Heol.hu podcast

2024.08.26. 17:25

Hauser Zoltán beszélt arról, hogy négy évtized alatt mivé tette az oktatástechnikát a digitalizáció

Dr. Hauser Zoltánt úgy ismerik szűkebb pátriánkban, mint aki több, mint egy évtizeden keresztül az Eszterházy Károly Főiskola rektora volt. Augusztus 20-óta Eger város díszpolgáraként is tisztelhetik. Kevesebben vannak viszont, akik tudják róla, hogy 1978-ban az akkor Erdész Ede vezette oktatástechnikai csoportban kezdte munkáját a felsőoktatásban. A friss díszpolgárt arról kérdeztük ezért, hogy mondja el, szerinte a digitális világ négy évtized alatt mivé tette az oktatástechnikát.

Sike Sándor

Dr. Hauser Zoltán

Forrás: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

Portálunk munkatársa emlékszik – és kérdésében fel is idézi – arra az időre, amikor még mint főiskolai hallgató, először találkozott az intézményben oktató Hauser Zoltánnal, illetve az oktatási egység később tanszék-, majd intézetvezető, illetve rektorhelyettesi pozícióját is betöltő dr. Kis-Tóth Lajossal, Zoli mindmáig legjobb barátjával. Emlékezetes az is, hogy akkoriban egy leendő tanárnak olyan dolgokat kellett elsajátítani, miként lehet a dia-, vagy írásvetítőt az oktatásban hasznosítani, milyen szerepe volt a videófelvételeknek, és hasonlók. Adja is tehát magát a kérdés, mit tett a 45 évvel ezelőtti dolgokkal a digitalizáció?

Podcastünkből kiderül, hogy 1973-mal kezdődött Hauser tanár úrnak az oktatástechnikához fűződő kapcsolata, amikor barátjával Kis-Tóth Lajossal szeptemberben leszálltak a vonatról a vasútállomáson és besétáltak a főiskola Líceum épületébe beiratkozni. Elmondása szerint Erdész Edéhez őket nagyon sok minden köti, s – róla tudja, aki tudja, hogy – kiváló neveléstudományi szakember a didaktikában, de remek mozgókép filmes is volt. Ő szólította meg Hausert és Kis-Tóthot a harmadik félévben, hogy beszállhatnak abba a klubba, amit Erdész tanár úr vezetett. Hauser Zoltán szavaiból kiderül, hogy el is ragadta őket az amatőr filmezés. 

– Értse bárki bárhogy ezt a műkedvelő szót, ez egy komoly dolog volt és számos filmet készítettünk, fesztiválokon vettünk részt, főiskolai híradót készítettünk. A Leányka úti kollégium halljában volt a híradó vetítése például. Alkotó és dokumentarista része egyaránt volt tehát. Volt egy Katona István nevű, az újságírásban megszállottnak mondható barátunk is, aki a diákrádiózásba vitte bele bennünket – fogalmaz dr. Hauser Zoltán. 

Szavaiból kiderül az is, hogy nem sokkal a filmezés megkezdése után el is indították a kollégiumrádiót, amelyben úgynevezett élő adások is mentek. Megjelent a főiskola első nyomtatott újságja is, Kréta címmel – meséli el a hőskorszakbeli időkről podcastünk vendége, majd választ ad az eredeti kérdésre: "Mivé tette az oktatási technológiát a digitalizáció?"


Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában