Manó előtt le a kalappal, avagy 50 éve a bakon

Bizony rég volt 1967. augusztus tizenötödike. Csintalan Imre ötven évvel ezelőtt ezen napon kezdett a Lósport Vállalatnál. A családi hagyományt ápolva a zaránki fogathajtó ma is a négylábúak és a sportág elkötelezett híveit gyarapítja.

– Köszönöm a Fridel családnak, Fülöp Istvánnak és Fülöpné Mátyus Zsuzsának az ajándékokat, hálás vagyok a megható szavakért a Hacsega családnak, mint ahogy azokra a barátaimra is jó szívvel gondolok, akik sajnos már nem lehetnek velünk, de az égi pályán tovább hajtanak – fogalmaz Csintalan Imre. A fél évszázadra visszatekintő pályafutás alkalmából összehívott kis ünnepség jelenlévői egyben kalapot is emeltek a sportember teljesítménye előtt, elismerve azt a munkát, amelyet a fogathajtásért tett és tesz a mai napig Manó – merthogy jó ismerősei csak így hívják a jubilálót.

– Nagyapám és édesapám is lótenyésztéssel foglalkozó ember volt, a Poroszlóhoz köthető családi hagyományt nekem úgy sikerült folytatni, hogy a Lósport Vállalathoz felvettek 1967. augusztus tizenötödikén – emlékezik Csintalan Imre. – A gyöngyösi Méntelepen Kádár László és Bárdos György mellett dolgozva tanultam sokat, majd a tarnamérai lovasiskolához kerültem, ahol tizenegy évig voltam a termelőszövetkezet, vagy közismertebb nevén TSZ alkalmazottja. Ahogy aztán a világ változott, én is váltottam, és huszonöt esztendeje már, hogy saját lovakkal versenyzek. A kettes fogathajtás jelenti a fő irányt, ám korábban díjugratóként is indultam.

Évente tíz-tizenkét versenyen hajt a zaránki „szárkezelő”, akitől nem várható el, hogy az elmúlt öt évtized eredményei sorolja, arra viszont készséggel vállalkozik, hogy legutóbbi kihívásait megemlítse. Büszkén teheti.

– A Mindszenten rendezett tavalyi országos versenyen a tizenegyedik helyen végeztem, ami azért jelentős, mert erre a megyei bajnokságról jutottam – fogalmaz a sportember. – A Nemzeti Vágta hevesi selejtezőjén elért harmadik helyezést is értékesnek számít, a fogathajtásban elért mezőcsáti és a kunhegyesi győzelem pedig önmagáért beszél.

Az is beszédes adat, hogy Csintalan szerint jelenleg hazánkban mintegy négy-ötszázra tehető azok száma, akik az úgynevezett C kategóriában érdekelt hajtóként a legnépesebb mezőnyt alkotják. Ez a szám azonban korábban jóval több volt, aminek a magyarázata egyszerű.

– A téeszek és az állami gazdaságok korában könnyebb volt a helyzet, a terheket nem a hajtók viselték. Jelenleg úgy néz ki, ha pénz van, akkor minden van. A lovak ára, a lótartás, a hintó, a szállítás költsége és a versenyzés egyéb kiadása nagyon megemelkedtek, nehéz tartani a lépést. De amíg bírok mozogni, addig a csinálom!

Ezernyi tapasztalat birtokában a tudás átadását is fontosnak tartó szakember immár három éve foglalkozik a pónifogatokkal is, amelyben testvérpárként Polgár Anna és Attila, valamint Esvég Levente és Olivér lesi nagy figyelemmel Imre bácsi tanácsait, és talán a „Lovas szív és lovas lélek, lovas leszek amíg élek!” jelmondat is beléjük ivódik.

Ahogy ez ötven éve jelentősen meghatározza Csintalan Imre életét.