Rendhagyó irodalomóra

3 órája

Élet-halál az irodalom az író és a költő számára

Szabó T. Anna költő és Dragomán György író beszélt gyöngyösi középiskolásoknak költészetről, prózaírásról.

Szabó István

Kedden Szabó T. Anna költő és Dragomán György író tartott rendhagyó irodalomórát a Gyöngyösi Vachott Sánsor Városi Könvtárban a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium 11-12-es diákjainak. Az esemény azOrszágos Könyvtári Napok rendezvénysorozatának része volt.

Dragomán György és Szabó T. Anna a gyöngyösi könyvtárban
Dragomán György és Szabó T. Anna a gyöngyösi könyvtárban
Forrás:  Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

Az irodalmárok nemcsak a versről, a prózáról beszéltek a fiataloknak, de a témaválasztástól az alkotói módszereken át a könyv megjelenéséig vezették végig őket a művészi úton. Szabó T. Anna arról beszélt, hogy költőnek egy kicsit könnyebb elindulni a pályán, megmaradni talán nehezebb, mint egy prózaírónak. 

– Az első könyvemet úgy készítettem el, hogy Lator László költő, aki tanárom volt az egyetemen, azt mondta, hogy rakjam össze a könyvemet, és vigyem be a kiadóba. Szerencsével jártam. Van álnéven is verseskönyvem, férfi néven írtam, pajzán verseskötet. Meg akartam szólalni a saját hangomon. Biztatom a lányokat, hogy írjanak szerelmes verseket a fiúknak. Nem könnyű – mondta Szabó T. Anna.

Dragomán György az írói kezdetekről elmondta, hogy a kamaszkor az az időszak, amikor az embernek a kamaszos lustaságában van ideje önmagán elgondolkodni. 

– Ilyenkor lesz az ember az, aki. Egyszer láttam magam előtt egy képet, ahogy töltényhüvelyek hullottak a földre. Nem tudtam elfelejteni. nem tudtam lerajzolni, ezért leírtam, mert rájöttem, hogy ez egy történet része. Akkor lettem író, amikor ezt a történetet egy délután alatt megírtam. Azóta is akkor írok, amikor már megjelent előttem egy-egy újabb képkocka, és meg is fejtettem, hogy mit jelent, ki a szereplője, mit csinál – részletezte Dragomán György.

Szabó T. Anna és Dragomán György azzal összegezte a rendhagyó irodalomórát, hogy azt akarták érzékeltetni: nekik tényleg élet-halál az irodalom. Rátettük az életünket, ez nem játék, tették hozzá.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában