Rendkívüli ülés

2 órája

Gyöngyösön szakemberek válthatják fel az eddigi vezetőket a döntéshozatalban

Szókovács Péter polgármester felkérését az érintettek előzetesen elfogadták a grémium bizottságainak külsős tag pozícióira. Gyöngyösön szakemberek bevonásával lépne túl évtizedek túlpolitizált közéletén a városvezető.

Szabó István

Gyöngyösön szakemberek bevonását kezdeményezi a városi döntéshozásba Szókovács Péter polgármester. A részleteket a városvezető kedden ismertette a közösségi oldalán.

Gyöngyösön szakemberek bevonásáról egyeztetett Szókovács Péter (balról) és Nagy Attila
Gyöngyösön szakemberek bevonásáról egyeztetett Szókovács Péter (balról) és Nagy Attila  
Forrás: Szókovács Péter / Facebook

– Az eddig gyakorlattal szakítva, a külsős bizottsági munkára nem politikai pártembereket, hanem elismert, helyi szakembereket kértünk fel Nagy Attila alpolgármesterrel. Felkérésünk előzetes elfogadását tisztelettel köszönjük nekik. Bízunk benne, hogy személyi javaslatainkat a csütörtöki testületi ülésen a képviselők is megszavazzák. Javaslatunk szerint a jövőben így bizottsági tagként számíthatnánk dr. Assani Omar orvosigazgatóra, Rausch Beáta egészségügyi szakemberre, Palik Júlia turisztikai szakemberre, Mazuch András építőmérnökre, Illés Veronika drogprevenciós szakértőre, Palla Ferenc biztonsági vezetőre, Szabó Gábor és Nagy Gábor oktatási-, kulturális- és sportszakemberekre, dr. Bujdosó Zoltánra, a gyöngyösi campus főigazgatójára, és Domoszlai Melinda pénzügyi szakemberre. A korábban már megszavazott tagok, dr. Jancsovics Anita és dr. Hetzmann Szabina jogászok mellé újabb szaktudás érkezhet a gyöngyösi döntéshozásba! Ahogy ígértük: kevesebb politika, több szaktudás Gyöngyösön! – fogalmazott Szókovács Péter a Facebook-oldalán.

A polgármester már a június 9-i helyhatósági választások előestéjén úgy fogalmazott, hogy számos csókos, rokon, barát, pártkatona ül olyan pozíciókban, ahol inkább az alkalmasságra és a képességre lett volna szükség ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. 

– Urambátyám rendszert alakított ki a szűk városvezetői elit, politikai megkülönböztetés zajlik minden szinten: a külsős nagyvállalkozók kiválasztásától egészen addig, hogy kinek a háza előtt lesz 10 méter új járda vagy nem. Ezen változtatni kell! Mindez abszurd, méltatlan, azonnali felülvizsgálatért és változtatásért kiált! – jelentette ki Szókovács Péter június 3-án.

Szeptember 25-én arról írt a polgármester a közösségi oldalán, hogy túl sok feladat van ahhoz Gyöngyösön, hogy meddő vitákra pazarolják az időt és az energiát. Hisznek benne, és tesznek is érte, hogy sikerüljön maguk mögött hagyni Gyöngyös elmúlt évek, évtizedek túlpolitizált közéletét, tette hozzá akkor Szókovács Péter.

Gyöngyösön szakemberek válthatják a külsős bizottsági pozíciókban a pártkatonákat

Portálunkon már beszámoltunk róla, hogy az október 24-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen a polgármester kezdeményezni fogja – többek között a hivatalra és az önkormányzati cégekre is kiterjedő pénzügyi és szakmai átvilágítás, a gyöngyösi média ügyvezetőjének menesztése, a Szervezeti és Működési Szabályzat több ponton történő módosítása mellett – a célirányos működés kialakítását a városházán.

– Ezt az elvet követve, Nagy Attila alpolgármesterrel közösen, a személyi javaslataink szerint az eddigi, évtizedes gyakorlattal ellentétben a külsős bizottsági pozíciókban nem politikai pártemberek fognak ülni, hanem helyi szakemberek. Javaslatot teszünk egy új, rendvédelmi bizottság létrehozására is – jelentette be hétfőn Szókovács Péter.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában