Látogatás

2024.06.14. 19:25

Az Amerika Egyesült Államok nagykövete Pétervásárán járt

Több intézményt is megmutatott neki Pétervására polgármestere.

Heol.hu

David Pressman, az Amerika Egyesült Államok nagykövetének választások utáni egyik első hivatalos látogatása Pétervásárára vezetett - osztotta meg a Facebookon Eged István pogármester.

Mint írja, a delegáció 10 órakor érkezett és az eredetileg  30 percre tervezett találkozó olyan jól sikerült, hogy több, mint egy órát beszélgettek az aktuális politikai helyzetről, a város fejlődéséről. Pressman úr nagyon szívélyes és nagyon érdeklődő volt. A baráti hangú találkozó végén felkért, hogy mutassak neki néhány intézményt a városban. Ez előre nem tervezett program volt, melynek részeként meglátogattuk az iskolát, valamint a templomot. Mély benyomást tett rá katedrálisunk, valamint a templomdomb felőli kilátás - részletezte a bejegyzésben Eged István.

Hozzátette, ezt követően a nagykövet kérésére még felkeresték a Vezekényi tavat és az ott található vendégházat. 

– A látogatás itt ért véget és gratulált a város fejlesztéséhez. Megjegyezte, hogy sosem járt még erre, nagyon szép a környék. Én is megköszöntem látogatását és természetes érdeklődését. A találkozó olyan jól sikerült, hogy Nagykövet Úr meghívott egy budapesti találkozóra is, melyet ezúton is köszönök - közölte Pétervására polgármestere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában