Olimpiai aranyérem lett az egyoldalú diákszerelem vége

Nagy Tímea egykori párbajtőrvívó két olimpiai aranyérem közvetlen és szerény birtokosa hat világbajnokság megnyerése és Európa-bajnokságon aratott győzelem mellett. A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete elnöke szerdán motivációs beszélgetésre érkezett a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola diákjaihoz. A 2000-es sydneyi és a 2004-es athéni olimpián is egyéniben olimpiai bajnok vívónő a gyerekeknek és a pedagógusoknak sok egyéb mellett a sikerről és kudarcról, az alázatról és elbizakodottságról, a tanulás és a sport fontosságáról is beszélt.

A hallgatóság legnagyobb meglepetésére Nagy Tímea azzal kezdte mondandóját, hogy kilencévesen egyáltalán nem szeretett volna sportoló lenni. 

– Egyetlen dolgot szerettem volna: megismerkedni azzal a fiúval, akibe szerelmes voltam. Ő vívóedzésekre járt, és mit tesz egy szerelmes lány: lemegy ő is a vívóterembe, hátha meglesz a bizonyos kézfogás és puszi. Na, ebből nem lett semmi. A fiú ugyanis abbahagyta a vívást, én viszont maradtam az edzőteremben. Ott viszont hamar nehézségeim támadtak, mert nagyon dundi kislány voltam, tele gátlással. Mondták is, nem vagyok sportolónak való, hagyjam abba, és kezdjek el valami teljesen mással foglalkozni, mert még a mozgásom is valami borzasztó. Sírva mentem haza, és elmondtam, hogy éppen kirúgtak edzésről. Apukám beszélt az edzővel, és végül másnap újra mehettem tréningezni. Az a bizonyos edző egy dolgot nem ismert fel bennem: egy nagyon akarnok gyerkőc voltam. Ha nekem azt mondták, hogy ez neked nem fog menni, akkor már csak azért is csináltam. Mivel tényleg elég tehetségtelen voltam, sokkal-sokkal többet edzettem, mint a többiek. Míg mások csak az előírt keddi és csütörtöki edzéseken gyakoroltak, én közben szerdán is tréningeztem. Mindig egy nappal, mindig egy órával többet, mint a többiek – emlékezett vissza Nagy Tímea. 

A vívónő iskolakezdése is másképp történt, mint általában a magyar gyerekeknek. 

– Három évig Kubában jártam iskolába, mert az édesapám állatorvosként kiküldetésben dolgozott a karibi országban. Az ottani iskola nagyon tetszett, mert a tanulás mellett állandó volt a tánc, a buli, tetszett a meleg, a banánfák. Itthon kezdetben nagyon nem szerettem iskolába járni. Szenvedés volt a tanulás, nehéz volt a spanyol nyelvű tanulásról magyarra váltani. Az elején ugyanígy szenvedés volt a sport is. Aztán éppen a sport tanított meg arra, hogy ha munkát fektetek bele, akkor az kifizetődik. Rájöttem, hogy a tanulás ugyanilyen. A sportot azért jobban szerettem, mint a tanulást. A sportban tudtam, mi szeretnék lenni, ellentétben a tanulással. Ha abban is meg lett volna a célom, biztosan könnyebben ment volna. Édesanyám persze sokat foglalkozott velem, így egyre inkább utolértem magam a tanulmányokban is. Középiskolás koromban már szerettem tanulni. A biológia volt a kedvencem, orvos szerettem volna lenni, de be kellett látnom, hogy a sport meg az orvosegyetem nem megy egymás mellett. Ezért a gyógypedagógiai főiskolát végeztem el, de szerintem, ha nem sportolok, akkor ezt sem – emelte ki Nagy Tímea.

Olimpiai aranyérem megnyeréséhez sok mindenről le kell mondani

– Amikor felső tagozatos voltam, már mindig edzéssel telt az időm az iskola után. Senki ne állítsa, hogy nem lehet összeegyeztetni a tanulást a sporttal. Van azonban, amiről le kellett mondani ilyenkor. Én lemondtam a bulikról, a felesleges, tartalom nélküli találkákról, és edzésre mentem helyettük. Azt hiszem, nektek sokkal nehezebb, hogy egy valamire fókuszáljatok a megannyi lehetőség közül, de összeegyeztethető. Kívánom, hogy érezzétek meg azt, hogy felálltok egy dobogó tetejére, és miközben felhúzzák a tiszteletetekre a nemzeti színű zászlót, a dobogó tetején eléneklitek a magyar himnuszt. Ennél jobb dolgot nem képzelhettek el, a legmodernebb okoseszköz birtoklása sem vetélkedhet vele. Belevésődik a szívetekbe, és életetek végéig örömforrás marad a boldogsághoz – hangsúlyozta a bajnoknő.

Az elbizakodottság könnyen visszaüt

– Az 1996-os atlantai olimpián olyan nagy esélyes voltam, hogy azt mondták, elég ha kiutazok, és máris a zsebemben az olimpiai aranyérem. Abban az évben ugyanis minden versenyt megnyertem, ettől egy kicsit elbizakodottá váltam. Az olimpián óriási pofont kaptam, csak 5. lettem. Amikor hazaértem, az volt a poklok pokla. A sydneyi olimpiai győzelem után viszont álmomban sem gondoltam volna arra a szeretetcunamira, ami rám zúdult, bárhol is jártam az országban. Ezt nem lehet elmesélni, csak átélni – mondta Nagy Tímea.

A vívónő a diákok kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a legnagyobb ellenfél a lustaság.

– Egyébként nincs olyan, hogy legnagyobb ellenfél. Ha nem tisztelettel és alázattal állsz valaki elé, akkor mindenki nagy ellenfél lehet. Az atlantai olimpia megtanított arra, hogy nem lehet nagyképűen állni a dolgokhoz. Pontosan magam sem tudom, hogyan sikerült kétszer is olimpiát nyernem, de azt igen, hogy nagyon sok, 15-20 évnyi munka van benne nagyon sok sírással, kudarccal, de örömmel is. Azért sikerült, mert tudtam, az olimpiai aranyérem az, amit akarok. Talán ez volt az a plusz, ami mindig segített. Ha tudod, hogy mit szeretnél elérni, azért nagyon sokat kell tenni. Én a nagyon soknál is többet tettem azért, hogy sikerüljön. Más sportággal nem próbálkoztam. Az az igazság, hogy mivel kezdetben kirúgtak a vívásról, sőt, megbuktam testnevelésből – nem tudtam bukfencezni gerendán –, így annak idején örültem, ha a vívóknál megmaradhatok. Nem volt egyetlen konkrét példaképem sem, viszont sok embert tekintettem annak egy-egy részterületen – válaszolt a kérdésekre Nagy Tímea.

– Amikor a legnehezebb napok járnak, próbáljátok meg úgy felfogni, hogy az azért van, hogy utána tudjatok nyerni, sikeresek lenni. Ezt persze nagyon nehéz így megélni. Én is nagyon sokszor vágtam a sarokba a sisakomat azzal, hogy abbahagyom, nem csinálom tovább. De másnap mindig elővettem a sarokból azt a sisakot, és újra kezdtem. Ha ez az erő megvan bennetek ehhez, akkor tudtok nyerni. Sokszor nem hittem, hogy lehet annál még több munkát beletenni valamibe, mint én teszem. Aztán egyszer csak váratlanul beköszöntött a csúcsforma. Mert mindig megjön a munka eredménye, csak hinni kell benne – biztatta a gyerekeket Nagy Tímea.