Labdarúgás

2023.12.03. 10:06

Heves vármegyei válogatott: nem esett jól a Borsodi

Egy győzelemmel és egy vereséggel várta a vasárnapi folytatást Heves vármegye csapata a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) Északkeleti régiójának Nyírbátorban zajló selejtezőjén. A harmadik meccs jól kezdődött, de alulmaradtak a mieink.

Bódi Csaba

A Heves vármegyei csapat lógó orral zárta a borsodiakkal szembeni mérkőzést

Forrás: MLSZ Heves Megyei Igazgatóság

Az ellenfelet jelentő borsodiak szombaton előbb Nógrád (2–1), majd Hajdú-Bihar (4–1) csapatát győzték le. Szűkebb hazánk együttesét azonban ezek a tények nem befolyásolták, amit alig negyedóra múltán Szegedi Zalán vezető gólja fémjelzett. A 2x30 perces mérkőzés első játékrésze mégis döntetlennel fejeződött be, mert a borsodiak a 28. minutumban egyenlítettek. A fordulást követően sokáig úgy tűnt, hogy nem bírnak egymással a felek, aztán az 55. percben előnyhöz jutott a B. A. Z. vármegyei gárda, amely együttes nem sokkal a lefújás előtt 11-esből beállította a végeredményt.

– Jó mérkőzés játszottunk a két győzelemmel kezdett borsodiak ellen, akikkel szemben vezetést szereztünk, majd 1–1-nél nagy lehetőségünk volt az újabb gólra, de nem sikerült a kapuba találni. A végén az ellenfél ezt „megbüntette” – értékelt Montvai Tibor, aki edzőként Gulyka Zsolttal együtt vezényli Heves vármegye válogatottját.

 A 3. mérkőzésen: 

HEVES VÁRMEGYE–BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYE 1–3 (1–1)

HEVES: Besze – Papp (Oláh Á., 31.), Gál, Ficzere, Gallik – Tari Sz. (Ambrus, 31.), Nyerges, Szegedi (Hegedűs N., 44.), Molnár A. M. – Balázs, Vojtekovszki (Pataki V., 31.. Edzők: Montvai Tibor és Gulyka Zsolt.
GÓL: Szegedi (13.), ill. Lakatos R. A. (28.), Fercsák (53.), Pataki R. (60. – 11-esből).

Vasárnap
14.30: Nógrád vármegye–Heves vármegye

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában