II. International Wild Carp Challenge

2024.05.31. 07:50

Tisza-tavi rekord született a nemzetközi horgászversenyen

Nyolc napon át horgásztak a Tisza-tavon.

Molnár Helga

Május 10. és 18. között rendezték meg a II. International Wild Carp Challenge (IWCC) nevet viselő horgászvetélkedő. Ötvenkét csapat részvételével 168 órán át zajlott a Tisza-tó egyetlen bojlis, behúzós horgászversenye – írja a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. honlapján.

A versenyre az 52 csapatnak összesen több mint 200 horgásza jelentkezett, akik Csehországból, Romániából, Szlovákiából és természetesen Magyarországról érkeztek, hogy összemérjék tudásukat és megküzdjenek a Tisza-tó legnagyobb pontyaiért. A résztvevő csapatok 5 szektorban versenyeztek a vízparton és szigeteken kialakított horgászhelyeken, a tározó teljes területén.

A horgászok csak behúzós, bojlis módszerrel horgászhattak, és csak 10 kilogramm fölötti pontyokat mérlegeltek. A verseny sorrendjét a TOP5, azaz az 5 megfogott hal összsúlya határozta meg. A győztes a legnagyobb összsúlyt elérő csapat lett.

A II. IWCC győztese a Carp Loyal Team lett (100,86 kilogramm összsúly), amelynek tagjai átvehették a 3 millió forintos fődíjat. Második helyen a Magyarad Carp Team (99,02 kilogramm összsúly), a harmadikon a Tuti Carp Fishing Team (98,33 kilogramm összsúly) végzett, előbbi 2 milliót, utóbbi 1 milliót nyert.

A verseny legnagyobb halát, egy 29,47 kilós tőpontyot a Bait Bait Team fogta. A résztvevő csapatok 324 mérlegelhető halat fogtak. Négy 25 kiló feletti, 29 pedig 20 kiló feletti, 125 kopoltyús 15 kiló feletti és 166 hal 10 kiló feletti került partra. A legnagyobb tükörpontynak, amely új Tisza-tavi rekord lett 25,35 kilóval, a végső győztes Carp Loyal Team örülhetett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában