Az egri hegedűművész a Csík zenekarral együtt mindig képes a megújulásra

– Két hangszeren játszik a zenekarban: hegedűn és gitáron. Ez a kettősség számomra tökéletesen jelképezi a Csík Zenekar útját az autentikus népzenétől a rockzene-feldolgozásokig. Mikor és hogyan találkozott ezzel a két hangszerrel? 
– Általános és középiskolai tanulmányaimat Gödöllőn végeztem. Hatéves koromban íratott be édesanyám az ottani zeneiskolába, ahol épp egy induló kísérleti tanszakra kerültünk. Nem tudtunk írni, olvasni, de rögtön a tanév elkezdésekor elkezdünk már hegedűn tanulni, hallás után játszottunk. Valójában nem én választottam ezt a hangszert, az élet hozta így. A zeneiskola végén abba is hagytam a hegedülést, mert nem igazán szerettem klasszikusokat játszani, és csak a főiskola felvételi előtt vettem elő újra a hangszert. Egerbe felvételiztem történelem és ének-zene szakra. Elsőéves koromban „beestem” egy táncházba, ahol Okos Tibiék játszottak, és ott elkapott a népzene csodája. Egy palatkai szökőst játszottak, azt sem tudtam akkor, hogy az micsoda. Egyszerűen első hallásra elvarázsolt a zene, hatalmas energia volt benne, és nagyon emberi volt az egész. Gitározni már autodidakta módon tanultam meg, miután nyolcadikos koromban egy osztálytársamtól kölcsönkértem a gitárját. Nagy Beatles-rajongó voltam, hallás után játszottam a dalokat, a Beatles mellett aztán az Illést, az LGT-t, amit épp akkor hallgattam. 

– Az első feldolgozás 2005-ben született meg, aztán sorra jöttek a többiek. Mit változtatott mindez a zenekar életében? 
– A Csík egy alapvetően táncházas zenekar volt, de sokat koncerteztünk is. Épp Amerikában jártunk, amikor Csík Jani meghallotta a rádióban a St. James Infirmary Bluest. Nagyon megragadta ez a halottkísérő, és azon gondolkodott, mi hogyan játszhatnánk el. Angol nyelven nem akartuk előadni, így felkértük Lovasi Andrást, írjon hozzá szöveget, így született meg a Senki nem ért semmit című dalunk. Aztán egyszer, a Kispál egyik évadnyitó koncertjére Lovasi meghívott minket előzenekarnak, gondoltam, mért ne, de legyen benne mégis valami csavar. Erre a koncertre dolgoztam át három Kispál-dalt, melynek nagy sikere lett. Utána jöttek a Quimby nóták, például a Most múlik pontosan, majd 2009-től az LGT, és a többi előadó dalai. Éreztük, hogy az emberek nagyon szeretik ezeket az átdolgozásokat, némelyik az új köntösben még sikeresebb is lett, mint az eredeti, és a zenekar népszerűségének is jót tett. A szándékunk emellett az volt, hogy a feldolgozásokkal a népzenét eljuttassuk a fiatalokhoz. Eredeti végzettségem pedagógus, tíz éven át tanítottam, és azt tapasztaltam, hogy az autentikus népzenével nehezen lehet megtalálni a fiatalokat. Bartók Béla írta a népdalfeldolgozások kapcsán: a cél az, hogy a népdalokat valamilyen zenei feldolgozással közelebb vigyük a közönség ízléséhez. Ugyanakkor nagyon vigyázni kell arra, hogy olyan köntösben tegyük ezt, amely úgy őrzi meg a dal eredeti jellegét, hogy végül mégis egységes mű születik. Én a kortárs alternatív zenében találtam meg először azt az értéket, melyet a mi hangzásunkkal párosítani szerettem volna, és bíztam benne, meg bízom ma is, hogy így a népzene több emberhez elér. 

– Mi az, amit leginkább szem előtt tart az átdolgozások során? 
– A Bartók Béla által említett egységnek, harmóniának a megteremtését. Mindkét műfajt nagyon jól kell ismerni ehhez, enélkül nem születhet jó végeredmény. Sokan nyúlnak hozzá az átdolgozásokhoz úgy, hogy ezzel nincsenek tisztában, így pedig az új dal nem lesz zeneileg megfelelő. Keresem az átjárási pontokat, azt vizsgálom meg először, hogy egy bizonyos kortárs dalhoz milyen népzenei anyagot tudok párosítani hangnemben, tempóban, hangulatban. Az a lényeg, hogy a végén a harmónia megszülessen, de a végső dal mégis az eredetit játszó zenekar szűrőjén keresztül születik meg. Szerencsére még mindig pozitív volt az átdolgozások fogadtatása. A Miénk itt a tér például az egyik kedvencem, mert nagyon szépen illeszkedik a két műfaj egymáshoz. Bármilyen műfajt lehet egyébként házasítani a népzenével, a klasszikust, a jazzt, vagy a metált is, a végeredmény a lényeg. Én viszont csak olyan dalokat dolgozok át, melyeket szeretek. 

– Ha már említette az LGT dalát. Presser Gábor írta az ön átdolgozásairól nemrég megjelent könyvében: „Nekem nagyon tetszik, ahogy újabb rétegeket fejt le egy egyszerű dalról. Ez van. Nem téveszt. Mert ő mind a két műfajt alázattal műveli, és nagyon jól játssza.” 
– Ezek a szavak végtelenül jólesnek, ez az elismerés számomra nagyon nagy megtiszteltetés. Presser Gáborral 2009 óta ismerjük egymást, kiváló zenészbarátság van közöttük. A dal a miénk című közös CD-nk 2020-ban jelent meg, és ezzel az anyaggal tavaly turnéztunk, így tényleg sok időt tölthettünk együtt. Csodálatos volt vele és Karácsony Jánossal muzsikálni, olyan zenészekkel, akiknek a dalain én is felnőttem. Bízom abban, hogy ennek az anyagnak köszönhetően a mai fiatalok is közelebb kerülnek az LGT zenéjéhez. 

– A szakma és a közönség részéről is pozitív az átdolgozott dalok fogadtatása. Mely díjak, elismerések állnak a szívéhez a legközelebb? 
– A legfontosabb a Kossuth-díj. Ráadásul nagyon fiatalon kaptam meg, és ez óriási megtiszteltetést jelent. Ugyanilyen fontos volt számomra az Egerben kapott díszpolgári cím is. Harminc éve élek a városban, ez az otthonom, és nagyon megható, jóleső érzés, hogy így elismertek. 

– Most pénteken Egerben lesz koncertjük, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Milyen dalokkal készülnek erre az estére? 
– Kiss Tibi lesz a vendégünk, úgyhogy hozunk olyan Quimby-nótákat, melyeket nagyon szeret a közönség. Emellett persze a sztenderd nótáinkból is hallhat majd a közönség, melyek nélkül nincs Csík-koncert, és LGT-számokat is játszunk. Ígérhetjük, izgalmas, sokszínű koncert lesz. 
 

Névjegy: Szabó Attila zenész, zeneszerző, dalszövegíró 1968-ban született Hatvanban. 1988-tól az egri Gajdos Zenekarban játszott, a Csík Zenekarhoz 1996-ban csatlakozott. Családi zenekara, a Szabó Család 2014-ben alakult. Az utóbbi együttesben lányával és fiával zenél együtt, főképp Beatles-dalokat adnak elő. A zene és a család mellett a sport tölti ki a mindennapjait. Szabadidejében rendszeresen fut, és heti három-négy alkalommal uszodába jár. Tanulmányok: 1991 – Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger: ének-zene–történelem szakos általános iskolai tanár. 1996 – Bessenyei György Tanárképző Főiskola Nyíregyháza: ének-zene–népzene szakos általános iskolai tanár. 2005 – Debreceni Egyetem BTK: okleveles etnográfus Főbb díjai: 2010 – Prima Primissima díj (a Csík zenekarral együtt) 2013 – Kossuth-díj (megosztott, a Csík zenekarral együtt kapta meg 2014 – Heves megye Nagykövete cím 2014 – Eger díszpolgára.