Jegyzet

2024.06.08. 08:00

Helyben jók

Ez is egyfajtatétje a voksolásnak

Sike Sándor

Holnap a szavazóurnákhoz járul a választásra jogosult felelős állampolgárok – meggyőződésem szerint – jelentősen nagyobbik része. Volt ugyan kampány azért, hogy elhangozzanak a buzdító szavak. Csakhogy itt, a közvetlen szomszédságunkban és a tágabb nagyvilágban egyaránt egy kicsit zűrzavaros lett az élet, ezért a hangsúly a június 9-i két választás közül a nemzetközi kérdéseket meghatározóra helyeződött. Nincs is ezzel baj, de megpendítek egy olyan húrt is, ami a helyhatósági voksokra vonatkozik. 
Mert, Tisztelt Olvasó, roppantul fontos az is, hogy ott, a közvetlen környezetünkben kinek adjuk meg a bizalmat. Ha hiszik, ha nem, igen nagy dolgok intézőit választjuk meg vasárnap. Ők lesznek majd azok, akiknek a településünk komoly ügyeiben kell 24 órában észnél lenniük. Dolgozni azért, hogy az eldugított vízelvezető csatornák miatt ne árassza el a kertjeink terméseit a villámárvíz, hogy legyen helyben háziorvosunk, és ne kergessék kóbor kutyák úton-útfélen a postást. Egyáltalán, hogy legyen postásunk és postánk. 
Minél kisebb egy település, annál szerencsésebb helyzetben voksolhatunk a jelöltekre, mert hiszen szomszédunk, másod-unokatestvérünk vagy éppen haragosunk kéri tőlünk a szavazatunkat. Mérlegelésünk bizony ilyen apróságokra is kiterjedhet, na meg arra a lényeges kérdésre, melyikük az, aki többet tud tenni értünk, illetve szűkebb pátriánk élhetőségéért. Ez is egyfajta tét, ha hisszük, ha nem. 
 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában