Labdarúgás

2023.10.27. 20:00

Egerszóláti SK: két helyen éllovas az kétszeres topgólkirály

Holló Gergő áll az élen a Heves vármegyei II. osztályú bajnokság góllövőlistáján 15 találattal, míg az ifiknél 33 kapuzörgetésnél tart. Az Egerszóláti SK 19 éves csatára az előző bajnokságban 60 góllal szűkebb hazánk topgólkirályának számított.

Heol.hu

Hazánk 13. helyezett gólkirálya (2022/2023) nem ékeskedik idegen tollakkal és gólokkal

Forrás: Hego Kreatív Stúdió

– Nagyon örülök, hogy a legtöbb gólt elérhettem a 2022/2023-as sorozatban, de annak még jobban, hogy a Bata Árpád és Prokaj Ádám edzette ifivel bajnokságot nyertünk – fogalmazott Holló Gergő. – Nagy célunk volt, hogy az egy évvel korábbi harmadik hely után fényesebbre cseréljük azt az érmet. Az csak plusz, hogy még gólkirály is lettem. A csapat nélkül ez nem lett volna elérhető. Az pedig, hogy most két bajnokságban is első vagyok a góllövőlistán, nagy boldogsággal tölt el.

Az előző U19-es idényben főleg akció gólokat ért el, 45–50-et. A többi szabadrúgásból és tizenegyesből született.

– A gólok titka egyrészt az új hozzáállásom a pályán – értékelt a támadó. – Az előző két bajnokságban nem voltam igazán higgadt befejező ember, a góljaim ellenére sem. A tavalyi és a tavalyelőtti góljaimnak háromszorosát be tudtam volna rúgni, ha kicsit higgadtabb fejjel, jobban összpontosítok a helyzeteknél. Tavaly kezdett kibontakozni a fejlődés, de most egyértelműen sikerül, amit szeretnék. Higgadtabbnak érzem magam. Megfogadom a tapasztaltabbak tanácsát. A másik titok a jó passzok, amelyekkel megtaláljuk azokat a lyukakat, amelyek a védelem átjátszásához kellenek. A középpályások remek átadásai nagyon kellenek az indításokhoz. A harmadik pedig a végig vitt akciók.

Minden mérkőzésén szerzett gólt Holló az előző ifibajnokságban. Nem volt olyan kapus, akinek ne köszönt volna be.

– Udvarias vagyok, mindenkinek be kell köszönni – mosolygott a játékos. – Minél több találattal szeretném segíteni a csapatot, de a csapat is kell ahhoz, hogy igazi gólszüret lehessen. Van egy egészséges gyomorgörcsöm mérkőzés előtt, s akkor tudom, hogy éles leszek. Az öltözőben amúgy nyugodt vagyok, öltözök, fejben készülök, s a zöld gyepen teszem ki azt, amit tudok. 

Holló Gergő szinte utolérhetetlen a gólszerzésben
Forrás:  Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A napokban 1956 emlékének adózunk, Holló Gergő pedig duplán tarthat megemlékezést, ugyanis az előző idénybeli U19-es bajnokságban 56–2-re győzött az Egerszóláti SK-val a Mátraderecske ellen, ami rekordszámba ment, s a futballista itt vágta be legtöbb találatát a szériában: tizenhármat.

– Több mint sportszerű tettnek számított a Mátraderecskétől, hogy lejátszotta a találkozót – így a gólvágó. 

– Nekünk is meg kellett tisztelni azzal az ellenfelet, hogy mi is teljes erőbedobással megyünk ki. Félidőben kisebb sérülés miatt jöttem le, de amit tudtam, beletettem abba a meccsbe, s így jött össze 13 gól és a nagyjából ennyi gólpassz. Tizenöt éves testvérem, Ábel helyettem jött be, s akkor lőtte élete első ifigólját, amit rögtön kettővel megtoldott. Az első két meccsén izgult, így mondtam neki, hogy ne stresszeljen, csak élvezze a játékot. Gólpasszt nem tudtam adni neki ekkor, de a Domoszló ellen azt is pótoltuk.

Holló Gergő a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanul és az egyetem sportklubjában, a Ludovika SE-ben futsalozik.

– A pesti egyetem, a tanulás nagyon sok időt vesz el. A futsaledzéseket heti kétszer tisztességgel elvégzem, s minden meccsen ott vagyok, ahol a márkának számító Kénoszt Ferenc az edzőm. Jelenleg ennyit készülök a hétvégékre. Annak ellenére, hogy nem tudok edzésekre járni Szólátra az egyetem miatt, nagyon jó az összhang a csapatban mind a Linninger István edzette felnőttben, mind az ifiben. 

Már összeszoktunk annyira, hogy ez megmarad hétvégékre, zsigerből jön minden. 

Zagyvaszántón is azon leszek, hogy minél több gólt rúgjak ezen a hétvégén. A bajnokság végéig a tudásom legjavát fogom nyújtani. Annyi gólt szeretnék szerezni, amennyit csak tudok, annyira akarom segíteni a csapatot, amennyire csak tudom, és minél jobb eredményt próbálunk elérni a Szóláttal – zárta gondolatait Holló Gergő, akiről Hegoczki F. Zsoltnak írta a fenti cikket.

Az egri vitéz Buda várának bevételére készül 
Forrás: Hego Kreatív Stúdió

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában