Forgalomkorlátozás

2024.05.28. 18:31

Már szerdától forgalomkorlátozás lesz Gyöngyösön a hétvégi bornapok miatt

A Jókai utcában május 29. délutánjától korlátozás lép életbe. A május 31. és június 2. közötti Mátrai Bornapok idején a már megszokott módon lezárják a Dr. Puky Árpád utcát is.

Szabó István

A tavalyi Mátrai Bornapok remek hangulata minden bizonnyal megismétlődik idén is

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Május 29-én 16 órától június 3-án 12 óráig Gyöngyösön, a Jókai utcában közlekedőknek forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a május 31. és június 2. között sorra kerülő Mátrai Bornapok rendezvényei miatt, adta hírül a gyöngyösi városháza. Közlésük szerint a háromnapos borünnep központi helyszíne a Fő tér lesz, de a fesztivál benépesíti majd a környező utcákat is, így a rendezvény miatt lezárják a Jókai utca Huszárszobor és Alkotmány úti körforgalom közötti szakaszát, valamint a Kodály Zoltán utcát. 

– A Köztársaság téri piac felől érkezők a Vértanú utcából csak a Fő tér felé tudnak majd közlekedni, a Huszárszobornál a visszakanyarodás megengedett lesz a Rózsa utca irányából a Móricz Zsigmond utca felé. A parkolók a fenti időszakban a lezárt szakaszon nem lesznek használhatók. A behajtás a tűzoltók, mentők és szemétszállító járművek számára megengedett marad, az ottlakók és az üzletek számára behajtani áruszállítás vagy ki-bepakolás idejére lehet majd, hosszabb ideig várakozni vagy parkolni nem lehet a fenti időszakban. A rendezvény ideje alatt a megszokott módon lezárják a Puky Árpád utcát, amelyre a Gárdonyi Géza utcától nem lehet majd behajtani. Az önkormányzat és a szervezők kérik a lakók és üzlettulajdonosok megértését, és köszönik együttműködésüket! – részletezi a városháza közleménye.

A városháza tájékoztatása kitér arra is, hogy péntektől vasárnapig a kiváló mátrai borok társaságában olyan sztárelőadók koncertjeit élvezhetik látogatók, mint Dzsúdló, a Honeybeast, Dr. Alban vagy a Neoton. A Mátrai Bornapok a mátrai történelmi borvidék legnagyobb borünnepe, amelyen idén nemzetközi sztár is fellép, de a háromnapos programdömpingben minden korosztály megtalálja a kedvencét. A fesztiválra várhatóan sok vendég érkezik majd, többek között a fővárosból Gyöngyösre induló, gőzmozdony húzta nosztalgiavonattal, áll a gyöngyösi városháza közleményében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában