Sorozás

Pontosan ötven esztendeje, július végén már tudtam, hogy szeptembertől sorkatona leszek. Akkoriban a felsőoktatásba sikeresen felvételiző, katonának alkalmas fiatalemberek mindegyike 11 hónapos szolgálatot követően kezdhette csak meg tanulmányait. Sorkatonának lenni, még előfelvételisként is, nem volt egy leányálom. A szovjet birodalom által "pártolt" szövetségesként úgymond, a gonosz Nyugat elleni védekezésre készültünk föl. Azért pár hónap elteltével, ha rá- ránéztünk ócska szimatszatyrunkra, vagy a – valamennyiünk számára rendelkezésre álló – vegyvédelmi gumiköpenyünkre, jókat mosolyogtunk azon, miként éljük majd túl a fenyegetésként hangoztatott, napi szinten bármikor lesújtható atomcsapást. Azt se nagyon értettük, hogy a 122 milliméteres átmérőjű lövedék kilövésére alkalmas tüzérségi ágyú – becenevén tarack – mire kellhet majd egy korszerű fegyverekkel felszerelt ellenséggel szemben.

Amikor a rendszerváltást követően a sorkatonaság eltöröltetett, minden még 18 év alatti fiú örömmel lélegezhetett fel. Több mint harminc év sorkatonaság nélküli időszak igazolja, hogy nem hiányzik ilyen "bohóckodás" senkinek. Azért egy hasznos oldalát mégis hadd említsem meg a katonáskodásnak: rendre, fegyelemre, pontosságra tanított. Arra, hogy a levetett ruhát össze kell hajtani, késni sehonnan nem szabad, és a feljebbvalóval "nem illik" vitatkozni. A mára kialakult szabadságvilágban néha nem lenne baj, ha vissza- visszaköszönne egy kis fegyelem. No, nem feltétlenül a "buta katonai", hanem az egymás tiszteletén alapuló emberi.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)