250 év

2024.07.22. 19:55

Örökség címmel készül musical Eszterházy Károly életéről

Az Eszterházy Károly püspök életéről és nagy álmáról készült musical olvasópróbái már zajlanak. A darab 250 év történelme nyomán mutatja meg, hogyan valósult meg a Líceumban az, amit a püspök évszázadokkal ezelőtt megálmodott Egernek.

Szabadi Martina Laura

– A Szándék című előadásunk nyomán született meg az Örökség ötlete is, amely Eszterházy Károly püspök életét és az ahhoz vezető rögös utat mutatta meg, azt, hogyan is valósult meg az egyetem Egerben – mondta portálunknak Tatár Gabi, az Art Eger Színház egyik vezetője. A színház ugyanis dr. Ternyák Csaba egri érsek felkérése nyomán egy musicalt visz színre a november 4-ei díszbemutatóval.

Örökség címmel készül musical Eszterházy Károly életéről
Örökség címmel készül musical Eszterházy Károly életéről
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A Szándék című egyfelvonásos színdarab még 2016-ban, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi rangra emelkedésekor volt látható a Líceum díszünnepségén. Az új előadás, az Örökség már az olvasópróbáknál tart, elkészültek a díszletek és a jelmezek, a szöveget Szőke Andrea, a zenét Kovács Adrián szerezte és Lendvai Zoltán rendezi a musicalt. A készülő darabbal kapcsolatban Tatár Gabi elmondta, kicsiben kezdtek gondolkodni, de monumentális, egész estés előadás lett az érsek úr ötletéből, melyet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem támogatott. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona javaslata nyomán pedig ebben a darabban egy negyed évezred eseményei elevenednek meg. Mindez közel 50 szereplővel valósul meg végül, együttműködnek például az Egri Érseki Fiúkórussal is.

– A kerettörténet ott kezdődik, hogy a jelenben egy turistacsoport látogat a Líceumba, köztük van egy fiú, egy fiatal író, akit megérint Eszterházy története, és kutatásba kezd a könyvtárban. Elbóbiskol és meghallja az egykori püspök hangját, majd megjelenik neki Eszterházy Károly. A történet az 1770-es évektől kalauzolja végig a nézőt a máig, tele van érzelmes, emberi pillanatokkal, élethelyzetekkel. Megelevenedik a történelem, láthatjuk Mária Teréziát, Hell Miksát, Fazola Henriket vagy épp Markhot Ferencet is, az egykori tiszti főorvos egy csecsemő életét menti meg – mondta a történetről Tatár Gabi.

Kiemelte, az, hogy ez a darab megszületett, igazi csapatmunka volt. Mint mondta, közös alkotási folyamaton vannak túl, persze nem volt egyszerű: jelmezt például végül Szerbiában sikerült készíteni, hosszú keresés után ott találtak megfelelő varrodát. Az sem megszokott, hogy a díszletterv hamarabb elkészült, minthogy a rendező bekapcsolódott volna a produkcióba, de az alkotó közösség rugalmas volt. S mint Tatár Gabi mondta, mindannyian azt tartották szem előtt, hogyan tudják a legjobbat kihozni mindebből. Elmondta, nem hiányzik a szerelmi szál és az intrika sem a musicalből, s a darab legszebb része számára a végén a jelenbe kerülő Eszterházy Károly nagy pillanata, aki láthatja, hogy az álma megvalósult.

Büszkék vagyunk rá, hogy ezt a darabot  is a legnagyobb igényességgel tudjuk megvalósítani. Azt látom, hogy minden adott ahhoz, hogy sikeres előadást  hozzunk létre. Úgy érzem, az Örökség minden korosztálynak kínál valami felejthetetlent 

– fogalmazott Tatár Gabi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában