Orvosnak készült, amerikanista lett a tisztikereszttel kitüntetett dr. Vadon Lehel

– Magyarország Köztársasági Elnöke az amerikanisztikai tudományok terén elért, nemzetközileg is jelentős eredményei, a tudományterület magyarországi bevezetésében és a hazai angoltanárképzés létrehozásában vállalt szerepe, valamint kiemelkedő tudományszervezői munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta önnek az államalapítási ünnep alkalmából. Mit jelent ez önnek?

– A kitüntetésekkel kapcsolatban sajátos értékítéletem van. Ez az elismerés nagy megtiszteltetés. Váratlanul ért. Nem munkásságom, hanem életem végén kaptam. Jó tudni, hogy még nem feledkeztek meg rólam és a munkáimról. Jó érzés, boldog vagyok és örülök, hogy a számomra a lehető legmagasabb kitüntetésre szakmai eredményeim értékelései alapján méltónak találtak.

– Tekintsük át hosszú és gazdag életútjának néhány fontosabb állomását. Hogyan történt? Hogyan került kapcsolatba az angol nyelvvel?

– Hatodikos voltam, amikor először angol szavakkal találkoztam. Új pap érkezett Kunhegyesre a református templomba, aki Cambridge-ben tanult. Nem csak jól, de szépen is beszélt angolul. Elvállalta 3 pedagógus gyerekének a tanítását, de az akkori rezsim őrei felfigyeltek a paphoz történő látogatásainkra, az angol tanulás még súlyosbította a helyzetet. Szüleink és a pap úgy döntöttek, a legjobb, ha befejezzük az angol tanulást.

– A középiskolában sikerült aztán jobban megismerkedni az angollal?

– Az általános iskolát Kunhegyesen, a gimnáziumot Karcagon végeztem. Mindkét iskolában többségükben kiváló, elkötelezett tanítók és tanárok oktattak bennünket, vigyázták szellemi és testi fejlődésüket. 1956-ban a gimnáziumban lehetőség nyílt, a kötelező orosz mellett más idegennyelvet is tanulhattunk. Én az angolt választottam. Kiváló angoltanárom volt, szerettem az angolt és fontosnak tartottam, de arra nem gondoltam, hogy életem meghatározó része lesz. Orvos szerettem volna lenni, édesapám pályáját akartam folytatni, aki 2 éves koromban meghalt és akiről sok szépet és jót hallottam. A biológia órákra az ő orvosi könyveiből tanultam, betéve tudtam latinul az egyetemi felvétel követelményeit. Kétszer is felvételiztem Budapestre az orvosi egyetemre, de mindkétszer elutasítottak helyhiány miatt. Végül osztályfőnököm bizalmasan elmondta, hogy engem soha nem fognak felvenni az orvosira. Ekkor két évig a fővárosban dolgoztam egy vasgyárban segédmunkásként. Ez visszatekintve nagyon tanúságos volt.

Úgy határoztam, hogy bölcsészdiplomát szerzek, s aztán majd csak lesz valahogy. Tanár nem akartam lenni. Mind az angolt, mind az irodalmat szerettem és volt egy évem felkészülni a felvételi vizsgára. Végül a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-angol szakára nyertem felvételt. Az angol tanszéknek jó híre volt országszerte, elismertségét elsősorban a tanszékvezetőnek, Ország László professzor úrnak köszönhette.

– Országh László aztán meghatározó volt az életében és elég közeli szakmai kapcsolatuk alakult ki.

– A rendkívül sokrétű kutatást végző tudós, nemzetközi hírű anglista, a magyarországi amerikanisztika atyja mindenekelőtt tanárnak tartotta magát. Ízig-vérig az is volt. Rendkívüli pedagógiai érzéke és emberismerete segítette oktatói és nevelői munkáját. Országh tanítványa lenni, „Országh népéhez” tartozni nagy megtiszteltetés volt. Diákként is sokat köszönhetek neki. Biztatása, bizalma, feladatai, eredményeim változtatták korábbi elképzeléseim az egyetemi évek alatt. Diák koromban közölte egy cikkem tudományos folyóiratában. Életem nagy szerencséje, hogy tanárom, mentorom, majd atyai barátom lett. Ő a példaképem mint tanár, tudós és ember. Nélküle nem lettem volna angoltanár és amerikanista. Megtiszteltetés, hogy szakmámban Országh-tanítványnak és az Országh-iskola tagjának tekintettek. 

– Egyetemi tanulmányai után Egerbe vezette az útja.

– Igen, a Dobó gimnázium meghívására, ahol a vidéki tanítási gyakorlatokat végeztem, érkeztem Egerbe. A gimnáziumban nem volt angoltanár, Egerben is a második angol diplomával rendelkező tanár voltam. Nagy megtiszteltetés volt, hogy rám bízták az angol tagozatos oktatás megszervezését és beindítását. Pályámat meghatározó öt évet töltöttem ott, kiváló, munkámat segítő tanárok között, némelyikükkel életre szőlő barátság kezdődött. A tanulás és a tanítás, célok és eredmények megfogalmazásának évei voltak ezek, melyeknek megvalósításában jelentős érdemei voltak tanítványaimnak, ahol angoltanár és osztályfőnök voltam. A legszebb, legtanúságosabb és legeredményesebb tanítói évek közé sorolom ezt a rövid időszakot. Osztályomból öt tanuló jutott a legjobb húsz közé az országos angol tanulmányi versenyen, egy első helyezést ért el. 

– Tehát szerette a gimnáziumot, a középiskolai oktatást és nevelést.

– A Dobót szerettem, nagyon. Pályám bölcsője volt s ott értem tanárrá.

– Onnan a főiskolára került. Nem volt nehéz otthagyni az iskolását és a tanítványait?

– Az otthagyni szó nem pontosan fejezi ki a történteket. Az utolsó óráim mindmáig feledhetetlenek, Az egyik osztály zöld-fehérbe öltözött, tudták, hogy szenvedélyes Fradi drukker voltam. Egy másik osztály fekete ruhát viselt és átkísértek a főiskolára. Saját osztályomat nem hagytam el, még egy évig, az érettségiig velük voltam. Most volt az 50. osztálytalálkozónk.

– Hogyan emlékszik a főiskolai évekre?

– 1973-tól 2021-ig dolgoztam ott. Egy interjú keretei nem teszik lehetővé még a vázlatos áttekintést sem. 40 év története, benne a felsőoktatás és az egri főiskola története fontos, sorsdöntő, gyakran ellentmondó események változások folytán történtek. Ezeknek gyakran nem csak szemtanúja, de aktív résztvevője is voltam. A hagyományos utat jártam végig: tanársegédként kezdtem, professor emeritusként fejeztem be a pályán. Az angol tanszéken kezdetben fonetikát nyelvtant és angol irodalmat tanítottam, majd felkértek az amerikai irodalom és civilizáció oktatására. Ettől kezdve már csak az amerikanisztikára összpontosítottam. Innen datálom amerikanisztikai munkásságomat.

– Ön sokat ettt az amerikanisztika oktatásért ás az egri amerikanisztika tanszék létrehozásáért. Hogyan történt ez?

 – Már említettem Országh László nevét, mint a hazai amerikanisztika atyját. Az ő idejében politikai megfontolásból szóba sem jöhetett amerikanisztika szak, tanszék létrehozása. Pár tanítványát, közük engem is felkészített, azt mondta: „hozzatok létre amerikanisztika tanszéket, ha eljő az ideje”. Kérése feladatommá vált. Hosszú és göröngyös út vezetett az 1988/89-es tanévig, amikor két kiváló tanítványommal kidolgoztuk a programunka és beadtuk a minisztériumba a kérvényt. 1990 január 1 történelmi dátum a hazai amerikanisztika történetében, ekkor alakult meg a tanszék Egerben. a következő feladat az egyetemi szintű mesterszak akkreditálása volt. Akkoriban a főiskolán csak a történelem tanszék és mi voltunk képesek erre. Ismert és elismert volt a tanszék, itthon és külföldön is. Jó szakmai és baráti együttműködésben dolgoztunk egyetemek tudományos és oktatási programjaiban. Kiterjedt kapcsolataink voltak külföldön, elsősorban az USA egyetemein. Az én oktatási területem az amerikai irodalom és civilizáció volt. Tudományos munkát, kutatásokat az amerikai irodalom magyarországi fogadtatása és bibliográfiai kutatások területén végeztem. Könyveim, írásaim erről szólnak.

– Közéleti tevékenysége rendkívül szerteágazó, jelentős megbízásokat teljesített Egerben, Magyarországon és hazánkon túl is. Megemlítené amelyeket a legfontosabbnak tartott?

– Csupán felsorolni is nehéz lenne. Kettőt említenék. Egyik a tanszék vezetése, a másik a főigazgató-helyettesi megbízás. Kinevezésem a rendszerváltás évére, munkám az azt követő öt évre esett. Mint főigazgató-helyettes szerveztem, irányítottam és ellenőriztem a főiskola tudományos munkáját, külügyi kapcsolatait, könyvtárát, kulturális tevékenységét új nyelvi tanszékek létrehozását. Azokban az években az embert próbáló munka volt.

– Van, amit nem sikerült elérnie?

– Van. A legfontosabbat. Volt egy álmom, ami nem valósult meg. Sokat dolgoztam ezért mint tanár és mint az intézmény egyik vezetője. A főiskola egyetemmé válása.

– Ön a főiskola egyetemi tanára volt. Nem akart egyetemen tanítani?

– Többször kérdezték, professzorként miért főiskolán tanítok. Válaszom igen egyszerű: szerettem a főiskolát és szerettem a várost. Meghívtak, befogadtak, elfogadtak, oktatói, tudományos és közéleti munkám és elképzeléseim, mind itthon, mind külföldön erkölcsileg és anyagilag támogatták. Ott tudtam megvalósítani legfontosabb célkitűzéseimet.

– Saját értékelése szerint miket tart pályája legfontosabb eredményeinek?

– Az első magyarországi amerikanisztika tanszék megalapítását, az Eger Journal of American Studies megalapítását és szerkesztését, a három kötetes bibliográfia létrehozását és kiadását, valamint az amerikanisztika egyetemi mesterszakot. Mindez a főiskola és kollégáim támogató tudása nélkül nem valósulhatott volna meg.

– Már jó ideje nyugdíjas. Tanít még vagy pihen?

– Tudatosan felkészültem, idősebb barátaim felkészítettek a nyugdíjas évekre. Az utóbbi években leginkább itthon szeretek lenni. A házunk tele van emlékekkel, amiket itthon és külföldön gyűjtöttem, ezek mind újjáélesztik a múltat. Gyönyörködöm a korondi kerámiákban, az amerikai indián művészeti alkotásokban és csodálom a kőzeteim szín- és formagazdagságát. Szeretek kertészkedni, 5 ezer kötetes könyvtáramban bóklászni, angolt tanítani. Szeretek fotózni, évekig tartott míg a 73 ezer fotómat rendeztem. Feleségemmel kirándulni is járunk, többnyire már csak Magyarországon. Nagyon jó, hogy a családunk együtt van, lányommal és két unokánkkal naponta találkozunk. A sportolás nagyon hiányzik. Mostanában Kunhegyes főutcáján ültetek platánfákat végig az út mentén, a napokban kerül a helyére a századik fa. Követem Luther Márton intelmét: Ültess fát, add tovább az életet!

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik kitüntetésben részesítettek, valamint családomnak, barátaimnak, munkatársaimnak, akik nélkül ez az elismerés nem valósulhatott volna meg. Kitüntetésem őket is illeti.

Prof. Dr. habil. Vadon Lehel 1942. február 23-án született Debrecenben. A szavak szépsége, avagy a bibliográfus igazsága című kötetek 70. születésnapja alkalmából foglalták össze részletekbe menően az nemzetközi és magyar szakmai berkekben is elismert tudós kutató és bibliográfus életútját, számos tudományos munkáját és tanulmányútjait.  Dr. Virágos Zsolt nyugdíjas egyetemi tanár ekképp írt róla:

„Az élete során sokarcú pedagógusként és filoszként ismert szakember jelenleg professzor, nyelvtanár, amerikanista oktató és kutató, filológus, tudományszervező, bibliográfus, szerző, szerkesztő, a Magyar Amerikanisztikai Társaság elnöke, az Európai Amerikanisztikai Társaság elnökségi tagja, az angliai Cambridge-ben székelő International Biographical Centre főigazgató-helyettese, az USA-ban az American Biographical Institute kormányzóhelyettese (a társaság Tudományos Bizottságának tagja, kiadójának szaktanácsadója); korábban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-angol szakos diákja, középiskolai tanár, az Eszterházy Károly Főiskola Amerikanisztika Tanszékének megalapítója és felépítője, intézményi egységvezető (gimnáziumi osztályfőnök, főiskolai tanszékvezető, intézetigazgató, főiskolai főigazgató-helyettes), kuratóriumi elnök, a Magyar Anglisztikai Társaság egykori elnökhelyettese.

Huszonegy könyve és könyvméretű tanulmánya jelent meg, 9 konferenciakiadványt és tanulmánykötetet, valamint 14 szakmai-tudományos időszaki kiadványt szerkesztett, 44 szakfolyóiratban vagy kötet részeként megjelent lektorált tanulmánya, 26 bibliográfiája, 14 egyéb szakmai írása, 3 recenziója stb. került eddig kiadásra. Alapító szerkesztője az Eger Journal of American Studies elnevezésű, 1993 óta kiadott szakmai-tudományos folyóiratnak, mely a magyarországi időszaki kiadványok történetében az első olyan periodikum, mely kizárólagosan amerikanisztikai (pontosabban észak-amerikanisztikai) publikációkat közöl. Vadon Lehel munkásságának különböző vonatkozásairól eddig 73 cikk, szemle, méltatás jelent meg. Oktatási, tudományos és tudományszervező munkásságáért itthon és külföldön nagy presztízsértékű elismerésekben, díjakban, kitüntetésekben részesült: Országh László-díj, Apáczai Csere János-dij Pro Academia Paedagogica Agriensi, Aranytoll-díj, az angliai Lifetime Achievement Award, az American Medal of Honor for American Studies, és az Egyesült Államokban adományozott Gold Medal for Hungary, mely utóbbi kifejezetten a 2007-ben napvilágot látott három kötetes bibliográfiának szól.”