Tisztelet a hősöknek!

3 órája

1956 hősei a mi hőseink, rájuk emlékezünk

Heves vármegye számos településén már kedden fejet hajtottak az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Nagyrédén 1956 tanulságaként elhangzott, hogy hős elődeink világos értékeit kell választanunk.

Szabó István

Számos Heves vármegyei településhez hasonlóan Nagyrédén 1956. októberének történéseiről már kedden megemlékeztek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit  a Molnár József Közösségi Színtérben elevenítették fel a nagyközség lakói. Siposné Fodor Judit polgármester ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy lehet-e 2024. októberében úgy beszélni 1956. októberéről, hogy az ne legyen egyfajta állásfoglalás az utóbbi hetek olykor egészen botrányos megszólalásai kapcsán. 

Nagyrédén 1956 hőseire emlékeztek kedden
Nagyrédén 1956 hőseire emlékeztek kedden
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Nem először esik meg a történelmünkben, hogy a múltat igyekeznek, igyekszünk a jelenhez igazítani. Egy kicsit másképp emlékezni, épp egy kicsit másként fogalmazni, majd aztán még egy kicsit másképp, és így tovább. Persze, az sem ördögtől való, hogy az embernek fejlődik, változik a világlátása, de ez minden egészséges esetben egy folyamat. Előrevivő és pozitív folyamat. Ráadásul lassú folyamat, amelyet semmiképpen sem pillanatnyi érdekek alakítanak. Kérdezhetik, mi köze ennek 1956. októberéhez? Véleményem szerint sok köze van, hiszen '56 örökösei mi vagyunk. Mi vagyunk, akikre a forradalom és szabadságharc szereplői, vezetői és névtelen hősei egyaránt gondoltak, amikor a jövőre tekintettek. Mi vagyunk a gyerekeik és unokáik. Ezért kötelességünk tisztázni, elsősorban magunkban, hogy méltók vagyunk-e erre az örökségre. Tartozunk azzal '56-os elődainknak, hogy feltesszük magunknak a kérdést: Tevékeny működés, vagy sunnyogás? Felvállalt döntések, vagy lavírozás? Sorsunk alakítása, vagy sodródás? Kiállás magunkért, vagy dörgölőzés és behódolás? Értékek választása, vagy előnyök felmérése? – sorolta a polgármester.

Nagyrédén 1956 üzenete a világos értékválasztás

1956 hősei világos értékválasztást tettek, szögezte le Siposné Fodor Judit.

– A szabadság, az önállóság, a független, felnőtt, értelmes lét értékeit választották. És sokan az életüket is áldozták ezen értékekért. Hősök voltak ők, emberek, szülők, nagyszülők – elődök, akiknek köszönni tartozunk a szabadságunkat. 1956 hősei a mi hőseink. Nem tehetünk mást, mint előttük alázattal fejet hajtunk. De nem szabad itt megállnunk. A főhajtás csak akkor őszinte, ha aztán felemeljük a fejünket, és határozott válaszokat adunk: Felvállalt döntések, vagy lavírozás. Sorsunk alakítása, vagy sunnyogás. Kiállás magunkért, vagy dörgölőzés és behódolás. Értékek választása, vagy előnyök remélése. Tartozunk ezekkel a válaszokkal hős elődeinknek. És ami fontosabb: az utódainknak – fogalmazott Siposné Fodor Judit.

A szónoklat után a Szent Imre Általános Iskola diákjai és énekkara elevenítették fel ’56 eseményeit, majd a nagyrédei Csanak Citerazeneker a játékával, a helyi Férfi Dalárda pedig a dalaival tisztelgett a hősök emléke előtt. Az ünnepi műsor után a résztvevők hagyományos fáklyás felvonulása indult az 1956-os emlékműhöz, amelyet megkoszorúztak, az áldozatok emléke előtt pedig gyertyagyújtással tisztelegtek.

Kedden vármegyeszerte zajlottak az ünnepi alkalmak. Markazon szentmisével kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd a Hősi emlékműnél Lukovszki Nikoletta, a Markazi Várvölgye Általános Iskola tagintézmény-vezetője mondott beszédet. Az iskola diákjainak műsorát koszorúzás követte. Vámosgyörkön a szentmisét a templom falán elhelyezett 56-os emléktábla megkoszorúzása követte. A ünnepi műsorra a közösségi házban került sor a helyi nyugdíjasklub és az iskolások közreműködésével. Az est során adták át az önkormányzati kitüntetéseket is. Gyöngyöspatán a szentmisét követően az ünnepi műsor színhelye is a templom volt. A résztvevők ezt követően megkoszorúzták az 56-os emlékművet. Gyöngyöshalászon a művelődési házban rendezett megemlékezésen irodalmi összeállítás, majd vetítés volt a program – a megjelentek a Trezor című magyar filmet tekinthették meg. Abasáron a templomkertben gyűltek össze az emlékezők. Kazsu Attila polgármester beszédét az általános iskola énekkara és a 8. osztályosok műsora követte, végül koszorúzásra került sor. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulóján megemlékezést tartottak, többek között, Domoszlón, Nagyfügeden, Karácsondon és Visontán is.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában