Eger SE, Felsőtárkány SC, Bodon PFC: szint alatt és ingerküszöb fölött

A legkülönlegesebbet keresik. Mármint egyedülálló futballhelyszínként. A Nemzeti Sport felhívására nevezett pályák között Bélapátfalva és Istenmezeje már szerepel, de – példának okért – Felsőtárkány, Eger és Petőfibánya is méltán ott lehetne a kiválasztottak között. Vagyis a vidék szép, vonzó a környezet, jó lehet itt (ott) élni, no meg futballozni. Amennyiben azonban kizárólag a hétvége labdarúgó-eseményeit nézzük, látható, hogy a kép közel sem ennyire derűs. Erősebben: rendkívül elszomorító és gondolkodásra késztető. Ott tartunk ugyanis, hogy magasabban jegyzett három osztály mindegyikében akadt olyan történés, ami jóval túlmutat egy biztosíték kiégésénél.

A Nemzeti Bajnokságban megyénket egyedül képviselő Eger SE-nél a szakmai igazgatói váltást követően távozott az operatív vezető, miközben a város polgármestere nyílt levélben közölte: a klub befejezi az együttműködést a DVTK-val. Nem mellékesen: a megyeszékhelynek nincs tulajdonrésze a piros-kékek csapatait működtető Eger Labdarúgó Sport Kft.-ben, vagyis ebben a kérdésben több fordulós játszma várható és akkor a legfontosabbnak számító anyagi háttér megteremtéséről még nem esett szó. Ami már most tény, hogy zavar keletkezett az éterben, elbizonytalanítva a klub dolgozóit, az edzőket, a labdarúgókat, az utánpótlás tagjait, a nézőket.

Mármint azokat, akiket érdekel az ESE sorsa.

Mert ahogy az elmúlt évtizedekben oly sokszor, jelenleg is ott tartunk, hogy Eger futballjában (és itt hangsúlyozottan nem az utánpótlásra kell gondolni) a legfőbb tényezőt a közöny jelenti. Támogatni hajlandó, vezetésre alkalmas helyi erő híján ugyanis rendre a külsős segítség kínált ideig-óráig megoldást. Elegendő a budapesti Tóth Béla, a jászsági érdekeltségű URFA Kft., a salgótarjáni Ferenczi Béla, az ugyancsak fővárosi Jámbor János, a legutóbbi időkben pedig a Diósgyőri VTK szerepvállalására gondolni. Az angol John Marshall, majd a Nagykovácsiból érkezett Kósa Sándor is ebbe a sorba tartozik, de esetükben mindenről volt szó, csak érdemi támaszról nem.

Ami mellett viszont kötelesség kiállni, az maga a sportág és annak szűkebb hazánkbeli állapota az érdekeltek miatt és az érintettek védelmében. Mert noha az Eger SE Hidasnémetiben (NB III-as Borsod megyei újonc) elszenvedett 4–1-es veresége még fogható az egyleten belül uralkodó állapotokra, a megyei I. és II. osztályban megesett csúfság újabb két komoly problémára vetíti a figyelmet és húzza le a megyénkbeli futball megítélését.

A Felsőtárkány SC egy félidő alatt kapott 17 gólja Hatvanban abba a kategóriába tartozik, ami a megyei I. osztály súlyát és szerepét rendesen beárazza. A nyolc játékossal történt kiállás sok mindenről árulkodik, különösen azok után, hogy a gárda egy héttel korábban létszámhiány miatt kénytelen volt lemondani aktuális összecsapását. Történik mindez annál a klubnál, amely a megyei I. osztályba történt 1993-as feljutás óta ebben a mezőnyben három bajnoki címet szerzett (2000/2001, 2002/2003, 2009/2010), ötször végzett ezüstérmesként és négyszer a harmadik helyen, mi több, 2012/13-ban az NB III. Mátra-csoportjában is a legjobbnak bizonyult.

Vagyis az elmúlt 28 évben 13 alkalommal állt a dobogón és a sikerek zöme nem a 2011 óta íródó taós időszakhoz köthető. A medáloktól csillogós korszak befejeztével manapság ott tart a tárkányi labdarúgás, hogy jobbára fiatal, tapasztalatlan, eddig csak az alsóbb osztályokban szerepelt játékosok viszik vásárra a bőrüket, mintegy képviselve a klubot, egyelőre megmentve az egyletet a még nagyobb szégyennek számító évközi visszalépésétől. Ahogy azonban Egerben, itt is felmerül a kérdés: kit foglalkoztat ez egyáltalán? Mert a nézők már rég elszoktak a meccslátogatástól, és ennek az oka nem abban keresendő, hogy a remek létesítmény szomszédságában található Sport büfé bérlőre vár.

És ha már nyelnivaló! Nehéz megemészteni azt a cselekménysorozatot, ami a Bodon PFC-hez kötődik. Az egylet első embere, egyben játékosa, Bodon Péter által 2009-ben alapított egylet noha pétervásárai székhellyel bír, Istenmezeje és Ivád után idén tért vissza a Bocsi Attila Sporttelepre. Mármint papíron. Mert bajnoki mérkőzést ebben az idényben csupán egyet játszott a gárda, az is félbeszakadt egy perc múltán, a csapat létszáma ugyanis hét fő alá csökkent. Noha a névadó karitatív tevékenysége és a fiatalok felkarolása a megsüvegelendő tettek körébe tartozik, a képre árnyat vet

a szakmaiság azon hiánya, ami jelen pillanatban több tekintetben kimeríti az ellenfelekkel szembeni sportszerűtlenséget.

A hétvégéhez visszakanyarodva ez abban öltött testet, hogy Atkáron is hét játékossal lépett pályára a BPFC. Egyenes következményként érkezett a 23–1-es vereség, ami ugyancsak nem felfelé húzza a mezőnyről kialakított véleményáradatot. A vendégek gólját maga a névadó szerezte, de a találat aligha gyarapítja majd a klub Spíler Tv-n futó műsorának aranypillanatait.

A gólzuhatag kategóriát gazdagítandó az U16-os korosztályban született 22–1-es egri és a 19–0-s gyöngyösi győzelem is bekerült szeptember első hétvégéjének krónikájába – csakhogy a témánál maradjunk.

Ha azonban így haladunk, inkább előbb, mint utóbb emlékparkokká keresztelik felújított labdarúgó-létesítményeinket annak mementójaként, miként lehet eltékozolni mindazt, ami vissza nem térő módon adatott és elég lett volna „csupán” felelős módon bánni vele.

Legkülönlegesebb kategóriában nem jó így az elsők között szerepelni.