Közeleg a szőlőszüret

2024.07.23. 06:55

Mindkét borvidékünkön az Irsai Olivér szedésével kezdenek a gazdák

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szőlő szüretelése, a korai fajtákkal – jelesül vármegyénk két borvidékén az Irsai Olivérrel – már augusztus közepén elkezdődik. Ez a kezdés persze időjárásfüggő, ezért is kérdeztük a hegyközségi tanácsok elnökeit, Nyilas Ilonát és Farkas Lászlót, hogy milyen várakozásokkal és mikor kezdődik a szüret.

Sike Sándor

Nyilas Ilona, a Mátrai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke portálunk kérdésére elmondta: Magyarország területileg második legnagyobb borvidékén kicsit ellentmondásos most a helyzet, mert korábban arról folyt a szó, hogy nagyon korai lesz a szüret. Ennek oka, hogy volt sok eső, jött a meleg, így sokkal előrébb járt a vegetáció, mint általában szokott lenni. De most ez a két-három hete tartó nagy forróság egy picit megzavarta a természetet, így a szőlőt is. Magának a szőlőnek a tökéletes érése lassult le, vagy más folyamattá alakult át. 

Mindkét borvidékünkön az Irsai Olivér szedésével kezdenek a gazdák
Mindkét borvidékünkön az Irsai Olivér szedésével kezdenek a gazdák (Illusztráció)
Forrás: Ujvári Sándor

– Sajnos hallunk olyan tényekről is, szerencsére nem a mi borvidékünkről, hogy megégnek a szőlők, nem lesz olyan teljes értékű a fürt. Két héten belül, ha mérhető mennyiségű csapadék érkezne hozzánk – bízunk is ebben –, akkor szerintem egy jó közepes termést tudnánk betakarítani. Nálunk kisebb még a szárazság, de az ország más részein már aszályról beszélnek. Szerencsére a Mátrai Borvidéken mi még nem beszélünk aszályról, de csapadékhiányról igen – fogalmazott a szakember. Mint megtudtuk tőle, a szüretkezdésről eltérőek a vélemények itt a borvidéken is. Van, aki azt mondja, hogy már az augusztus 5. körül megkezdődhet. Nyilas Ilona átlagban az augusztus 10-15. közötti időszakot kalkulálná inkább. A borvidéken  az Irsai Olivérrel – amiből meghatározó mennyiség terem – kezdenek, de ahol van Néró szőlő, ott azt szedik először, vagy a Csabagyöngyét, de ezek itt nem jellemzők. Kérdésünkre a hegyközségi tanács elnöke megerősítette, hogy a fehér szőlő aránya 70-80 százalék közötti, s csak a maradék 20-25 százalék a kékszőlő.

Mint kuriózumra, rákérdeztünk a jégbor készítésre is, azt tudakolva, vannak-e akik foglalkoznak még ezzel. Nyilas Ilona szerint erre az utóbbi időkben nem nagyon volt példa, mert igazából nagy fagyok sem voltak. De nagyon nagy a kockázat is, mert a szüret végén a madár- és a vadkár is elég jellemző a Mátra közelsége miatt. Eléggé kockázatos tehát kint hagyni olyan sokáig a szőlőt. – Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagy szüret – amikorra is a szőlőnek a 90-95 százaléka betakarításra kerül – október közepére érhet véget. Az elmúlt két év a rosszabb termések évei voltak. A 2022-es az aszály, a tavalyi a gombabetegségek miatt. Ezekhez képest mindenképpen jobbnak mondható az idei, de a nagy átlagot tekintve a közepes jelző illik a 2024-es várható termésre – fogalmazott a Mátrai Borvidék Hegyközségi Tanácsának az elnöke. Farkas László arról tájékoztatta portálunkat, hogy az Egri Borvidéken alapvetően jó mennyiségi és minőségi várakozások jellemzőek. 

– Vannak a tavalyi évben megpihent ültetvények – a betegség elvitte a termést–, például az enyém is ilyen volt, s egyáltalán gyengébb volt az egész év. Ez a pihentetés érezteti a hatását, s most inkább szebbek a várakozások: fagykárba nem szaladtunk bele, zöldfagyba se, pontosabban csak egy minimálisba. A muskotály fajtákban – domboldaltól, területtől függően olyan 50 százalékos mértékig – történt virágzási fagykár. A muskotály fajták ugyanis érzékenyebbek, a többinél pedig egyébként jól zajlott a virágzás. Volt hozzá csapadék, de nem volt hideg. Jelentkezett a bogyónövekedés időszakában lisztharmatfertőzés, de nem volt számottevő, vagyis nem okozott jelentős terméskiesést. Az is a termelők segítségére volt, hogy a lezúduló nagy mennyiségű esők a lisztharmatot jól le tudják takarítani – mondta az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Farkas Lászlótól megtudtuk azt is, hogy ez a mostanság jellemző 40 fokos időszak nem annyira optimális, védekezik ellene a szőlő, ezen kellene túllenni. Ennek ellenére pozitív várakozással tekintenek a gazdák a szüret elé. Üvegesedik a szőlő, nagyobb hideghatás nem várható. – Az Irsai Olivér lesz az első, amit nagyobb volumenben szüretelnek nálunk. Augusztus 15. környékén várható a szedésének a kezdete. Jó lenne még egy kis csapadék a cukorképződéshez, de előre tartanak a szőlők a növekedésben. Ebben szerepe volt annak is, hogy volt pára és így nem alakult ki nagyobb légköri aszály. Ami a minőséget illeti: pozitív várakozással bírunk, egy jó évjárat mutatkozik. Nincs ok nagyobb aggodalomra amiatt, hogy gond lenne a minőséggel – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában