Vajon túrták?

2 órája

Más forgalmiját találták a guberáló zsebében a gyöngyösi városrendészek

A forgalmi engedély egy budapesti autóhoz tartozik, tulajdonosa nyitva találta az autóját. A rejtélyes ügyben a rendőrség nyomoz tovább.

Szabó István

A gyöngyösi városrendészet közterület-felügyelői az Erzsébet királyné és a Mátrai út sarkán vontak intézkedés alá két férfit, tájékoztatta portálunkat szerdán Ferenczy Dániel rendészeti igazgató. Közlése szerint az egyik nem csak a szemetest túrta fel palackok után kutatva, de még a környezetét is beszennyezte azzal, hogy a talált zsákmányból a folyadékot a járdára öntötte.

A gyöngyösi városrendészek kukázókkal szemben intézkednek
A gyöngyösi városrendészek kukázókkal szemben intézkednek
Forrás: Gyöngyösi Városrendészet/Facebook

– Mivel egyikük sem tudta igazolni magát, így a kollégáink átvizsgálták a ruházatukat, melyből egy forgalmi engedély került elő. Természetesen nem az ő nevükre szólt, állításuk szerint a kukában találták. Az ügy érdekessége, hogy a forgalmi engedély egy budapesti autóhoz tartozik, melynek tulajdonosával felvettük a kapcsolatot, aki elmondta, hogy autóját nyitott állapotban találta, így értesítette a rendőrséget. A rendészek a két férfihoz rendőrt hívtak, mivel nem tudták azonosítani magukat, majd a kiérkező járőröknek átadtuk a forgalmi engedélyt – részletezte Ferenczy Dániel.

Gyöngyös biztonságosabbá tétele érekében a városrendészet és a polgárőrség rendszeresen közös bűnmegelőzési akciókat szervez, legutóbb a buszpályaudvarra és annak környékére, a Kitérőgyárra, a Nyolcvanas városrészre és más frekventált területekre koncentrálódtak a szervek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában