Menetrendváltozás

2 órája

A MÁV saját forrásaiból is zajlanak a pályafelújítások a miskolci fővonalon is

A kivitelezés teljes költsége a MÁV saját forrásából mintegy 18 milliárd forint.

Heol.hu

Szeptemberben megkezdődött a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti vasúti pálya felújítása – írja a MÁV. A mintegy 27 kilométernyi teljes szakaszon két ütemben, éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek és a munkagépek, berendezések. Hajnaltól éjszakáig egy sínpáron biztosítják folyamatosan a vonatok haladását, miközben a másikon ütemezés szerint zajlik a kivitelezés. Éjjelenként azonban mindkét vágányon folyik a munkavégzés, hogy december 4-ig határidőre elkészüljön a pályarekonstrukció. Noha ez a beruházás még teljes egészében a MÁV saját forrásaiból valósul meg, tartalmi értelemben már része az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett 5 pontos akcióterv infrastruktúra-felújítási fejezetének. A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 kilométer hosszon megszűnik a sebességkorlátozás és akár 5 perccel javulhat a menetidő is. A kivitelezés teljes költsége a MÁV saját forrásából mintegy 18 milliárd forint.

A felújítási munkafázisokhoz igazodva jelentősen módosították a távolsági – InterCity, InterRégió, nemzetközi – vonatok és a személyvonatok közlekedési rendjét a Budapest–Miskolc fővonalon, ezért aki erre utazik, mindenképpen tájékozódjon előre, mert december 4-ig változott a közlekedés rendje.

Sorra vettünk néhány változást. Miskolc-Tiszai pályaudvar és Füzesabony között az InterCityk minden állomáson és megállóhelyen megállnak, napközben így helyettesítve a pályafelújítás során kimaradó személyvonatokat. A megszokott menetrendhez képest 28 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra. Kivéve az IC 688-as számú vonatot, amely alapmenetrend szerint áll meg az állomásokon.

Az egri IR87-es jelzésű Agria és a gyöngyösi IR85-ös Mátra InterRégiók indítási ideje felcserélődik, ezért az Agria InterRégiók 30 perccel korábban indulnak, hogy biztosítható legyen a füzesabonyi átszállás a Miskolc—Nyíregyháza viszonylatú vonatokra, vonatokról.

Füzesabony és Miskolc között, 7 óra 30-tól 20 óra 30-ig nem közlekednek a személyvonatok, helyettük a vonalszakaszon valamennyi InterCity személyvonati megállási rend szerinti közlekedésével biztosítják az utazási lehetőséget. Füzesabony—Miskolc között kora reggelenként néhány személyvonat nem vagy más vonatokkal összevonva közlekedik. A Vámosgyörk és Füzesabony közötti személyvonatok indulási, érkezési ideje az első, Füzesabonyból 7 órakor induló vonat kivételével szintén 30 perccel korábbi, mindkét irányban. A Füzesabony—Eger viszonylaton, ahol valamennyi Agria InterRégió vonat fél órával korábban közlekedik, kimarad a Füzesabonyból 6 óra 3-kor induló 5530-as számú vonat és az Egerből 8 óra 42-kor induló 5527-es számú vonat. Mindezekről részletesebben itt olvashatnak.

A felújításról azt írja a MÁV, hogy a első fázisban, október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítják fel az egyik (bal) vágányt a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. kivitelezésében. Mostanáig a Nyékládháza és Miskolc közötti szakaszra tervezett munkálatok jelentős hányadával már végeztek. Műszakonként mintegy 200-250 szakember közreműködésével, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával végzik a kivitelezést. Ebben része volt a 210 tonnás – Európában is ritkaságnak számító – korszerű SMD felépítménycserélő óriás gépláncnak, amellyel 9 nap alatt cserélte a kivitelező a felépítményt, azaz a síneket és a vasbetonaljakat.

A nagygépes ágyazatrostálás is elkészült: 9,5 kilométeren közel 37 ezer tonna zúzottkövet rostáltak, illetve cseréltek egy speciális vasúti munkagéppel. Földmunkás ágyazatcserére is szükség volt mintegy 500 méteren, ezenkívül elkészültek két híd szigetelési munkáival is. A sín- és ágyazatcseréket követően folyamatosan halad a vágányok szabályozása, ágyazatpótlás és az útátjárók átépítése is. Továbbá folytatják a bokor- és cserjeirtást, a padkák rendezését, valamint a vízelvezető árkok kialakítását.

Íme videón a vasútépítő nagygép:

Főoldali képünk illusztráció, forrás: Huszár Márk

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában