Elismerés

2024.08.25. 13:30

Állami kitüntetést kapott a füzesabonyi Tóth-Zele József, a Real Madrid korábbi utánpótlásedzője

A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozatának kitüntetését vehette át.

Molnár Helga

Tóth-Zele József a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozatának kitüntetését vehette át

Forrás: puskasintezet.hu

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás állami kitüntetésben részesítette Tóth-Zele Józsefet, a Real Madrid korábbi magyar utánpótlásedzőjét – írta meg a Puskás Intézet.

A füzesabonyi Tóth-Zele József, aki  kiemelkedő sportolói és edzői pályafutása, különösen Puskás Ferenc örökségéhez hű, kivételesen eredményes utánpótlás-nevelői munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozatának kitüntetését vehette át a magyar köztársasági elnöktől, Sulyok Tamástól – derült ki az augusztus 22-én megjelent Magyar Közlöny 82. számából. A 88 éves szakember az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után maradt külföldön. Spanyolországban az Atlético Madrid kapusa lett, de sérülése miatt nem mutatkozhatott be. Edzőként kezdett dolgozni Spanyolországban, a Real Madridhoz a legendás José Santamaría hívására érkezett, miután a harmadosztályú Moscardo ifjúsági csapat trénereként kétszer játszott döntetlent a „királyi gárda” korosztályos együttesével.

Tóth-Zele József több mint három évtizeden át dolgozott a Real Madrid utánpótlásában, keze alatt nevelkedett többek között a „Keselyű”, vagyis a hatvankilencszeres spanyol válogatott Emilio Butragueño, Míchel, Martín Vásquez, vagy a mostani Európa-bajnok spanyol válogatottból, a hatszoros Bajnokok Ligája-győztes Dani Carvajal és a válogatott csapatkapitánya, Álvaro Morata. Tóth-Zele-József a madridi éveit alatt mély barátságot ápolt Puskás Ferenccel, s sosem felejtkezett el magyarságáról. Állandó résztvevője a Puskás–Suzuki-kupáknak, 2008 óta a Real Madrid korosztályos együttesének csapatvezetőjeként szokott a tornára jönni, valamint tagja a Puskás Akadémia szakmai tanácsadó testületének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában