Új ciklus

2 órája

Csütörtökön tartják a közgyűlés alakuló ülését Egerben

Csütörtökön kezdi munkáját az új grémium. Esküt tesznek a képviselők és a polgármester az egri közgyűlés alakuló ülésén. Vágner Ákos polgármester ismerteti a programját is és döntenek az illetményekről is többek között.

Szabadi Martina Laura

Október 3-ra hívta össze az alakuló közgyűlési ülést Vágner Ákos, Eger polgármestere. Ahogy arról már beszámoltunk, Vágner Ákos egri polgármester kedden állománygyűlést tartott. Október 1-től elkezdődött az új önkormányzati ciklus. Aznap járt az Ovi-vár tagóvodában is, ahol tűz keletkezett hétfőn éjszaka. Az épület egy része megrongálódott, más intézménybe is helyeznek el emiatt gyermekeket. Az egri közgyűlés alakuló ülésén a napirendi pontok szerint először a helyi választási bizottság elnöke dr. Holtzer Olivér tart beszámolót a választás eredményéről.

BDAN1997
Az egri közgyűlés alakuló ülése zajlik október 3-án
Forrás:   Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A beszámoló után a képviselők és a polgármester eskütétele következik majd Vágner Ákos ismerteti a programját. Korábban erről portálunknak már beszélt. A választás után elmondta, mivel tervezte tölteni októberig az időt, hogy szakmailag felkészüljön az új ciklusra és arról is beszélt, hogy milyen problémákat lát Egerben.

Az ülésen megválasztják az alpolgármestereket, meghatározzák az illetményüket és tiszteletdíjukat. A rendeletek közül az alapokmány, a vagyonrendelet és az idei költségvetés módosulhat. Tárgyalják az önkormányzati képviselők, a bizottságok elnökének és tagjainak, valamint a tanácsnokok tiszteletdíjáról szóló rendelet módosításait, megválasztják a bizottságok elnökeit, tagjait és a városi tanácsnokokat.

Zárt ülésen kitüntetések adományozásáról és az EVAT Zrt. Alapszabályának módosításáról illetve a céggel kapcsolatos személyi döntésekről esik szó.

Domán Dániel (MKKP) képviselő a bizottságokkal kapcsolatban szerdán egy portálunknak is megküldött Facebook posztban fejtette ki a véleményét. Eszerint egyrészt az alapokmányt érintő módosításoknál időkorlát nélküli vitát fog kezdeményezni, hogy biztosan minden képviselő átlássa a változtatásokat. Másrészt arról is beszámolt, hogy az utóbbi pár hétben sikerült beszélnie a polgármesterrel a bizottsági struktúra átalakításáról, a pozíciók leosztásáról. Szerinte a témát komolyan kell venni illetve arról is írt, hogy módosító javaslatainak nagy részét nem foglalták bele a változásokba.

Az egri közgyűlés alakuló ülésén döntenek a bizottságokról

Mint írja, 4 bizottság jöhet létre, ezek a Kulturális és Idegenforgalmi, a Köznevelési, Szociális és Sport, a Pénzügyi és Ügyrendi, illetve az Urbanisztikai. Lesz továbbá minden bizottságnak elelnöke, aki az elnök távollétében levezeti az üléseket. Domán szerint azonban a pozíció súlytalan, ugyanakkor gesztus az ellenzéki színekben bekerült képviselők felé.

Domán nem ért egyet a korábbi Városgazdálkodási és Pénzügyi bizottságok összevonásával mert szerinte ezzel ezek ellenőrző funkciói elsorvadnak. Nem ért egyet továbbá a korábbi Kulturális, Idegenforgalmi és Szociális bizottságát  kettéválasztásával, mert szerinte a Köznevelési, Szociális és Sport bizottság olyan területek, amelyekre a legkevesebb ráhatással bír egy önkormányzat. Szerinte a lakhatás, vagy az óvodák kérdései fontosabb témák, ezekben az önkormányzatnak több hatásköre van és ezekre kellene több figyelmet szánni. Domán szerint nincs szükség az alelnöki tisztségre, viszont szükség van egy ötödik bizottságra (költségvetési ellenőrző), mindegyikben 5 taggal, 3 képviselővel és két külsős taggal.

– Ebből 2 képviselőt, illetve egy külsős tagot a kormánypárt delegál, így megmarad a többségük is, viszont kiegyensúlyozottabb a döntéshozatal.  Külsős bizottsági tagnak csak az választható meg, aki a bizottság feladatköre szerint legalább hároméves igazolt szakmai tapasztalattal, vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Szerintem ennyi botrányos ciklus után ennek alapnak kellene lennie – írta. Hozzátette, módosító javaslatait beviszi majd az ülésre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában