Emlékezés

2024.06.05. 13:00

A siroki diákok faültetéssel emlékeztettek összetartozásunkra

Sirokban a helyi iskolások rendhagyó történelem órán vettek részt, így emlékeztek.

Barta Katalin

Rendhagyó történelemórán vettek részt a siroki iskolások

Forrás: Beküldött fotó

A siroki Országh Kristóf Általános Iskola diákjai rendhagyó történelem órán vettek részt, így emlékezve az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára. Június 4.-ét, az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvény a békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010. június 4-én lépett hatályba.
A gyerekek faültetéssel és üvegbe zárt gondolatokkal üzentek a jövőnek. Az üzenetek lényege: maradjunk meg sokáig a Kárpát-medencében, s legyünk büszkék hazánkra és magyarságunkra! - adták hírül közösségi oldalukon. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában