Vége a nyárnak

2024.08.31. 15:19

Bortúrával, felvonulással indult a szüret Egerszalókon +videó

Elkezdődött a szüret, megáldották a szőlőt Egerszalókon. Az augusztus végi falunappal búcsúzik a nyár a boráról és gyógyvizeiről híres vidéktől.

Szabadi Martina Laura

Habár hivatalosan mindjárt vége a nyárnak, szombat délelőtt az egerszalóki Szüretindító bortúrán és falunapon ez nem érződött, igazi nyári kánikula volt már délelőtt is. A falu lakói, borászai és hagyományőrzői népzenés szentmise után vonultak végig a település főutcáján, a templomtól egészen a St. Andrea Szőlőbirtokig, ahol megszentelték a szőlőt a hagyományok szerint.

Bortúrával, felvonulással indult a szüret Egerszalókon
Bortúrával, felvonulással indult a szüret Egerszalókon 
Forrás:   Huszár Márk /  Heves Megyei Hírlap

– Több mint 20 éves hagyomány a szüretindító bortúra, mely mindig augusztus utolsó szombatján van és a szüret kezdetéhez kapcsolódik. Habár láthatjuk, idén jóval előbb kezdődött a szüret az időjárás miatt, de a hagyomány maradt – mondta Farkasné Uzelman Szilvia TDM-menedzser.

A bortúra után az iskola udvarán zajlottak a programok, hagyományőrző műsorok. Fellépett a Rozmaring Asszonykórus, a Borvirág Férfikórus, a Borbimbók és barátaik közreműködésével. Volt táncház a Tekergő Zenekarral és a Többsincs Néptáncegyüttessel. Helyi alkotók kiállítása, kézműves bemutatók is várták az érdeklődőket. A rátóti csikótojás pedig a Babszem Jankó Gyermekszínház előadásában volt látható.

– A borkultúra szerves része Egerszalók gazdag kulturális életének. Így vagy úgy, de az itt élők jó része kapcsolódik a szőlészethez, borászathoz, így van ez már jó ideje. Az Egri borvidék szívében vagyunk, neves borászok származnak innen és dolgoznak itt, jó hírét viszik Egerszalóknak – fogalmazott.

Kérdésünkre elmondta, az idei turisztikai szezon végleges számait még nem látják, de bíznak benne, hogy a tavalyi eredményt sikerül újra behozni, vagy annál jobb születik idén.

– Látszik egyébként egyfajta változás, átrendeződés. Egyre később foglalnak szállást és sajnos egyre rövidebb időre, de szerencsére visszatértek szép számmal a külföldi vendégek. A pandémia előtt gyakoriak voltak az egy hetes foglalások, de legalább 3 éjszakások. Szeretnénk, hogy újra ebbe az irányba mozdulna a turizmus a településen, hiszen van mit nézni, felfedezni, kipróbálni és megtapasztalni Egerszalókon, akár egy hét is eltelik így, különösen akkor, amikor valamilyen program is zajlik a településen. Ha távolabb tekintünk, akkor pedig láthatjuk, hogy  20-30 kilométeren belül számos lehetőség adódik a környéken kirándulni, gyógyfürdőkbe menni, aktívan pihenni, túrázni – mondta.

A falunapon este Aposztréfa koncert,  Brandnyúl gyermekkoncert, Dankó Szilvi, a 4S Street szórakoztatja a résztvevőket. Egészen este 10 óráig tart a falunap, tűzijáték zárja a rendezvényt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában