Együttműködés

2024.08.08. 11:30

Kínai testvérvárosába látogatott Gyöngyös küldöttsége

A gyöngyösi önkormányzat képviselői gazdasági, egészségügyi, oktatási és kulturális együttműködésekről tárgyaltak kínai vendéglátóikkal. Két magas szintű politikai találkozóra és négy szakmai szimpóziumra is sor került.

Szabó István

Kínai testvérvárosában járt a gyöngyösi önkormányzat küldöttsége, ahol gazdasági, egészségügyi, oktatási és kulturális együttműködésekről tárgyalt vendéglátóikkal, számolt be pénteken a gyöngyösi városháza. Közlésük szerint Gyöngyös és a kínai Honan tartományban fekvő, prefektúraszintű város, Luohe 2019-ben kötött testvérvárosi megállapodást. Korábban egy alkalommal már mindkét város képviselői látogatást tettek testvérvárosukban, a Covid-járvány kitörése visszavetette a kapcsolatokat, amelyek az elmúlt években éledtek újjá, tette hozzá a városháza.

Dr. Szén Gabriella (az előtérben) és Csárdás László (hátul balra) tárgyal a kínai vendéglátóikkal
Dr. Szén Gabriella (az előtérben) és Csárdás László (hátul balra) tárgyal a kínai vendéglátóikkal 
Forrás: gyongyos.hu

– Luohe önkormányzatának meghívására második alkalommal érkezett gyöngyösi delegáció a kínai testvértelepülésre. A küldöttséget dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának vezetője vezette, a tagok között Csárdás László külügyi referens és Pifkó Tamás kommunikációs vezető a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatalt képviselte, míg az élelmiszeripar területén kínálkozó kapcsolatok erősítése végett a legnagyobb gyöngyösi borászat, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok tulajdonosa, Dunai György Sándorné utazott el a több mint 7000 kilométeres távolságban fekvő kínai városba, amely a tartomány élelmiszeripari központjaként nyitott a mátrai borok importjára. A látogatáson a Gyöngyös kínálta befektetési lehetőségeket is bemutatták a partnereknek. A látogatás célja a gazdaság, az egészségügy, az oktatás és a kultúra területén kínálkozó együttműködési lehetőségek feltárása volt. Az egyhetes út során két magas szintű politikai találkozóra és négy szakmai szimpóziumra került sor. A gyöngyösi küldöttséget Honan tartomány politikai és gazdasági vezetői is fogadták a tartományi központ Csengcsouban – részletezi a városháza közleménye.

Dr. Szén Gabriella véleménye szerint a kínai testvérvárosi kapcsolat és látogatás csak előnnyel járhat a város, a civil szervezetek és lakosok számára. 

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az út alatt lezajlott konferenciák során több konkrét nagyvállalat is jelezte az ipari parkba való betelepülési szándékát, vagy helyi, korábban működő ipari egység újranyitási tervét. Ami szintén jelentős, hogy a Luohéban működő művészeti iskola is együttműködési megállapodást szeretne kötni az itteni művészeti élet szereplőivel, ami azt jelenti, hogy kölcsönös látogatások során fiataljaink előtt kinyílik a világ. Bízom benne, hogy a most megkezdett munkát a következő városvezetés befejezi, és egy, a város számára kedvező cég vagy cégcsoport betelepülésével fellendíthetjük a város gazdaságát – fogalmazott dr. Szén Gabriella.

A városháza közleménye kitér arra is, hogy az egyhetes kínai tartózkodás során a gyöngyösi küldöttség élelmiszeripari és nehézipari üzemekkel, ipari parkokkal, kórházzal, oktatási intézménnyel, logisztikai csomóponttal ismerkedett meg, és folytatott egyeztetéseket, és mutatta be a Gyöngyös kínálta befektetési lehetőségeket. A személyes találkozások során a gyöngyösi delegáció – többek között – a luohei közkórház vezetésével is tárgyalóasztalhoz ült. A megbeszélésen jelenlévő egészségügyi szakemberek megerősítették, hogy nyitottak a kórházak közötti együttműködés kialakítására, mely a jelentős hazai szakemberhiány jelentette probléma enyhítésén túl a tapasztalat- és tudáscserét is előmozdíthatja, áll a közleményben.

Az egészségügyi kérdések mellett az oktatásügyi partnerség is központi szerepet kapott a hivatalos látogatás során, tette hozzá a városháza. 

– A MATE Károly Róbert Campus vezetése már az önkormányzati delegáció érkezése előtt is tárgyalásokat folytatott Luohe város magyarországi képviselőivel, melyek eredményeként lefektették egy jövőbeni hallgatói csereprogram alapjait. Az oktatási intézmények közötti kapcsolat fontosságát, illetve a fiatalság nemzetközi szemléletének, a szakismeretek továbbadásának és kölcsönös kiegészítésének, illetve a tudományos együttműködési pontoknak a jelentőségét erősítették meg a testvérvárosban szervezett oktatásügyi szimpóziumon a két település képviselői. A kétoldalú kapcsolatok folytatásaként a mintegy 2,3 millió lakosú Luohe képviselői érkeznek Gyöngyösre a szeptemberi szüreti napok ideje alatt – áll a gyöngyösi városháza közleményében.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában