Műköröm

Nagyjából gimnazista korom óta van műkörmöm, pontosabban nem is műkörmöm, hiszen a sajátomra van építve. Szerencsére világéletemben hosszú, erős körmeim voltak, ezt nagymamámtól örököltem. Mindig is szerettem, ha szépen meg volt csinálva a körmöm – szerencsére egy nagyon jó szakembert találtam, akivel jó baráti viszonyt ápolunk a mai napig. Egy háromgyermekes édesanya, aki mindig annyira jókedvű, önfeledt és pozitív. Persze, lehet azt mondani, hogy ez a munkája és így tartja meg a vendégeit, de nála nem erről volt szó. Mindig őszinte volt és kimondta, amit gondolt, akivel pedig nem jött ki jól, azzal nem jött ki jól, ilyen egyszerű volt. 

Nagyon szerettem hozzá járni, szerettem volna olyan lenni, mint ő. Aztán az egyetemi éveim alatt jött egy hirtelen ötletem, hogy elvégezzem a műkörmös képzést. Életemben addig a pontig még nem is jutott ez eszembe, de akkor annyira biztos voltam magamban, hogy igenis ezt szeretném, hogy mire feleszméltem a gondolataimból, már a képzésen ültem. Imádtam a tanulást. Mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati részét. Úgy éreztem magam, mint a körmösöm, pozitívnak, jókedvűnek, társasági embernek, egy igazi nőnek. Bármilyen körmöt is készítettem a képzésen vagy bármilyet készítek azóta magamnak, ugyanazzal a boldogsággal vágok bele és fejezem be, mint amilyen boldogsággal a körmösömhöz jártam. Arról nem beszélve, hogy az az idő, amit körmözéssel töltök, felér egy terápiával. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)