Az olimpiai bajnok a motiváció és a kitartás fontosságáról beszélt Gyöngyösolymoson

Gyöngyössolymoson az olimpiai bajnok Csipes Tamara volt a közelmúltban a helyi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola diákjainak vendége. A kétszeres olimpiai, kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok kajakozó a sikerhez vezető út mérföldköveiről beszélt az iskolásoknak.

– A szüleim is sportolók voltak, de sosem tették kötelezővé, hogy sportoljak. Az úszással kezdtem. Egy idő után azonban nagyon untam, és több sportágat is kipróbáltam, ám egyiket szerettem meg. Akkor már könyörögtem szintén olimpiai bajnok apámnak, Csipes Ferencnek, hogy vigyen le kajakozni. A kajakozás 11 éves koromban szerelem lett már az első alkalom után. Amikor elkezdtem, eltört a kezem. Alig vártam, hogy levegyék a gipszet, és utolérhessen tudásban a többieket. Olyan szintű motiváció ébredt bennem, hogy a három hetes lemaradást egy hét alatt behoztam. Számomra szerelem azóta is a kajakozás. Nagyon szeretem a vizet, a Dunán nőttem fel. Alig vártam naponta az edzést iskola után, hogy együtt legyek a barátaimmal a vízen. Az első versenyem nagy sikerélményt hozott, a dobogó 3. fokára állhattam. Csak egy kis gyermekverseny volt, de szerintem nagyon fontos, hogy folyamatosan meglegyen a sikerélmény, ami motiválni tud. Én sem nyertem meg minden versenyt életemben, sőt, sokszor nem is állhattam fel a dobogóra, de ez sosem tántorított el. A döntő ebben az volt, hogy szerettem volna mindig önmagamat legyőzni. Mindig egy kicsivel jobb lenni önmagamnál – részletezte Csipes Tamara. 

Az olimpiai bajnok elmondta, hogy 15-16 éves korban dől el, hogy valaki szeretné-e a sportot komolyabban űzni. 

– A napi két edzés 15 éves koromban kezdődött, a gimnázium utolsó két évében magántanuló voltam. Számomra nagyon fontos volt a tanulás is, és így tudtam összeegyeztetni a sporttal. Nem is volt problémám a tanulásban, ugyanaz volt a motivációm, mint a sportban – mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. A napi két edzés úgy néz ki, hogy általában fél 10-kor van az első kétórás tréning, attól függően, milyen időszakban vagyunk. Az alapozó időszak az ősz és tél, illetve a tavasz eleje. A versenyidőszak nyilván a nyár, hiszen ez egy idénysportág. Télen nem kajakozunk. Helyette úszunk, futunk, konditerembe járunk, illetve ergométeren, azaz kajak evezőgépen edzünk. Nem a legkönnyebb időszak, mert a saját sportodat nem űzheted 3-4 hónapig, de ilyenkor lehet olyan alapot szerezni, amire építeni lehet tavasszal és nyáron. Délután átlagban fél 5-kor kezdünk, az is 2 órás munka. Ez heti 10-11 edzést jelent – sorolta Csipes Tamara.

Gyöngyössolymoson az olimpiai bajnok a mentális egészség fontosságát is kiemelte

A gyöngyössolymosi diákok kérdésére felelve a kajakozó elmondta, nagyon sokszor érezte már, hogy feladja a további erőfeszítéseket.

– Azért, mert valamit szeretünk, és abban hatalmas motivációt érzünk a csúcsig jutni, még nem jelenti azt, hogy minden nap a maximum nyújtására vagyunk képesek. Mindig lesznek olyan napok, amikor csak a felére vagy képes annak, amit tudsz. De a lényeg az, hogy ez ne tántorítson el. A következő napon kezdd újra, menj le edzeni, és próbálj meg többet beleadni. Sokszor volt, hogy elment a kedvem, túl nehéznek éreztem a folytatást. A lényeg az a sportban, de az élet minden területén, hogy ha el akarod érni a céljaidat, akkor a holtpontokon tudni kell túljutni. Ehhez nagyon fontos a mentális egészség, hogy erről tudjunk beszélgetni egy baráttal, egy szakemberrel. Velük könnyebb átlendülni a holtpontokon. Hogy aztán milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni? Jó! De nagyon sokat dolgoztam érte. Szerintem a legjobb benne az, hogy az ember a maga elé kitűzött, nagyon vágyott célját sok tanulással, munkával, gyakorlással elérheti. Amikor ez sikerül, az nagyon jó érzés. Az büszkeséggel tölt el. Ilyenkor az is jó érzés, hogy amikor fel akartam adni, nem tettem, s ami az első gyakorlásra nem sikerült, azt tovább gyakoroltam – fogalmazott Csipes Tamara. 

A diákok rákérdeztek arra is, hogy a sokszoros olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington miben volt jobb Párizsban Csipes Tamaránál. A magyar olimpikon nevetve azt válaszolta: ha tudnám, nem lenne jobb. 

– Az élsportban nagyon kis dolgokon múlik egy győzelem, akár azon is, hogyan aludtál a verseny előtti éjszaka. A nagy versenyek már nemcsak arról szólnak, hogy ki mennyi munkát végzett a sikerért, mert aki kijutott egy olimpiára, az biztos, hogy rengeteget dolgozott érte. Vannak barátaim a külföldi ellenfeleim között, sokukkal gyerekkorom óta riválisok vagyunk. Szerintem nagyon fontos, hogy ápoljuk azokat a kapcsolatainkat is, amelyek nem a mi kultúránk részei, mert nagyon sokat lehet egymástól tanulni. Hozzáteszem, a nyelvtudás fontos általában is a világversenyeken. Éltem egy évig Ausztráliában is, ennek köszönhetően jól beszélek angolul – tette hozzá az olimpiai bajnoknő.

– Hogy mit szeretnék csinálni, ha befejezem a sportpályafutásomat? Humorosan fogalmazva: mindent is – mosolygott Csipes Tamara. – Nagyon nyitott személyiség vagyok. Jelenleg az egyetemen mechatronikai mérnöki szakra járok, robotokkal foglalkozok majd. Nagyon gyakorlatias ember vagyok, szeretek alkotni, szeretem, ha a munkámnak kézzelfogható, látható eredménye van. Biztos, hogy valami olyat szeretnék majd csinálni, amiről látom, hogy én alkottam. Ami a pályafutásom befejezését illeti, mindkét olimpiai győzelmem után adtam magamnak egy-egy év pihenőt. Rio de Janeiro és Tokió után is versenyzés nélkül töltöttem egy esztendőt, most Párizs után is így teszek. Szerintem nagyon fontos, hogy az ember, ha mentálisan friss akar maradni, kellenek a pihenőévek. Főleg egy olimpia után, mert az nemcsak fizikálisan, de mentálisan is borzasztó nehéz. Nagy a teher az elvárás és a teljesítménykényszer miatt. A következő évben valószínűleg nem fogok versenyezni. De nem mondom, hogy nincs meg bennem a vágy a folytatásra. Igazából nagyon hiányzik az edzés, fizikálisan nincs semmi problémám. Még meglátjuk.