agria film

2019.01.25. 20:00

Öt év alatt megduplázódott a látogatószám az egri mozikban

Mind a nézőszámot, mind pedig a gazdasági mutatókat tekintve kiemelkedő évet zártak az egri mozik. Az idén várható fejlesztésekről, és a kertmozi jövőjéről is beszélgettünk Berényi Tamással, az Agria Film Kft. ügyvezető igazgatójával.

Süli Kinga

Berényi Tamás: az Uránia újranyitása volt tavaly a legkiemelkedőbb mérföldkő Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Izgalmas éven van túl az Agria Film Kft. Melyek voltak a legkiemelkedőbb események, fejlesztések 2018-ban?

– A legfontosabb, hogy tavasszal újra megnyitottuk a nézők számára az Uránia Mozit. Fontos megemlíteni, hogy a korábbi moziüzemelés mellett 2018-ban a rendezvényekre is nagy hangsúlyt fektettünk, és a vendégeink pozitív visszajelzései alapján ezt a jövőben is folytatni fogjuk. A programjaink keretében nemcsak filmes rendezvényekre gondolok – mint például a Klasszikus Film Maraton, mely keretében Egerben járt Claudia Cardinale – hanem zenés események is megvalósultak. A rendezvényeink esetében fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb körben kínáljunk programokat minden korosztály számára. Járt nálunk az Alma Együttes, Oszvald Marika és Pitti Katalin is, valamint több lemezlovas és zenekar is fellépett.

– Az Uránia újranyitását már régóta várták az egriek, ám az átadón elhangzott, terveznek még fejlesztéseket a több mint százéves moziban. Mik lesznek ezek, és mikorra várhatóak?

– Az épület korából adódóan folyamatos fejlesztésre, állagmegóvásra és javításra szorul. Ezeken túl változtatnunk kell néhány épületrészen, hogy filmnézésre és egyéb rendezvényekre is alkalmas legyen az objektum. Gondolok itt például a ruhatárra, a technikai helyiségre, a fellépők számára kialakított szobára és az előírásoknak való megfelelésre, hogy teljes biztonsággal tudjuk fogadni a közönséget.

– Nyáron ismét megnyitotta kapuit a kertmozi. Ez mennyire kedvelt a nézők körében?

– A kertmozi nagyon nehéz műfaj. Nagyban befolyásolja az időjárás. Az elmúlt években több helyszínen is megvalósítottunk szabadtéri vetítéseket – az Egészségház utcában, a Széchenyi utcán, a Szépasszony-völgyben – és mindig az volt a visszajelzés, hogy erre igény mutatkozik. Azt kell idén átgondolnunk, hogy milyen rendszerességgel, milyen helyszínen és mit vetítünk majd, például premier vagy klasszikus filmeket. Körvonalazódni kezd egy olyan koncepció, miszerint egy teljesen új helyszínen, új köntösben, kiegészítő programokkal valósítjuk meg idén nyáron a kertmozit.

Berényi Tamás: az Uránia újranyitása volt tavaly a legkiemelkedőbb mérföldkő Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Hogyan alakultak a látogatószámaik az előző évekhez képest?

– Idén is sikerült a tavalyinál több nézőt fogadnunk. Öt év alatt duplájára nőtt a mozilátogatók száma, vagyis idén kétszer annyian látogattak el az egri mozikba, mint 2013-ban. Ezzel párhuzamosan a cég gazdasági eredménye is rekordot döntött, soha nem látott eredménnyel zártuk az évet, amit az Uránia további fejlesztésére szeretnénk fordítani.

– A népszerű premierfilmeken felül többször láthatók művészfilmek is a moziban. Mi alapján döntik el, mit mutatnak be?

– Művészfilmeket leginkább az Uránia Mozi Kamara termében vetítünk. A filmválasztásba gyakran beleszól a technika, hiszen az a terem még nincs felszerelve modern, digitális vetítőgéppel, így a levetíthető filmek kínálata korlátozott. Ezt idővel szeretnénk fejleszteni.

– Mik a főbb tervek az új esztendőben, számíthatnak a mozilátogatók valamilyen újdonságra?

– Az Agria Mozi lobby és büfé részén tervezünk nagyobb átalakításokat, amiket már az év végén el is kezdtünk. Az Uránia Mozit folyamatosan fejlesztjük mint rendezvényhelyszínt is. Az elmúlt években új vetítőt szereztünk be, kiépítettük a 3D vetítésére alkalmas rendszert az Agria Parkban, kialakítottuk az online jegyvásárlási rendszert, így ami erre az esztendőre maradt, az a jegykiadó automata bevezetése. Ezt év végére szeretnénk az Agria Moziban megvalósítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában