Rock

1 órája

Ezer koncert után elköszönt a Beatricétől a zenekar selypi gitárosa

A hatvani Laczik Fecó harminc év után intett búcsút a Beatricének, a selypi Tari Botond pedig tizenkét év után köszönt el a zenekartól. Tari Botond a heol.hu-nak megírta, egy álma teljesült azzal, hogy a Beatrice tagja lehetett és vannak még álmai zenei pályafutásában.

Tóth Balázs

Elköszönt a Beatricétől a zenekar selypi gitárosa, Tari Botond. A zenész néhány napja, közösségi oldalán jelentette be búcsúzását az együttestől, szinte egyszerre másik zenésztársával, a hatvani Laczik Fecóval, aki pár hónap híján harminc évig volt a csapat basszusgitárosa. Az együttes két másik tagja év elején döntött úgy, hogy másik zenekarban folytatja, Nagy Feró pedig azóta bejelentette, megkezdődtek az előkészületek a Beatrice zenekar újjászületésében. Feró és Csillag Endre (Csuka) hamarosan megjelenő vadonatúj lemeze tökéletesen megmutatja majd azt az utat, amit ez után is töretlenül szeretnének folytatni, novemberben, a Petőfi Rádióban debütálnak új dalokkal.

Tari Botond 12 évig volt a Beatrice tagja
Tari Botond (Nagy  Feró mögött) 12 évig volt a Beatrice tagja
Forrás: Zsolnai Péter/Mediaworks

Tari Botond búcsú szavaiban köszönte az elmúlt éveket, a belé fektetett energiát és a rengeteg koncertet. Úgy fogalmazott, nagyon szerencsés, mert kisvárosi srácként valóra válhatott az álma amikor a zenekarhoz került, ahol szépen lassan kialakult a pozíciója, és a zenekar tagja lett. Rengeteget tanult, sok segítséget kapott, sokat kellett dolgoznia, hogy bizonyítson, amikor elfáradt, álmai mindig segítettek felállni és lelkesen folytatni. Ezek az álmok azonban olyannyira sérültek az elmúlt időszakban, hogy felébredt.

Tari Botond lapunk kérdéseire megírta, csodálatos, különleges, ezek mellett nehéz 12 év áll mögötte.

- Nagyon szerettem az életemnek ezt az időszakát, de elfáradtam. Nyilván ennek megvannak a konkrét okai, de azt gondolom, hogy egyrészt nem lenne illő, másrészt szenzációhajhász lenne, ha ezeket nevesíteném. Már csak azért sem teszem, mert semmilyen módon nem áll szándékomban senkit meg-, vagy viszont bántani. Ehhez a sárdobálás-mentességhez a kilépésem óta és a jövőben is minden fórumon tartani fogom magam. Nagyon szerencsés vagyok, mert éveken keresztül azzal a hivatással tölthettem a napjaimat, abból élhettem, amire mindig is készültem és vágytam. A kilépésem oka tehát nem pénzügyi természetű, és nem is politikai okokból fakadt. Ez azzal együtt igaz, hogy szerintem a politikának direkt módon nincs helye a színpadon. Ugyanakkor nálunk ez jelen volt, és én elfogadtam a főnök ezzel ellentétes gondolkodását, hiszen a közönség az ő nevével hirdetett koncertre jött – fogalmazott Tari Botond.

Sok jó élménye is volt a Beatrice zenekarral

A legszebb, illetve legnehezebb pillanataira rátérve elárulta, nehéz lenne felsorolnia a legszebb pillanatokat, mert Selypről indult srácként olyan szerencsében és olyan dolgokban volt része ennél a produkciónál, amiről más zenész csak álmodik.

- Mondjuk soktízezer fős közönségnek zenélni egy több száz négyzetméteres színpadon úgy, hogy közben élőben ad a televízió is, elég euforikus érzés volt. A rossz pillanatokat pedig nem szeretné feleleveníteni, 12 év alatt nagyjából 1000 koncert sok jót és elkerülhetetlenül rosszat is adott. A zenekari lét olyan, mint egy párkapcsolat: hullámhegyek, hullámvölgyek egymásutánja - írta a zenész.

Érdeklődtünk tőle arról is, lehet-e már tudni, hol folytatja, s milyen álmai vannak még a zenélésben.

- A jövőt illetően természetesen vannak álmaim, terveim, de egy korábbi kérdésre visszakanyarodva: nem egy jobb lehetőség miatt döntöttem a távozás mellett. Mindenesetre bízom abban, hogy a későbbiekben is professzionális szinten foglalkozhatok zenével! - írta a heol.hu kérdésére Tari Botond.

A selypi és hatvani rockzenészek egy podcastban is nyilatkoztak a jövőjükről:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában