Városjárás a legnagyobb melegben

2024.07.12. 17:23

Melegrekordok dőlnek meg - 41 fokot mutatott hőmérőnk a Dobó téren

Eger két júliusi napon is tart melegrekordot, július 12-én 38,9 fokkal, július 14-én pedig 39 fokkal. Idén is július közepén ütött be a kánikula, ezért 12-én pénteken hőmérőt ragadtunk és a várost jártuk az újabb melegrekordot keresve.

Heol.hu

Ahogyan már korábbi cikkünkben megírtuk, több Heves vármegyei település is tart hideg-, illetve melegrekordot. Ki szerettük volna deríteni, hogy vajon idén megdől-e a július 12-i melegrekord. Fogtunk egy hőmérőt és délután fél egytől fél kettőig a várost jártuk. Mondani sem kell, hogy rettentő nagy hőség volt. Kevés volt ekkortájt a járókelő a városban, aki kint volt is igyekezett az árnyékos részekre húzódni, de többen választották lehűlésükhöz a Dobó téri párakaput is. Ebédidő révén pedig sokan ültek a városi éttermek, kávézók teraszán egy hideg üdítő társaságában.

A 40 fok alapján a 38,9 fokos melegrekord megdőlt.
A 40 fok alapján a 38,9 fokos melegrekord megdőlt.
Forrás: Hornyák Réka/Heves Megyei Hírlap

Három helyszínt tűztünk ki célul, ahol egy kicsit elidőztünk, hogy magunk is megtapasztaljuk a forróságot. Elsőként az Eszterházy tér parkjába mentünk, ahol a fák alá, egy félig árnyékos, félig napos padra telepedtünk le és kitettük a hőmérőt. Némi várakozás után - mikor már mi is éreztük, hogy egészen melegünk van egy helyben is - felvettük a hőmérő adatait. 

A fák árnyékéban sem ment 35 fok alá a hőmérő, lehetséges az újabb melegrekord

Utunk második állomása szintén az Eszterházy téren volt, közvetlenül az egyetem előtt. A napon nagyon meleg volt, azonban az árnyékos részen pihenés megtette a hatását. A hőmérőt nem tartottuk sokáig a napon, az eredmény azonban nem sokkal tért el, maradt a 40 körüli fok. 

A 38 fokban sok gyermek sétálgatott az Eszterházy téri szökőkútban.
A 38 fokban sok gyermek sétálgatott az Eszterházy téri szökőkútban.
Forrás: Hornyák Réka/Heves Megyei Hírlap

A harmadik, egyben utolsó állomásunk pedig a Dobó tér volt. A Dobó szobor melletti parkos részen ültünk le, ahol kifejezetten napon voltunk. A téren viszonylag kevesen sétálgattak, legtöbben az árnyékos részeken üldögéltek és beszélgettek, de sokan fagyiztak is. A gyermekek pedig leginkább a párakapu alatt és a szökőkútban játszottak, így enyhítve a hőségérzetüket. 

41 fokot mutat a hőmérő, a Dobó téri parkosított padok mellett.
41 fokot mutat a hőmérő, a Dobó téri parkosított padok mellett.
Forrás: Hornyák Réka/Heves Megyei Hírlap

Talán itt lehetett érezni a legjobban a három hely közül azt, hogy mennyire meleg is van valójában. Városjárásunk során bárhová mentünk, a hőmérő sehol sem mutatott kevesebbet 35 foknál, illetve az egri idő Bazilika melletti hőmérője is ennyit mutatott a járda melletti árnyékban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában