Igazi kincseket rejt a mátrafüredi Palóc babamúzeum

Szakács ­Józsefné és unokája, Lovászné Juhász Rita 1983-ban döntöttek úgy, kiállítást készítenek a nagymama gyűjtötte anyagból. A település 1996 óta ad otthont a múzeumnak.

– Az alapkollekció húsz babából állt, azóta ez a szám harminccal nőtt – meséli Lovászné Juhász Rita. – Én készítettem valamennyit eredeti viseletek alapján, de felhasználok fotókat, szakirodalmat és saját kutatási eredményeket is. Munkaigénytől függően három héttől egy évig tart, amíg elkészül egy.

A Népi Iparművészeti Tanács zsűrije több babát minősített már önálló szellemi termékké. Életnagyságú, zömükben szintén a tanács által díjazott öltözetekben is gyönyörködhet a látogató. Látványos a magyar nemesi és polgári öltözködéskultúrát bemutató történelmi sor. A régi paraszti életmód egy tisztaszobába lépve ismerhető meg menyasszonyi vetett ágy, sublót, tulipános láda, kaszni, lóca, bölcső segítségével. Munka- és használati eszközök is láthatók. Lovászné Juhász Rita mutatja be rajtuk a vendégeknek a szövés, a csipkeverés, a hímzés fortélyait.

– A cél – mondja a férj, Lovász Zsolt –, hogy ne merüljön feledésbe, hogyan éltek a palócok, melyik viseletnek milyen jelentéshordozó szerepe van. Diákoknak múzeumpedagógiai órákat tartunk, mert fontos, hogy fogékonyabbak legyenek eleink élete iránt.

A külső támogatást nélkülöző, családi kasszából működtetett babamúzeum tavasszal zárva volt a koronavírus-járvány miatt, s a nyári csoportok is elmaradtak.

Mégis nyitva vannak, mert azt vallják, ha egy embert érdekel a tárlat, akkor az ne jöjjön hiába. Kérésre szünnapon is kinyitnak.

– A kiállítás fő támogatója a feleségem – szögezi le Lovász Zsolt. – A jegybevétel nem elég a fenntartásra. Még 1996-ban létrehoztunk egy alapítványt a működtetésre. Azt hittük, majd lesznek támogatók, de csalódnunk kellett. Vannak pályázatok tárgyvásárlásra és működtetésre, de ruhakészítésre nincsenek. A nejem épp egy teljes falu gyermekeire, felnőttjeire varr népviseletet, ez a bevételünk. De varrt már iskolai osztálynak táncruhát, ferences miseöltözetet vagy a gyöngyösi, XIX. századi piaci felvonulás jelmezeit. Szakköröket is tart Gyöngyösön és Gyöngyössolymoson.

– Szeretem átadni a tudásomat – vallja Lovászné Juhász Rita. – Tervezem a múzeum anyagának feldolgozását mintarajzokkal, leírásokkal, de ehhez is pénz kellene meg erő. Magam sem tudom, meddig lesz energiám hozzá.

Lovász Zsolt a palócföldi gyűjtőutakon hallott élettörténetekből s a múzeumi vendégek beszélgetései alapján a közelmúltban könyvet írt.

– Nálunk kitárulkoznak az emberek. Elmesélik, hogy mi volt a gyermekkorukban, s így beszélgető közösséggé válnak – magyarázza ­Lovászné ­Juhász Rita.

– Nem járunk üdülni. Nyáron jönnek a látogatók, télen pedig a feleségem alkot. Örömmel teszi, olyankor se lát, se hall. Ez a mi életünk – mosolyog Lovász Zsolt.

A tárlat fenntartásáért vívott mindennapos küzdelem ellenére Lovászék boldog emberek. Mély elkötelezettségük és a munkájukkal szembeni alázatuk azzá teszi őket.

Elismerések a munkáért

Lovászné Juhász Rita munkáját számos díjjal elismerték már. Az 1998-as Népművészet Ifjú Mestere, a 2009-es Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj, a 2003-as Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetés és a 2019-ben kapott Pro Civitate, Gyöngyös Díszpolgára cím álltak eddig a lista élén, sok pályázati és kiállítási díj mellett. Az idén Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta neki, s külön férjének, Lovász Zsoltnak is. Lovászék elmondták, nagy kitüntetésnek érzik, ha a vendégkönyvükbe elismerő szavakat írnak a látogatóik. Szívmelengető gratulációként idézték, amikor egy távozni készülő érdeklődő az új vendégekhez csatlakozva kért lehetőséget arra, hogy még egyszer körbejárhassa a múzeumot.