Gyárépítés

2024.08.24. 13:45

40 milliárdos beruházás valósul meg Hevesen, az ellenzői környezetkárosítástól tartanak

Elektromos autók akkumulátorainak gyártásához használandó oldószerek tisztításával és újrahasznosításával foglalkozó gyárat (NMP üzemet) tervez a kínai BYN Chemical Heves határában. Nem akkumulátorokat gyártanának, szögezte le a polgármester.

Molnár Helga

Több földterületet is beruházási célterületté nyilvánítottak egy augusztus 22-i kormányhatározattal Hevesen. A 0970/3 helyrajzi számú földrészlet „a” jelű, szántó művelési ág alrészletét, a 0970/14 és a 0970/15 helyrajzi számú földrészleteket, valamint az ezen földrészletekből a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított földrészletet minősítették át a jogszabállyal. 

Ezzel együtt egy tervezett komoly beruházásról vita folyik a városban. 

A város polgármestere, Sveiczer Sándor közölte, hogy a város határában elektromos autók akkumulátorainak gyártásához használandó oldószerek gyárát (NMP üzemet) tervez a kínai BYN Chemical. A három helyrajzi számon található összesen hét és fél hektárnyi területet 65,5 millió forintért vásárolta meg tavaly decemberben az önkormányzat, s több másik telekkel együtt ipari övezetbe sorolta.

Ezzel kapcsolatban Lőcsei Lajos országgyűlési képviselő tartott a napokban online sajtótájékoztatót. A Momentum politikusa bejelentette, hogy alternatív népszavazást indítanak az üzemmel kapcsolatban.
– Több platformon próbáltuk felhívni az emberek figyelmét a vegyi üzemmel kapcsolatban, miközben az önkormányzat mindent tagadott. Június 17-én is még azt válaszolta a polgármester, hogy semmilyen kapcsolatban nem állnak a BYN céggel. Ehhez képest pedig tényként jelentette be a polgármester, hogy vegyi üzem fog épülni. Az önkormányzat tudatosan hazudott és informálta félre a helyieket. Ez történt az országban sok helyen, például Sóskúton is – mondta videójában Lőcsei. Kiemelte, hogy miközben a település egy agrárváros, addig a fideszes polgármester egy veszélyes vegyi üzemet akar a helyiek kertjébe telepíteni. A Sikeres Hevesért Mozgalommal úgy döntöttünk, hogy kikérjük az emberek véleményét a vegyi üzemmel kapcsolatban, és több szakmai fórumot tartunk annak érdekében, hogy a hevesiek a legjobb döntést tudják meghozni – zárta nyilatkozatát.

Sveiczer Sándor polgármester illetve a képviselő-testület reagált az elhangozottakra. Mint írják, a BYN Hungary Kft. 40 milliárdos munkahelyteremtő beruházást valósít meg Hevesen, jelentősen növelve a város iparűzési adóbevételét. A tervezett gyár lakott területen kívül, ezer méterre a lakóövezettől létesülne.

A beruházás célja, hogy hozzájáruljon Heves gazdasági fejlődéséhez, új munkahelyeket teremtsen, és hosszú távon erősítse a helyi közösség jólétét. A projekt során kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem, a fenntarthatóság, valamint a biztonság.
– Heves város önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a BYN Hungary Kft. egy új, a világ legmodernebb oldószertisztító és újrahasznosító üzemének megépítését tervezi Heves városában. A BYN cégcsoport egy 100 millió eurós (40 milliárd forint) beruházás keretében kívánja megvalósítani az üzemet Hevesen. Az üzem működése a létrejövő új munkahelyek mellett jelentősen növeli Heves város iparűzési adóbevételét, amely stabil gazdasági alapot biztosít a város számára.  Az éves hozzájárulás akár több száz millió forint is lehet, amely hosszú távon támogatja Heves növekedését és stabilitását. Az Európai Uniós szabályozások szigorú követelményeinek eleget téve, a projekt kialakítása prioritásként kezeli a környezet védelmét és a biztonságot.A tisztítási folyamatokat úgy tervezték meg, hogy minimális környezeti terhelést jelentsenek, biztosítva ezzel a hosszú távú fenntarthatóságot és a gazdasági előnyök elérését. A projekt kibocsátási határértékei nem csak megfelelnek, de túl is teljesítik az EU-ban legszigorúbb német szabványokat, garantálva a környezeti hatások minimális, illetve zéró szintjét.

A termelési folyamatok környezetvédelmi felügyeletének érdekében az üzem mérőműszerei online összeköttetésben állnak a környezetvédelmi hatóságokkal, így napi 24 órában lehetővé válik a kibocsátások monitorozása és ellenőrzése. Emellett az üzemben a Debreceni Egyetem szakemberei számára rendszeres mérési lehetőség biztosított, de igény esetén más szervezetek is részt vehetnek a felügyeletben és az ellenőrzési folyamatokban. Az üzem biztonságos kialakítása érdekében szoros együttműködés valósul meg az érintett hatóságokkal és társszervekkel, ezzel biztosítva a legmagasabb szintű megfelelőséget és biztonságot. Heves város Önkormányzata értékeli a BYN Hungary Kft. elkötelezettségét a helyi közösség iránt – részletezik.

Hozzáteszik, hogy a vállalat támogatást nyújt az óvodák és iskolák számára, emellett hozzájárul a helyi sportélet fejlesztéséhez, és egy civil alap létrehozását is tervezi, amely évente biztosít anyagi támogatást a helyi közösségi kezdeményezésekhez.  A tervezett második ütemben a kutatás-fejlesztési részleg létrehozása is tervben van, amely tovább növeli a foglalkoztatottságot és hozzájárul a helyi tudásbázis fejlesztéséhez. A jövőben Hevesen jól képzett vegyésztechnikusokra és vegyészmérnökökre lesz szükség, így az ehhez kapcsolódó ösztöndíjprogram meghirdetése 2025 végéig várható.
– Heves város vezetése és a BYN Hungary Kft. közösen dolgoznak azon, hogy ez a beruházás városunk és közösségünk, továbbá Magyarország számára is hosszú távon is előnyös és fenntartható legyen. Elkötelezettségünk garancia arra, hogy minden szükséges lépésre sor kerül a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés összehangolása érdekében, ezzel hozzájárulva Heves városának gyors és biztos fejlődéséhez, Heves város lakosságmegtartó képességéhez, összességében Heves város jövőjéhez – zárul a kiadott önkormányzati közlemény. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában