Katonai szolgálattal ismerkedtek

2024.06.29. 11:25

Túléltek, harcoltak és tanultak a szilvásváradi honvédelmi táborban

A honvédelmi táborok célja a katonai pálya népszerűsítése a fiatalok körében, pályaorientációs jelleggel. A szilvásváradi honvédelmi táborban komplex túlélő kiképzésben, közelharc oktatásban, air soft lövészetben és paintball versenyben is részük volt a táborozóknak.

Hornyák Réka

Idén Szilvásváradon is szervezett honvédelmi tábort a Magyar Honvédség. A 16-18 év közötti fiatalok öt napon keresztül tanulhattak és gyakorlatozhattak a hivatásos katonákkal. A szilvásváradi honvédelmi tábor célja nem más, mint a  fiatalok érdeklődésének felkeltése a katonai pálya és a Honvéd Kadét Program iránt. Ezentúl azonban szeretnének meghatározó szerepet betölteni a felnövekvő generáció értékrendjének kialakításában is. 

Túléltek, harcoltak és tanultak a szilvásváradi honvédelmi táborban
Túléltek, harcoltak és tanultak a szilvásváradi honvédelmi táborban
Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

A Magyar Honvédség igyekszik minél szélesebb körben lehetőséget biztosítani a honvédelmi követelmények, körülmények és feladatok, valamint a katonai szolgálat belső tartalmának megismerésére a fiatalok számára. Idén, június 24. hétfőtől 28. péntekig Szilvásváradon, az Állami Ménesgazdaságnál táborozhatott 13 diák. 

A szilvásváradi honvédelmi tábor negyedik napja

Csütörtökön délelőtt az Állami Ménesgazdaság Ménesudvarába látogatott el a csapat. Itt leginkább elméleti oktatásban volt részük, több előadást is meghallgattak a huszárokról, a lovas katonákról és a katonaság történelméről, majd körbe járták udvart és ismerkedtek a lovakkal is. Ezt követően délután paintball csapatverseny és air soft lövészet következett. Este pedig egy tábortűz mellett tartottak motivációs beszélgetés, ahol élményeiket és tapasztalataikat osztották meg egymással a táborozók. 

Új tapasztalatokat gyűjtöttek a fiatalok

Skobrák Borbála, másodéves gimnazista része a Honvéd Kadét Programnak, számára nem volt teljesen idegen a környezet. Elmondta, hogy a táborba ő is aszért jelentkezett, mint sokan mások, mert érdeklődik a katonaság iránt. Új szerepben szerette volna kipróbálni magát, hogy új tapasztalatokat szerezhessen.  

– Már most úgy érzem, hogy hiba lett volna kihagynom ezt az erdei tábort, hiszen rengeteg izgalmas program van részünk. Az időt teljes mértékben kihasználják a szervezők, így szinte elrepülnek a napok, hisz mindig van mit csinálni, nincsen üres járat. 

Meglepő, hogy a szigorú beosztás és a kemény kiképzés jelleg ellenére mennyire családias a hangulat. 

Mindent meg tudunk beszélni, odafigyelnek ránk és bármi probléma merül fel, azonnal segítséget nyújtanak mind a táborvezetők, mind tábortársak – mesélte tábori élményeit Borbála, aki most vett részt először ilyen erdei táborban. 

Hozzátette, hogy kadét képzése során folyamatosan járnak versenyekre, ezért aktívan jelen van a honvédelmi pályán. Ennek ellenére hasznos tudást és sok élményt kapott a tábortól. 

Országszerte több hasonló tábor közül választhatnak a fiatalok

A táborvezető, Bóta Gergely főtörzsőrmester, a 60. Területvédelmi Zászlóalj kiképzőszázadnál vezénylő zászlós elmondta, hogy pályaorientációs jelleggel szervezik ezeket a táborokat. A céljuk az, hogy bemutassák és megkedveltessék a fiatalokkal a katonai pályát. 

– Már negyedik éve rendezünk ehhez hasonló erdei táborokat. Eddig Abasáron tartottuk, idén azonban nem csak a helyszínt, hanem a korosztályt is megvariáltuk, így kerültek most a 16-18 évesek Szilvásváradra. A tematikája erdei tábor és próbálunk minél több ismeretet átadni a fiataloknak, amit aztán majd hasznosítani tudnak a civil életben is. Az alaki foglalkozások mindennap kötelezőek, ilyen például a reggeli torna is, de túlélési foglalkozásokon, lövészeten és elméleti oktatáson is részt vesznek a fiatalok. Mivel Szilvásvárad a huszárság és a lovasság egyik központja Magyarországon, így itt betekintést nyerhetnek a katonaság ezen részébe is – részletezte a szilvásváradi honvédelmi tábort a táborvezető. 

Elmondta továbbá, hogy a honvédség egész évben, országos szinten szervez táborokat minden érdeklődő számára. Az erdei táborok mellett lehet választani például búvár, drónos, harcos, ejtőernyős és sok másféle tábort is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában