A lelátó hangja: Csak az Eger!

– Az ÖREGriek szurkolói csoport tagjai induló készítésével foglalatoskodnak, amelyben ön is helyet kap. Netán énekel?

– A hangfelvétel megtörtént, ennek során a „Csak az Eger!” rigmust rögzítették. Terv, hogy ez legyen a megyeszékhelyi sportklubok közös bevonuló zenéje, de elsősorban a labdarúgócsapaté. A szerzeményt a „csatakiáltásom” foglalná keretbe.

– Mit jelent önnek a futball?

– Az életemet! A szívem csücske a labdarúgás, amelynek szeretetét édesapámtól és jó barátjától, Szentmarjay Tibi bácsitól örököltem. Édesapám gyerekkoromban sok helyre, így például Salgótarjánba, Ózdra, Kazincbarcikára és Budapestre is magával vitt a mérkőzésekre. A túrák alkalmával leírhatatlan és felejthetetlen élményekkel gyarapodtam. Sportszerető családban testvéreimmel együtt fiatalkorunkban gyorskorcsolyáztunk. Ágnes húgom az úttörőolimpia megyei bajnoka volt, az akkori Népújság szalagcímében ez állt: Egri kislány a dobogó tetején. Bátyám, Károly az Egri Vasas színeiben országos vidékbajnoki címet nyert hosszú távon. Jómagam negyvennégy éven át szolgáltam a sportot.

– Milyen módon?

– Szurkolóként minden egri kötődésű sporteseményt az életem részének tekintettem. Kijártam a röplabda-, a kosárlabda- és a kézilabda-találkozókra is. Utóbbi sportágat, ahogy a labdarúgást, játékvezetőként is szolgáltam. Kézilabdában Bodó Lajos és Várhegyi László oldalán, és a híres Molnár, Molnár duó tagjaként, Peti barátommal éveken keresztül működtünk együtt. A Heves megyei JB küldő albizottágának tagjaként 23 éven keresztül jelöltem a labdarúgó-mérkőzésekre a sporttársakat.

– Több mint ötven éve követi figyelemmel a megyeszékhelyi labdarúgást. Akad futballista, akinek a játékát különösen kedvelte?

– 1967-től kezdve ott vagyok a lelátón, még idegenbe is elkísértem a srácokat. Egyetlen játékost azonban lehetetlen kiemelni. Mindenkit szerettem, tiszteltem, aki az Egert képviselte. Rengeteg kiváló labdarúgót volt szerencsém látni testközelből, amiért mindig hálás leszek a sorsnak. Ifistakorukban számos mérkőzésen működtem közre azoknak a játékosoknak, akik később az Eger SE-ben szerepeltek a legmagasabb szinten. Amikor kispályás focit vezettem és nézeteltérés volt az ítéleteim miatt, mindig megvédtek, s kiálltak mellettem az ESE futballistái, ami jó érzéssel töltött el.

– Amikor azt mondom, Tenisz Büfé, milyen emlékek törnek felszínre?

– Két év megszakítással tizenhárom évig üzemeltettem az egységet. Sokrétű vendégkörömbe tartoztak labdarúgók, kézilabdázók, kosarasok, és a röplabdázók is rendszeresen betértek, sőt mindig kulturáltan viselkedtek. Emlékezetes volt 1996-ban az Egri Városi Tenisz Klub 100 éves jubileumi versenye, amelyen többek között nagyon fiatalon Babos Tímea is pályára lépett. Péntek délután kezdődött a torna és hétfőn este villanyfénynél zárult. A focisták a mérkőzések végén rendre nálam beszélték meg a pályán történteket, ami után dartsoztak, rexeztek és egy kis ulti is az előtérbe került. Nagy élet volt!

– És egyéb téren milyen múltra tekinthet vissza?

– A vendéglátáson túlmenően labdakészítő szakvizsgával rendelkezem és a kárpitosmesterségben is járatosnak mondhatom magam. Egykoron a veresegyházi labdaüzem résztulajdonosaként nyújtottam segítő kezet a rászoruló kluboknak a labdák javításával.

– Mit gondol a jelenlegi egri együttesről?

– A visszatérő Gresó Mátyás és újként igazolt Olasz Dénes nagy erősítés, de kedvelem a jelenlegi keret minden tagját. Nagyon tisztelem Harmati Pétert, jó kis csapatot hoztak össze Sütő Szilárd edzővel.

– Így, a járványos időszak közepette­ mennyire hiányzik a labda­rúgás, a szurkolás?

– Nagyon nehezen viselem a kialakult helyzetet, a sport nélküli életet. Várkonyi Ferenc barátommal és a többi öreg szurkolóval együtt a középső szektorban van a törzshelyünk, ahonnan a helyi televízió is veszi a találkozókat. Onnan szoktam kiabálni, amit a röplabdán tanultam el, hogy: „Csak az Eger!” Nekem ez a mindenem. Vitányi Lászlóéktól megtisztelő volt, egyben szívhez szóló érzést jelentett, hogy gondoltak az idős drukkerekre. Telefonon több szurkolótársammal is beszéltem, s egyöntetűen a meghatódottság beszélt belőlük azzal kapcsolatban, hogy a klub gondolt a 65 évnél idősebb szimpatizánsaira és megajándékoztak bennünket. Le a kalappal a társaság előtt!

A meccs miatt a kórházból is kiszökött

Az utcán a szurkolótársak és a postások is a jellegzetes rigmussal köszöntik Molnár Tibort. Ez nagyon jóleső érzéssel tölti el a 18 esztendeje Novajon élő korábbi sípmestert. A 67. születésnapját novemberben ünneplő drukker mostanság kiskertjének szépítésében leli örömét. Mindeközben abban bízik, hogy hamarosan ismét a pálya mellől szurkolhat. Azt, hogy mennyire él-hal kedvenceiért, nem mindennapi történettel támasztotta alá. – Évekkel ezelőtt egy bokaműtéten estem át. Néhány nappal az operációt követően szereztem egy mankót és kiszöktem a kórházból a ­stadionba, mert itthon játszott a csapat. A középső szektorban Várkonyi Feri nem hitt a szemének. Nem értette, miként szerethetem ennyire a focit, hogy emiatt képes voltam kisurranni az osztályról. A találkozó végén Feri kísért vissza az intézménybe, ahol az ápolók már mindenhol kerestek, nem tudták elképzelni, hogy hova tünhettem. Értsétek meg, Eger-meccs volt! – hangzott a magyarázat.