XXVIII. Végvári Vigasságok

2024.07.19. 13:59

Már vigadnak a várban, a programok pedig folytatódnak két napon át

Már ezen a kezdő napon is igen sokan látogattak el a vármúzeumba.

Molnár Helga

A Dobó István Vármúzeum idén is megrendezi az egri nyár leginkább várt történelmi fesztiválját. A XXVIII. Végvári Vigasságok két napja alatt több, mint száz hagyományőrző ver tábort a történelmi falak között. Idén először egy nulladik, szakmai nappal is kedveskedtek a látogatóknak. Pénteken 10 és 16 óra között 11 tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők. Az Egri vár vitézei, valamint a néprajzi és régészeti kiállítás kurátorai kalauzolták az érdeklődőket a kiállításokban.

XXVIII. Végvári Vigasságok programkeretébe tartozik a vívás
A XXVIII. Végvári Vigasságok programkeretébe tartozik a párbajozás
Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

Már ezen a kezdő napon is igen sokan látogattak el a vármúzeumba, és sétáltak tárlatról tárlatra, fogták be a füleket a puskaropogáskor, nézhették meg a korabeli fegyvereket. De ez csak a felvezetés volt, szombaton és vasárnap estig tartanak a programok. A vigasságok során a látogatók átélhetik a híres 1552-es dicső ostrom pillanatait. Az Egri Vár korhű fegyverek bemutatójával, hagyományőrző csapatokkal, családi programokkal, jelmezes felvonulásokkal, kiállításokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat és mutatják be szakmájuk mesterfogásait. A történelmi pillanatok a legkisebbek számára is izgalmasnak ígérkeznek, hiszen lesz interaktív mesefoglalkozás és a kézügyességüket is próbára tehetik a hagyományőrző foglalkozásokon.

A XXVIII. Végvári Vigasságok napján eldurrant egy korhű puska is
A XXVIII. Végvári Vigasságok napján eldurrant egy korhű puska is
Fotó: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Van egy jelmondata is az idei rendezvénynek: Élet. Étel. Élmény. A kétnapos program középpontjába a már szokásos puskaropogás és vitézi virtus mellett ugyanis a kora-újkori gasztronómia kerül. Megismerhetik a török konyha rejtelemeit és megkóstolhatják a magyar konyha remekeit is. Természetesen idén sem hiányoznak majd a hagyományőrző csapatok, de két ágyúdörgés között a Bordó Sárkány, a Keleti Szél és a Sonivius Vappae régizenészei muzsikálnak, s lesz kisállat simogató. S még fel sem soroltunk mindent, ebből látszik talán, hogy érdemes lesz felmenni a várba a hétvégén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában