőn megírtuk, mégsem Nógrádban, hanem Heves vármegyében valósulhat meg hazánk 3. zenélő útszakasza. Megerősítették, hogy hamarosan zenélhet majd a 21-es út.

Valahol Lőrinci felé lesz az a szakasz, ahol zenélhet majd a 21-es út nekünk 
Valahol Lőrinci felé lesz az a szakasz, ahol zenélhet majd a 21-es út nekünk 
Forrás:  Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

– Az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a HE-DO Építő Zrt. kivitelezésében fog megvalósulni a 21-es számú főút Heves megyei szakaszára tervezett akusztikus burkolat. Az optimális helyszín 10 potenciális szakasz vizsgálatát követően került kijelölésre. A vizsgálat során a zenélő burkolat keltette, zaj és rezgésből eredő hatások is vizsgálatra kerültek, a helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy lakott terület, vagy ökológia szempontból védett övezetek ne legyenek a zajterheléssel érintett területen. A főút Nógrád vármegyei szakaszán a beépítettséget, élővilágvédelmet, burkolatminőséget és a 21-es főút vonalvezetését is figyelembe véve nem találtak olyan helyszínt, amely megfelelő lenne a zenélő burkolat kivitelezésére, ezért a Heves vármegyét érintő M3-as autópálya út és Lőrinci között útszakasz került kiválasztásra – közölték a beruházásról portálunkkal.

Fél kilométeren zenélhet majd a 21-es út

 Hozzátették, hogy az akusztikus útburkolati jelekkel érintett szakasz tervezett hossza 555 méter, mely kiegészül a rávezető felfestésekkel.

– Az akusztikus burkolati jeleken óránkénti 80 kilométeres haladási sebesség mellett az Ismerős Arcok - Nélküled című dalát szólaltathatják meg a gépjárművek. A zenélő burkolat jelenleg tervezési stádiumban van. Az elkészült tervek jóváhagyását követően, a kivitelezése nyár elején várható – tudtuk meg a minisztériumtól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában