Fél életét az egri társulatnál töltötte a népszerű színművész

Nagy Andrásnak a vizsgaelőadása is itt volt Egerben. Ahogy korábban a Heolnak elárulta, az Ármány és szerelem volt az. A minap pedig már a Páratlan Páros 2. - Klikk bemutatóján kacagtatta meg a nézőket az immár negyed százada egri színész. 

– Negyedszázadnyi idő egy társulatnál. Végzett valamiféle összegzést? 
– Nem igazán. Ezen a huszonöt éven, ami mögöttem van, nem igazán gondolkodtam. Nettó 25 éve vagyok itt, bruttó 26, mert már a főiskola utolsó évében is itt játszottam. De most, hogyha visszagondolok, azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mindig jó szerepek találtak meg. Voltak olyanok is, amelyek mélyebbre ástak bennem, színészileg jobban ki tudtam teljesedni, az én gondolataimat, életérzésemet sikerült átmentenem a színpadra. Napi szinten nehéz kenyér a színészet, de szakmailag nincs okom panaszra. 

– Ön Felvidékről került Egerbe. Pontosan hová köti a gyerekkora? 
– Fülekre, egy akkor még csehszlovákiai kisvárosba. Boldog gyerekként nőttem fel. Elég akaratos kisgyerek voltam, és merengő, aki szeret elvonulni. Olvastam, térképet bámulgattam, matekkal foglalkoztam. Reálból voltam jó, és otthon egyáltalán nem tanultam, mégis ment az ötös. Valahogy annyira jó tanáraim voltak, hogy az órákon mindent elmagyaráztak, és én mindent megértettem. Kosaraztam is, ifi válogatottkeret-tag voltam, játszottam az első ligában a losonci ifjúsági csapatban irányítóként. Meg hát persze éltem a kamaszok életét. 

– Gondolom, nem akkortájt derült ki, hogy színész szeretne lenni… 
– Nem, bár hétéves voltam, amikor a Füleki Zsákszínházban játszották a Lúdas Matyit, és emlékszem, mindenáron el akartam menni. Elkunyeráltam édesanyámtól 5 koronát, és tátott szájjal néztem végig az előadást. Döbbenetes hatással volt rám, de utána egy jó darabig nem igazán foglalkoztam a színházzal. Gimis harmadikosként viszont bekerültem ugyanebben a Zsákszínházban Mázik István kezei alá, és ott belepett a por, amit azóta is rakok magamra. Orvosira készültem, de érettségi előtt elmentem felvételizni a Kassai Thália Színházba segédszínésznek, ahová fel is vettek, és azt hiszem, ott eldőlt a sorsom. Az orvosi felvételire már el sem mentem. Második nekifutásra felvettek a Pozsonyi Színművészeti Főiskolára is. Az ott töltött évek voltak a legboldogabb, legfelszabadultabb éveim. Negyedéves koromban hívott meg az egri színház akkori igazgatója, Beke Sándor egy beszélgetésre, ő korábban látott már Kassán. A diploma-előadásaimat már itt, Egerben csináltam. Akkor még kalandnak gondoltam Egert, 24 éves voltam, jött velem a feleségem és két gyerekem is. Úgy éreztem, új lehetőség, új élet, mért ne vágjunk bele? 

– Mit adott ez az új lehetőség? Milyen emlékezetes szerepeket? 
– Rómeót vagy a Bánk bánban Ottót, mindkettőt Beke Sándor rendezésében. Dale Wasserman – Ken Kesey Kakukkfészek című darabjában Billy Bibbit szerepét, ezt Szegvári Menyhért rendezte. Nagyon élveztem Mercutio ironikus, olykor cinikus karakterét a Blaskó Balázs rendezte darabban. Meghatározó emlék Julian Garner Ébredés című darabja, szintén Szegvári Menyhérttel, ott Johannes szerepét játszhattam el. Ez az „Ébredés” szerintem legendás előadássá nőtte ki magát. Vagy ott van Joe Orton Csak mint otthon, Mr. Sloane! című művének címszerepe, illetve László Miklós Illatszertárában Asztalos úr figurája, ez Frigyesi András rendezése volt. Mindegyikért hálás vagyok. A közelmúltból emlékezetes marad a Kiss József által rendezett Fizikusokban Möbius szerepe, vagy a Páratlan páros 2. – Klikk! című előadásunk, melyben korábban a fiú, most az apa szerepét játszottam. Ugyanakkor a zenés feladatokat is szeretem. Kiváló zenei anyaga volt Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című darabjából készült előadásnak, melyben Pilótát játszottam. Különleges élmény volt ebben az évadban a „Montmartre-i ibolya”, már csak azért is, mert négy nap felkészülés után kellett beugranom. A szerepek, az élmények, a közönség szeretete mellett egy nagyon fontos dolgot még kaptam a színháztól: önismeretet. 

– Melyik előadás volt a legnagyobb kihívás? 
– A Hamlet. A nyelvezete miatt. Csodálatos Arany János fordítása, de lehet, hogy egy modernebb nyelvezettel könnyebben át tudtam volna adni a nézőknek, amit igazán szerettem volna. Könnyen tanulok egyébként szöveget, de ez kemény munka volt. Általánosságban, ha egy teljes munkafolyamatot nézek, a próbafolyamat alatt vannak hullámvölgyeim, viszont előre menekülök. Igyekszem korán megtanulni a szöveget, hagyom beérni. Ugyanakkor, amíg nem tart ott az agy meg a lélek, ahol szeretném, akkor hisztizek, türelmetlen vagyok. Haza nem szeretem vinni ezt a kétkedésemet, itt a színházban tombolom ki magam (nevet). És mindig magamra vagyok dühös, azt érzem, hogy saját magam vagyok önmagam akadálya. 

– Ön tanított is. Ezt miért tartotta fontosnak? 
– Igen, több helyen is taníthattam a városban az elmúlt évek során. Vezettem diákszínjátszó csoportot és ifjúsági projekteket. Az volt a fontos, hogy híd legyek a fiatal generáció és a színház között. Hogy ők jobban értsék, lássák a színház, a dráma és a karakterek működési elvét, hogy értőbb nézőkké legyenek. Bízva abban, hogy így számukra is élvezetesebb a színházi élmény. Én pedig közelebb kerüljek hozzájuk, jobban megértsem a fiatalok aktuális élethelyzetét, problémáit, örömeit. 

– Ön megpályázta korábban a színházigazgatói posztot is. Milyen színházat képzelt el? 
– A jelen színházát. Kellenek a csodálatos klasszikus darabok, de úgy érzem, ezeken keresztül is a jelent kell megragadni. Amikor diákokkal vittük színre például Csehovot vagy Shakespeare-t, akkor is arra törekedtem, hogy megkeressük a közös pontokat a mai kor és a klasszikusok kora között, és kiderítsem azt, mit is ad a mai fiataloknak például a „Rómeó és Júlia”. 

– Jövőre 50 éves lesz. Foglalkoztatja a kora? 
– Nem. Fiatalosnak érzem magam. De az, hogy hogyan telik majd a következő 50 év, az annál inkább foglalkoztat… Szeretnék fiatal, progresszív rendezőkkel dolgozni, akik a minket körülvevő társadalmi problémákat bátrabban kezelik, reagálnak rájuk, vagy akár egy-egy karakter művészi, lelki összetevőit is jobban megkaparják. Minden rendező más, és a színésznek minden rendezőhöz más munkanyelvet, hozzáállási attitűdöt kell megkeresnie magában, hogy a kohézió, a vágyott előadás megszülessen. Bízom abban, hogy még ezek az élmények idősebb koromban is megtalálnak. 

Névjegy:

• Nagy András Füleken született 1973. február 11-én.
• 25 éve a Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja, de emellett többek közt játszik és rendez a Vertigo Szlovák Színházban. Hobbija a színházba járás, az olvasás.
• Két felnőtt gyermeke van: Dániel 28, Fruzsina pedig 26 éves.