Negyven

Október végén születtem, pont negyven évvel ezelőtt. Sokan poénkodnak 50 éves korukban, hogy már a B oldal forog (Úristen, a fiatalok ezt már nem is értik!). De az az igazság, hogy 80 évet még csak-csak megél az ember, de százat, aminek a fele az 50, már nem sokan. Szóval, ha a reális 80-at célozzuk, akkor annak negyven a fele. Azaz, akár tetszik, akár nem, középkorú lettem. Innen már az öregség jön. Kicsit megrázó dolog szembesülni azzal, hogy valószínűleg kevesebb ideig fogok élni innentől, mint amennyit eddig éltem. 
De hogy őszinte legyek, nem a halál riaszt, hanem az odáig vezető út. Nagymamám mondogatta, hogy a halálért is meg kell szenvedni, és ezt akkor, gyerekként nem értettem. Ma már másképp látom. Van benne igazság. Rengeteg olyan embert látok, aki elhanyagolja magát, és 40-50 éves korára már itt fáj, ott fáj, és kapaszkodás nélkül nem tud felállni. Sokan jelentős túlsúlyt halmoztak magukra (pár éve én is köztük voltam), ami megnöveli a szív- és érrendszeri, emésztőrendszeri és cukorbetegség, valamint a rák kockázatát. Az életük tényleg szenvedés lesz, ha nem változtatnak. (Nem azokról beszélek, akik más miatt betegek!) 
Egy komoly életmódváltás következtében szerencsére fittebb és erősebb, energikusabb vagyok, mint mondjuk 25 évesen voltam, ami jó. Amit eddig elértem, nem csinálnám másképp, akkor nem az az ember lennék, aki lettem. De már nemcsak az út elejét, hanem a végét is látom. És ez néha kicsit megijeszt, akármilyen erősnek érzem is magam. 
 

(Főoldali képünk illusztráció: kremmania.hu.)