A gyöngyösi pap, aki az aradi vértanúk vigasztalója volt

A Mátraaljáról származó Sujánszky Euszták – mint az a dr. Misóczki Lajos gyöngyösi történész által az Egerben felszentelt pap életútjáról írt tanulmányából kiderül – „vigasztalója és utolsó útra kísérője az aradi tizenhárom vértanú közül tíz rk. vallásúnak és az október 6-ára virradó éjjel katolizált Damjanich Jánosnak.”

Mint a Gyöngyöstől Imregig című helytörténeti kiadványban olvasható, Sujánszky Euszták tanári és papi tevékenységének színhelyein tanítványainak nevelésével és a hívők lelki gondozásával töltötte az idejét.

A Sujánszky Euszták életútját kutató helytörténész a 2000-es évek elején írt tanulmányában tárta fel a minorita pap bensőséges kapcsolatát az aradi vértanúkkal. Mint a kötetből kiderült, pappá szentelését követően Arad volt Sujánszky Euszták ötödik állomáshelye, s itt érte életének legmegrázóbb eseménye. 1849. október 5-én az osztrák katonai várparancsnok, Howiger tábornok felszólítására Bardócz Sándor, Pléva Balázs és Vinkler Bruno minorita rendtagokkal a tizenhárom vértanú lelki vigasztalója lett. Közülük Sujánszky volt a legműveltebb, korábban az aradi minorita főgimnázium igazgatójaként is tevékenykedett. Kosztka Libor házfőnök talán éppen ezért őt bízta meg azzal, hogy a rendház és a plébánia történetében, a Historia Domusban írja le a kivégzések iszonyatos perceit.

És innen most következzék, hogy miként is emlékezett vissza a tizenhármak utolsó napjára, illetve kivégzésére a szemtanú krónikás: „Vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és amennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat. Kezet szorítva teljes bizalommal fogadának bennünket…

Délután öt óra után hagyánk el a szerencsétlen foglyokat…, miután figyelmezteténk, hogy másnap, azaz 6-án reggeli két órakor a várban megjelenjünk. Virrasztottak a nagylelkű foglyok…, fél ötre elmúlt, s én bevégezvén Poeltenberg Ernő és Aulich Lajos uraknál papi kötelességem, kolostorunk meghagyásából az annyira ismeretes, lábtörés következtében ágyban fekvő nagy hőst, Damjanichot látogatám meg… Kezet szorítva fogadott beléptemkor…, sokat beszélt a politikáról, többet Kossuthról is, igen bosszankodva Görgeyről. Többek között mondá: »Tisztelendő barátom! Nem félek a haláltól, hisz ezerszer néztem én szemeibe; ámde mégis fáj, hogy a császári háztól azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint katonához illőleg – golyó által – végeztetnének ki.« Midőn már-már távozandó valék, így szóla: »Tisztelendő barátom! Ön tán nem is tudja, ki vagyok.« Mire felelém: »Igenis, tudom.« »Én ugyan – mondá ő – rác vagyok vallásomra, de mint rác meghalni nem akarok. Áldjon meg engem! Azt is tudom, miszerint ön engemet addig meg nem áldhat, míg én meg nem gyónom bűneimet, tehát hallgasson meg.« E nagy férfiú meggyónt, rövidesen a hitvallást tette…

Remegve vártam a börtönész szobájában a percet, melyben a borzasztó spectaculumra indulnunk kellend. Elérkezett ez is. Tompa moraj közt megérkezék a kísérő sereg, és háromnegyed hatra a négy golyóra ítélt tábornok, úgy mint Kiss Ernő, Schweidel József, Lázár Vilmos és Dessewffy Arisztid a sáncok között agyonlövetnek… A bitófára ítélt kilenc tábornok ugyanazon katonai kíséret mellett indult meg, közbevevén vigasztalásul melléjök rendelt papi egyéneket. Poeltenberg Ernő volt az első, kit Török Ignác gróf, ezt Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly követett.

Damjanich…, miután hét bajnoktársa halálának szemlélője volt, így szóla: »Azt gondoltam, hogy utolsó leszek, ki mindig első voltam a csatában.«

Nem volt szem, amely a borzasztó jelenetre nem könnyezett” – idézte fel krónikájában a vértanúk lelki vigasztalója.

Sujánszky Euszták életútjáról

Az 1811 és 1875 között élt Sujánszky Euszták életútjáról Gyöngyöstől Imregig címmel dr. Misóczki Lajos történész, az egri Eszterházy Károly Főiskola egykori tanára írt a Mátraaljáról származó pap-tanár korát és pályáját híven és részletesen elemző tanulmányt. Mint ebben olvasható, Sujánszky György Trencsén vármegyei címerleveles nemesi család leszármazottja, mely nevében a Suján helységnevet őrzi. Sujánszky Mátyás felesége Hrányi Márta volt, aki 1811. április 18-án Gyöngyösön ikergyermekeknek adott életet: Annának és Györgynek. A felcseperedő fiú szülővárosában, majd Egerben járt iskolába, ahol 1828-ban belépett a minorita rendbe. A papnevelő intézetben tanult tovább, majd 1831-ben szerzetesi fogadalmat tett, ekkor kapta az Euszták nevet. Pyrker László érsek 1834. április 19-én szentelte pappá.